*Nicole szemszöge*
Ott álltam és csak meredtem a kezemben pihenő fegyverre. Nagy levegőt vettem, és stabilabban megragadtam a pisztolyt, majd pedig megfordultam és egyenesen Justinra néztem.
-Öld meg Nicole, vagy különben a fiad hal meg!
-Válassz Nicole. Bieber vagy a fiad?
Folyamatosan visszhangzottak ezek a fejemben, majd a kezemet lassan felemeltem és egyenesen Justinra szegeztem a kezemben lévő fegyvert.
-Annyi mindent eltűrtem az évek alatt.-kezdtem mondandómba. -De csak tűrtem és halkan pedig szenvedtem. Mindent szó nélkül hagytam. Hagytam, hogy azt tegyél velem amit akarsz, hogy kedved szerint úgy üss ahogy szeretnél, és úgy irányíts ahogy akarsz. Ezeket az évek során mind lenyeltem. De már én sem bírom tovább. Most telt be a pohár. Elegem van ebből az egészből Austin!-üvöltöttem fel. -Én már nem bírom ezt!-éreztem, hogy a könnyek arcomon végig csurognak, majd pedig megfordultam.
-Nicole.-suttogta nevemet.
-Sajnálom Austin.-mondta elkeseredetten, majd pedig meghúztam a ravaszt. Néztem ahogy hirtelen szívéhez kapja a kezét, és a lélegzete eláll. Szemei kikerekedtek, majd hátra botladozott. A földre rogyott és továbbra is a kezét a lőtt sebre nyomta ahonnét rengeteg vér szivárgott. -Sajnálom.-suttogtam magam elé. Ujjaim közül kicsúszott a pisztoly ami hangos csattanással a földön érkezett.
Megölted!
Végeztél vele!
Könnyeim még mindig potyogtak, és ekkor kezdtek csak igazán hangos zokogásba. A földre térdeltem, és hangosan sírtam. Arcomat a kezembe temettem, és remegni kezdtem.
Szabad vagy!
Csakis ez lebegett előttem. Most már nincsen aki bántana aki szétválasztana minket. Vajon, most tényleg véget ért minden rossz és ezután boldog lehetek? Felemeltem a fejem és élettelen teste felé pillantottam. Csak ott feküdt és már soha többet nem fog felébredni, soha többet nem fog bántani, és soha többet nem fog boldogtalanná tenni. Justin felé fordítottam a fejem, és elborzadtam. Szinte látszott rajta, hogy élet halál között lebeg. Kirohantam az irodába és egy telefont kezdtem el keresni, mikor rám törtek Austin emberei. Próbáltam elmenekülni amikor is megragadtak.
-Ne! Eresszetek el!-kiabáltam, majd pedig a földre taszítottak.
-Megölte a főnököt.-tájékoztatta az egyik srác a többieket.
-Tudjátok, hogy mit kell tenni ilyenkor. Hozzátok a fiút és gyereket.-pánikba estem. Mit akarnak tenni a fiammal és Justinnal?
-A fiamat hagyjátok!-üvöltöttem. Hirtelen egy kezet éreztem a hajamba simulni és megmarkolta a tincseket és egy felemelte a fejemet.
-Megölted a főnököt te mocskos ribanc. Ezért fogalmad sincs, hogy mégis mi jár.-mondta fogcsikorgatva a fülembe.
-Öljetek meg, de őket hagyjátok békén!-visítottam, majd pedig egy éles fájdalmat éreztem a tarkómon, és minden elsötétült.
Egy ismeretlen szobában ébredtem fel. A kezemet ahogy megmozdítottam éles fájdalom nyílalt belé. Egy székhez voltam kikötözve és ahogy felnéztem láttam, hogy Justin és a fiam ül velem szembe. Justin már magánál volt, de Jae rettentően nyugtalan volt és arcán pedig könnycseppek folytak végig.
-Mi folyik itt?-kérdeztem kétségbeesetten.
-Megfognak minket ölni Nicole. Mindenkit egyesével. Ez volt Austin végakarata.-mondta minden egyes szót fájdalmasan.
-Nem!-kiáltottam el magam. -Nem ölhetnek meg benneteket. Ezt nem hagyhatom Justin!-kezdtem el potyogni könnyeim. Nem ölhetik meg őket. Rajtuk kívül már szinte nem maradt senkim. Jae még olyan kicsi és ártatlan. Nem vehetik el az életet, úgy, hogy még nem is élt.
-Anya, most megfognak minket ölni?-kérdezte halkan Jae.
-Nem, dehogyis. Nem hagyom ezt.-ráztam a fejem. De hiába is, minden olyan reménytelennek tűnt. Nem féltem a haláltól, mert jól tudtam, hogy egy nap úgyis eljött volna ez az idő. -Jae, mondanom kell valamit neked.-néztem kisfiam szemébe.
-Nicole.-szólt rám Justin.
-Muszáj megtudnia.-nyeltem nagyot. -Egész életedben akit apádnak hittél ő valójában nem az volt. Az igazi apád Justin. Austin elválasztott minket, és megfenyegetett azzal, hogy ha nem megyek hozzá, akkor megöli őt. Így kénytelen voltam teljesíteni kérését. Az évek során mindig bujkáltunk és rettegésben éltem. Próbáltalak téged minden rossztól megvédeni. Mert fogalmad sincs, hogy Austin mégis milyen dolgokat művelt.-döbbent tekintettél meredt rám, és valószínűleg fel sem fogta, hogy az imént mit is mondtam. Justinra nézett aki csak sajnálóan nézett kisfiam szemébe.
-Miért nem mondtad el előbb?-nézett rám.
-Mert féltem, hogy ha megtudod elfogod utasítani magadtól Austint és akkor tudomására is jutott volna, hogy elmondtam neked az igazságot, abból pedig csak baj származott volna. Próbáltalak tégedet védeni. Ez volt az egyetlen amit csak akartam. Értsd meg Jae.-éreztem, hogy a könnyeim végigfolynak arcomon.
-Nem állt jogodban eltitkolni mégis azt, hogy ki az igazi apám. Mindvégig azt hittem, hogy Austin az. De kiderült, hogy csak egy bűnöző.-annyira kicsi de mégis, olyan felnőttesen viselkedik. Látszott rajta, hogy igen megviselte a hír és bármelyik pillanatban kettéroppanhat. Az ajtó kivágódott, és két ember sétált be rajta, majd pedig azt véltem felfedezni, hogy az egyik Austin öccse.
-Troy?-suttogtam ledermedve.
-Hát nem is örülsz nekem?-kérdezte egy mosollyal az arcán, majd pedig egy hatalmas nagy pofont lekevert nekem.
-Hozzá ne merj érni!-ordított fel Justin.
-Fogd be!-mordult rá. -Te is egy ugyanolyan kis ribanc vagy, mint a többi. Felcsináltattad magad egy ilyen kis pojácával, de rácsesztél, mert a bátyám különválasztott benneteket.-ismét győzedelem mosoly borította arcát. -Most pedig véghez viszem a bátyám Austin végakaratát. Mind itt fogtok meghalni!-sétált Justin mögé. -És, hogy élvezetesebb legyen számodra drága Nicole, megengedem, hogy válassz, hogy kivel kezdjem.-még mindig mosolygott, és könnyeim egyre jobban szúrták a szememet.
-Hagyd őket békén!-emeltem feljebb a hangom.
-A kis Jae?-simította meg a fiam fejét.
-Hozzá ne merj érni!-visított, és rángatni kezdtem, a kezem szabadulás reményében.
-Naaa.-nevetett fel. -Milyen kis tüzesek vagyunk.-irányát felém vette, majd pedig mögém állt. -Már tudom, hogy Austin miért is féltett annyira.-suttogta fülembe. A hideg futkosott a hátamon. -Ezek szerint tényleg ilyen jó lennél az ágyban?-halkan felkuncogott majd elhajolt tőlem. Justin egész teste megfeszült, és készült robbanni. -Nem döntesz?-kapta elő a fegyverét.
-Ölj meg engem, és őket pedig hagyd békén.-könnyes tekintetemet ráemeltem, de nem sokat láttam, mivel minden olyan homályos volt a sós cseppek miatt.
-Az nem lenne élvezetes.-rázta a fejét. -Szenvedni akarlak látni!-dühösen csattant fel. -Szeretném látni, hogy könyörögsz, és teljesen kétségbeesel! Ahogy ordítozol a fájdalomtól, és a szenvedéstől!-és újabb pofont kevert le nekem. Az arcom szinte perzselt kemény ütéséből. Justin némán tűrte, ahogy engemet kínoznak. Szemeit lehunyva tartotta és lassan lélegzett. Jae túlságosan és rettegett, hogy bármit is mondjon így inkább csendben meghúzta magát. -Na még mindig nem döntöttél?-hajamba markolt és erősen megrántotta, mire a fejem hátrabicsaklott, és a fejbőröm égett a kellemetlen érzéstől. Egész testemen a félelem futott át és szó szerint remegtem. Nehezen nyeltem egy nagyot, és lehunytam a szemeimet. Vártam valami isteni csodára, hogy esetleg valaki beront azon az ajtón, és valami csoda folytán kisegít minket innen. De szertefoszlott bennem ez a remény ahogy hallottam, hogy kattan a fegyver. Szemeim kipattantak és láttam, hogy egyenesen Justinra szegezi a pisztolyt.
-Ölj meg engemet, de őket hagyd.-suttogtam.
-Édes, sajnos ezt a kérésedet nem teljesíthetem.-nevetett fel cinikusan. -Tudod mit megkönnyebbítem a helyzeted választok én helyetted, majd pedig, mielőtt elsüthette volna fegyverét, Justin olyan sebesen pattant fel a székből, és rúgta ki a kezéből a pisztolyt. Egy hatalmas nagyot húzott be neki.
-Justin vigyázz mögötted!-üvöltöttem mikor a fickó előrántotta a fegyverét, de reflexeinek hála sikeresen kicsavarta a kezéből, majd pedig a férfinak próbált behúzni egyet, de nem sikerült neki. Egy elég nagy bal horgot kapott mire kicsit megtántorodott, de nem esett el. Majd pedig újabb ütéssel díjazta meg Justint. A földre tekintettem és észrevettem, hogy pont odatudom rúgni neki a fegyvert.
-Justin!-kiáltottam, majd ügyesen megcéloztam a földön heverő tárgyat és egy tökéletes rúgással odajuttattam hozzá. Nem tétlenkedett villámgyorsan felkapta, majd pedig lelőtte. De utána egy újabb lövés hangzott áll, és Justin kezéből kiesett a fegyver, és megfeszült az egész teste. Láttam, hogy egy piros folt díszeleg háta közepén.
-Nee!-ordítottam fel, és a földre rogyott. -Justin!-visítottam, és közben könnyeim újra előtörtek. -Ne!-ordítottam fel újra, majd a láttam, hogy lassan próbál felállni, de kezei összecsuklanak. Hangos puffanással pedig a földre zuhan. Rángatni kezdtem a kezeimet, de mindhiába. Erősen megvoltak kötve a kötelek.
Ha nem sietsz megfog HALNI!
Miközben kezeim kiszabadításával voltam elfoglalva eszembe jutott valami. Amikor Austin ugyanúgy kikötözött sikerült kibújtatnom a kezeimet a csomóból.
Gondolkozz, hogy csináltad akkor!
Egy csavartam rajta de így szorosabb lett. A bal kezemet jobbra húztam és éreztem, hogy lazult. Ugyanezt megismételtem a másik kezemmel csak a másik irányba. Fellélegeztem, mikor rájöttem, hogy szabad vagyok, csak még egy picit kell várnom a megfelelő pillanatra. Justinra pillantottam, aki igen csak erőteljesen szenvedett, majd Troy, felé vette az irányt, és pontosan előtte megállt. Nem vártam tovább hanem felpattantam a helyemről, és egyenesen a hátára vetettem magamat, majd pedig 2 percen keresztül szenvedett velem, mire ledobott a hátáról. Fájdalmasan a padlóra zuhantam. Egyenesen a gerincemre estem, és a fejemet is bevágtam. Minden olyan homályos lett, és csak Jae sikoltását hallottam, meg eltorzult foltokat. Nagy nehezen Justin felé fordultam, és a kezét próbáltam megfogni.
-Nicole.-suttogta elhaló hangon. A kép valamennyire kitisztult, de még így sem láttam tisztán.
-Szeretlek nagyon. Tudd, hogy míg Austinnal voltam, mindig is rád gondoltam. Egy percre sem felejtettelek el.-beszéltem halkan.
-Mindig is szeretni foglak. Sajnálom, hogy nem lehettem ott veled Jae születésénél, vagy amikor megtette az első lépeseket és kimondta az első szavát.-egyre gyorsabban vette a levegőt és látszódott rajta, hogy nehezére esik beszélni. Egyre nagyobb vértócsa volt körülötte, és féltem, hogy nem tudom őt megmenteni. Szemei pedig kezdtek lecsukódni.
-Justin könyörgök maradj ébren.-fogtam meg az arcát.
-De megható.-nevetett fel Troy.
-Remélem elbúcsúztatok, igaz a pokolban találkoztok egymással.-majd egy lövést adott le és éreztem, hogy éles fájdalom hasít belém. A levegő belém szorult és szemeim kikerekedtek. A fájdalmat pedig felváltotta egy meleg érzés, ami az egész testemen végigfutott. Utolsó erőimet összeszedve, megfogtam a szerelmem kezét, és nagy nehezen odahajoltam hozzá, és egy utolsó csókot leheltem ajkaira.
-Szeretni foglak mindörökké Justin Bieber.-majd továbbra is fogtam a kezét, és láttam, hogy nagy nehezen szemei kinyitódnak de csak résnyire.
-Sze-retlek.-lehelte utolsó életerejével, és én sem bírtam tovább. Szemeim lecsukódtak az övéivel együtt, és megszűntem létezni.
