17.rész Közös éjszaka!

Reggel igen szomorúan keltem fel hiszen már csak 1 hét volt. Megnéztem mennyi az idő 7 óra volt. Kimásztam az ágyból és a fürdőbe csoszogtam. Megmostam az arcom. Majd hirtelen hátra fordultam mert
olyan érzésem volt mintha valaki lett volna mögöttem de tévedtem. Kezdek megőrülni. Utána leültem reggeliztem az utóbbi héten igen sokat fogytam. Majd amikor azt éreztem, hogy több falat nem megy le a torkomon abbahagytam. Beágyaztam majd felöltöztem. Elindultam a tantermekhez közben azt vettem észre, hogy valaki beránt egy szobába. A falnak szorítottak. Megérintette a titokzatos illető az arcomat aki egyébként Justin volt mert csak neki van ilyen parfümje vagyis ő használja ezt a fajtát.
-El lehet engedni.-löktem el magamtól de nem jártam sikerrel mert utána az ágyra borultunk. Jut eszembe sötét volt. Szóval ott feküdtünk az ágyon és csak a kettőnk levegő vételét lehetett hallani. A kezét végig csúsztatta a testemen és utána elkezdett csókolgatni. Hülye ez? Azt hiszi, hogy így megszerezhet erőszakkal? -Ha azt hiszem, hogy így megszerezhetsz akkor rosszul hiszed.-döntöttem le magamról majd felálltam és elkezdtem valamerre menni mert ismétlem sötét volt még az orromig sem láttam el. Majd azt vettem észre, hogy valamibe beleütközök. Megfogtam egy asztal volt és a tetején taperászni kezdtem. Valami a kezembe akadt és próbáltam kitapogatni és sikerült is egy nyaklánc volt az. Zsebre vágtam és folytattam utamat valamerre. Justin hátulról átkarolt majd felemelt és valami keményen feküdtem. Be is vágtam a fejemet.
-Ááá ez fájt te ideg beteg!-csaptam fejbe jó nagyot is csattant.
-Áúúú!-visított fel. Ekkor röhögnöm kellett. Majd az alkalmat kihasználva leugrottam az asztalról mert szerintem az volt és megint csak mentem mint a világtalan. Majd sikeresen lefejeltem valamit és felkiáltottam. Komolyan, hogy lehetek ilyen szerencsétlen. Mentem tovább mikor épp Justin előtt álltam meg. Megfogta a kezem és a fülemhez hajolt.
-Egyszer úgyis az enyém leszel.-suttogta. Ekkor belegondoltam és lehet, hogy igaza van mert még mindig érzek valamit iránta.
-Justin te mondtad, hogy hagyjuk egymást békén. Fejezzük be ezt ennek most jött el a vége. Mindenkorra zárjuk le ezt. Már nem tudok rád úgy tekinteni mint anno. Az az idő elmúlt. Jobb lesz így.-hagytam ott és nem tudom, hogy hogyan de kitaláltam. Elmentem órákra és elég nehezen éltem túl az első kettőt. Amikor matekon ültünk és a tanár kiosztotta a dogákat.
-Mr. Bieber magának komoly gondjai vannak a számokkal ajánlom, hogy segítséget kérjem.-adta oda neki a dogáját. -Már tudom is, hogy ki lesz aki magának fog segíteni. Ms. Moor kérem készítse fel Mr. Biebert következő órára.-amikor ezt mondta sokkot kaptam.
-Mi?-vágtam rá és kerek szemekkel ránéztem a tanárra.
-Nem mi hanem tessék Ms. Moor, és kérem jobban figyeljen mert most mondom el utoljára maga fogja felkészíteni Mr. Bieber a következő órára.-jelentette ki. Én tátott szájjal néztem a tanárra. Komolyan pont engem kellett pont engem választani rajtam kívül vagyunk az osztályban húszan. Meg van bolondulva a tanár. Nem elég, hogy ki nem állhatom Justint még segítenem is kell neki. Vége lettek az óráknak és Justinnal elmentünk a kabinjába leültünk az ágyra és felcsaptam a könyvet.
-Mit nem értesz?-kérdeztem unottan.
-Hát az algebrai kifejezések nem mennek.-vakarta gondterhelten a fejét.
-Ez most komoly?! Hisz az tök könnyű. Na jó lehet, hogy neked meghaladja a szellemi szintedet de nekem nem.-mosolyogtam győzedelmesen. -Na akkor kezdjük valami egyszerűvel. 12ab+6yx-15ab+7yx akkor hogyan számoljuk ki? Melyikek néznek ugyanúgy?-kérdeztem ekkor láttam, hogy Justin tökre másra figyel. Mintha kikapcsolt volna az agya. Ezért szép lassan felkeltem és hoztam egy pohár vizet és az arcába öntöttem. Justin mindjárt feléledt.
-Remélem most már tudsz figyelni.-mosolyogtam gúnyosan.
-Ezt most megkeserülöd.-állt fel dühösen mire én elkezdtem menekülni. Majd elkapott és felkapott a hátára és bevitt a fürdőbe és a zuhany alá bevitt és megengedte a vizet. Én ott visongtam mint a hülye.
-Tegyél le! Tegyél le!-mikor elmondtam nagy nehezen letett. Csupa víz lettem. -Most nézd meg, hogy nézek ki? Te beteg elméjű.-morogtam rám.
-Én csak visszaadtam.-biccentette meg a vállát.
-De, hogy?!-förmedtem rá. -Most elmegyek és átöltözök és mire visszajövök te is szárítkozz meg!-szálltam ki a zuhanyzóból. Ekkor ránéztem az ajtóra és eszembe jutott az az álom. Ideges lettem és a kezeim remegni kezdtek.
-Nicole minden rendben?-kérdezte.
-Igen. Persze. De most megyek mire visszajövök szárítkozz meg!-sétáltam ki és visszamentem majd átöltöztem. Eléggé fáztam meg kicsit le is hűlt a levegő. Megálltam és elgondolkoztam. Muszáj volt írnom előkaptam a naplóm és tollat és írni kezdtem. ,,Kedves Naplóm! A napjaim átlagossá váltak. Justinnal végleg minden végett ért. Most már nem érzek szerelmet iránta sőt semmit. Csak a gyűlöletem fokozódhat iránta. Ross az az ember akire szükségem van és aki szeret, nem Justin. Úgy érzem, hogy jól döntöttem de még mindig vannak kétségeim de hanyagolom őket. Próbálok feledni és élni az életemet." Becsuktam visszaraktam a helyére és visszamentem Justinhoz. Amikor benyitottam egy póló repült az arcomba.
-Kösz a fogadtatást!-mondtam dühösen.
-Bocs.-szólt Justin de nem tudom, hogy honnan mivel nem láttam mert minden szanaszét volt dobálva. Majd egyszer kidugja a fejét a ruha kupacból.
-Jézus uram isten!-kiáltottam fel.
-Itt vagyok!-rakta fel a kezét.
-Azt mondtam, hogy öltözz fel nem azt, hogy túrj fel mindent.-néztem körbe tágra nyílt szemekkel.
-Jól de nem találtam semmit! A rohadt életbe!-dühöngött.
-Basszus nem elég egy póló és nadrág nem divatbemutatóra mész.-vágtam hozzá a pólót.
-Jól van.-vette fel duzzogva.
-Most pedig pakolj össze!-kulcsoltam össze a kezeimet.
-A nagy szart! Majd összepakolok. Nem vagy az anyám.-vágta rá.
-Én pedig nem vagyok hajlandó így segíteni neked.
-Tudod át is mehetünk hozzád vagy a könyvtárba.-fogta meg a fejét.
-Nem vagyok ennyire sötét képzeld. Mondja az aki 1 dogát írt a világ egyik legkönnyebb anyagából.-mondtam nagyképűen.
-Jó lehet, hogy te a tanulásban vagy sztár de én a színpadon vagyok az ász.-nézett olyan hivalkodóan.
-Meg a lányok ágyában mi?-mondtam lenézően.
-Naná! Te is kipróbálod?!-jött oda ujjongva és magához rántott.
-Kösz kihagyom.-toltam el magamtól. -Meghagyom másnak az örömöt. Na de akkor menjünk tanulni mert nincs kedvem az egész estémet rád pazarolni tudod még van dolgom.
-Még is mi? A kis szöszivel lenni?-kérdezte flegmán.
-Neked ahhoz semmi közöd. Na siess!-parancsoltam rá. Na amikor végre rászedtem, hogy tolja ki a seggét a szobából akkor elindultunk hozzám. Bementünk leültünk az ágyra kinyitottam a könyvet és magyarázni kezdtem. Fél óra múlva már a hajamat téptem.
-Ááááááááá! Reménytelen eset vagy!-mondta olyan idegesen mint még soha. -Miért nem tudod megjegyezni?! Bezzeg ha egy tánclépés lenne akkor menne.-túrtam bele a hajamba.
-Mindig is szar voltam matekból úgy, hogy hármasnál ne számíts jobbra.-biccentette meg a vállát.
-Hármas?!-fogtam meg a pólójának a nyakát és ő ijedten rám nézett. -Minimum négyest kell írnod mivel én készítelek fel és még egyszer sem mondtam csődöt! Érted!?-engedtem el.
-Jól van. Akkor mond el még egyszer.-mutatta.
-Jól van de utoljára.-ültem le. Na amikor elmondtam és feltettem a kérdést képzeljétek tudta.
-Na jót mondtam?-kérdezte. Én pedig ledermedve néztem.
-Úristen sikerült jót mondtál.-elkezdtem mint aki őrült ugrálni és még pacsiztunk is.
-Na végül csak sikerült.-fújta ki magát.
-Még te vagy elfáradva? Én szenvedtem veled annyit. Nélkülem nem tudnád.-néztem rá.
-Na de most megyek mivel úgy is azt mondtad, hogy még van dolgod.-mondta cinikusan.
-Jó szia!-vágtam rá. Észre vettem, hogy valami van az ágyamon. Amikor jobban megnéztem az Justin ,,naplója'' volt. Ez meg, hogy került ide? Talán itt hagyta? Kinyitottam és találtam benne egy dalt. Ezt ég nem hallottam. ,,Oh ne tedd ezt velem, Oh ne, ne, ne, Koncentráltam, Koncentráltam, Olyan teste, van amelyet Még sosem láttam, Mint egy velem szemben, Lévő fantázia Azt hiszem, hogy valami, Különleges halad lefelé, Így van, szerintem ő egy, Külföldi. Szerintem ő egy külföldi egy, Útlevéllel, A szerelmem, lassan indult de most, Már gyorsul, még egy kicsit kéne, Dolgoznia, dolgoznia, még egy kicsit, Most ne állítsd meg, Most, Ne állítsd meg, Mikor elkezdett táncolni... Szexuális udvarlás, Utálatos, de mégis, Szeszélyes... A rúzs a takarómon... Honnan származol? Azon töprengek, hogy megtudhatok-e, Még többet rólad, Elvonta a figyelmem, Magabiztos, Oh ne, ne, Oh, ne, ne, És már ki vagyok ettől, Oh ne, ne, Oh ne, ne, Magabiztos, Megtudtad mondani abból, Ahogyan sétált a szobában, Azt mondta, hogy ez az első, Alkalom... Azt hiszem hazudott... Átkozott jó érzés volt és nem tudom, Hogy miért... a de rabja vagyok, ez, Olyasmi mint egy fejfájás, Elcsavarta a fejem, de az, eszemnek a helyén kell, Lennie, Robbanó, robbanó, Még mindig érzem a parfümének az, Illatát... Nem nehéz észre venni, hogy, Nyitott vagyok, Hipnotizált ahogy mozgott, Mikor elkezdett táncolni... Szexuális udvarlás, Utálatos de mégis, Szeszélyes... Mona Lisa remekmű, Honnan származol? Azon töprengek, hogy megtudhatok-e, Még többet rólad, Elvonta figyelmem, Magabiztos, Oh ne, ne, Oh ne, ne, És már ki vagyok ettől, Oh ne, ne, Oh ne, ne, Magabiztos, Megtudtad mondani abból, Ahogyan sétált a szobában, Azt mondta, hogy ez első, Alakalom... Azt hiszem hazudott, Átkozott jó érzés volt és nem tudom, Hogy miért... de a rabja vagyok, ez, Olyasmi mint egy fejfájás, Elcsavarta a fejem, de az, Eszemnek a helyén kell, Lennie, (rape:) Tetoválások, piercingek, és, Megtanult twerkelni, Nem kapott szívet vagy, Segget, Csak az agyát? És szereti keresgélni azt, Ígért, arra gondolok, hogy a, Szó éget, ez törvényes az orvosok, Ajánlásával mély zsebek, mint egy orvosi ruhán, Légy felszerelve mint egy Diddy, a hajad rázza meg a, Hajót, ő az első tiszt a hajón, Soha nem felejteni el a biciklizést, Olyan, mint a repülők, vonatok, nyakláncok egy, Jégcsappal ez, ez megy neki, a hiány és a Rock & Roll, Azt mondja '' Tudom édes nyuszi, hogy, Ez egy vicces dolog'' Nézd a Goodfellas helyett azt, Ahogy twerkel, Ő egy pénz tánc, #Moneyteam-mel, IGH! Magabiztos, Oh ne, ne, Oh ne, ne, És már ki vagyok ettől, Oh ne, ne, Oh ne, ne, Magabiztos, Megtudtad mondani abból, Ahogyan sétált a szobában, Azt mondta, hogy ez az első, Alkalom... Azt hiszem hazudott, Átkozott jó érzés volt és nem tudom, Hogy miért,, a rabja vagyok, ez, Olyasmi mint egy fejfájás, Elcsavarta a fejem de az, Eszemnek a helyén kell, Lennie, De a helyén kell lennie, oh ne, ne, Oh ne, ne, a helyén kell lennie'' Nem lett rossz. Ahhoz képes, hogy a matekhoz gőz sincsen dalt tök jól tud írni. Vajon én ihlettem meg volna? Nem olvasom tovább hiszen ez az ő magánélete. Fogtam a könyvet és vissza battyogtam vele Justinhoz.
-A könyvedet nálam hagytad.-nyitottam be és ki is esett a kezemből. Épp akkor nyitottam be amikor Justin a drogot akarta bevenni. A kezemet a szám elé kaptam. Justin csak nézett és nem szólt. Tegye tönkre magát. Ha neki ez jó akkor legyen. Fogtam magam és kimentem. Justin utánam szaladt és magához rántott.
-Nicole...-vágtam közbe.
-Nem kell magyarázkodnod. Felőlem tönkre teheted magadat ha neked ez jó akkor jó. Nem érdekel, ahogyan te sem Justin. Már nincs köztünk semmi úgy, hogy nincs miért aggódnom. Öld meg magad azzal a szarral! Ha neked ez kell akkor kelljen. Én már eleget szenvedtem a hülyeségeid miatt. És most lett elegem belőle úgy, hogy erről ennyit.-zártam le.
-Nem tudom, hogy mikor változtál meg ennyire. Pedig csak egy kis ártatlan érintetlen lány voltál. Most meg? Rád sem ismerek.
-Képzeld, hogy felvilágosítsalak már nem vagyok érintetlen. Csak úgy közlöm veled.-vágtam hozzá.
-Nem hittem volna, hogy egyszer képes leszel lefeküdni valakivel hiszen annyira féltél.
-Figyelj Justin. Igen megtörtént. És képzeld el azt is, hogy Rossak nem kellet kérni vagy erőszakot alkalmazni én döntöttem így mert én akartam.-hagytam ott. Elegem van ebből a gyerekből szerencsére nemsokára lelépek innen és nem kell néznem a fejét. Gyűlölöm! Nem is tudom, hogy hogyan is lehettem belé szerelmes? Mit szívtam én? Komolyan? Visszaérkeztem és elmentem zuhanyozni és lefeküdtem. Amikor lecsukodtam a szemeim megint azt a gyereket láttam. Egy szobában ültünk és kupi volt.
-Nem akarsz rendet rakni?-kérdeztem tőle.
-Nem.-vágta rá. Ekkor a kupacban találtam egy SWAG feliratú sapit.
-Úristen ezt megkapom?!-kérdetem csillogó szemekkel.
-Pont ezt ez a kedvencem.-kapta ki a kezemből és magához ölelte. -De talán egy csókért odaadom.
-Most te normális vagy? Nekem van barátom Justin, és neked is van barátnőd és bármikor ránk nyithatnak. Erre ő megcsókolt és tök jó érzés volt. A kezét végig simította a karomon és az ágyba dőltünk. Ekkor felébredtem. Meg néztem mennyi az idő és.
-Úristen már 7 óra! Elfogok késni.-pattantam ki gyors kajálás és fogmosás ruha cuccok összerámolása és futás a tanterembe. Beültem és unalmasan végig mentek az órák majd amikor matek lett a tanár kiosztotta a dogát Justinnak és adott neki 15 percet, hogy megoldja addig magyarázta tovább a leckét. Majd amikor lement az a negyed óra akkor odament és rögtön neki állt kijavítani.
-Mr. Bieber közlöm magával, hogy a dogája 5* lett.Gratulálok. Látom jó matek tanárt kapott segítségnek.-Justin tátott szájjal nézett ahogyan én. Nem hiszem el, hogyan írt ez olyat még én is csak ötöst írtam. Rohadjon meg! Na vége lett az órának és visszamentem a kabinomba és nem is láttam Rosst. Tanultam ettem majd elmentem zuhanyozni és aludni. Majd felkeltem és ugyanúgy lement a napon. Hazamentem és kaptam egy üzenetet. ,,Már régóta nem írtam sajnálom csak sok dolgom volt tudod nemsokára találkozni fogunk ás nagyon várom. Megszeretnélek ismerni:)" Írta Tobias facebookon. Ez kedves volt. ,,Én is szeretnék veled találkozni biztos jól kifogunk jönni:D" Nagyon bírom a gyereket.Szerintem kettőnk között egy igen erős barátság fog kialakulni. De még mindig enm tudom, hogy hova rakjam azt a titokzatos gyereket. Leültem az ágyamra és merengeni kezdtem. Holnap szerda. Fúj! Rossal is mi van? Mintha a föld nyelte volna el. Tegnap meg ma sem láttam. Hirtelen kopogtam az ajtómon. Kinyitottam és Ross térdelt ott a kezében egy nagy csokor vörös rózsával.
-A kedvenc virágom! Honnan tudtad?-hatódtam meg.
-Virágot a virágnak.-nyújtotta át és egy hosszú csókot váltottunk.
-Nagyon szépen köszönöm.-raktam vázába és beleszagoltam. Olyan finom és lágy illatuk volt.
-Tetszik?-karolt át hátulról.
-Nem szeretem őket-ekkor Ross rémültem nézett rám. -Hanem imádom őket!-mosolyogtam rá. A nyakába ugrottam és az ágyban kötöttünk ki. Meggyújtottunk pár gyertyát. Majd szépen az ágyban voltunk és jó érzés volt Rossal lenni. Boldoggá tett.
-Szeretlek.-suttogtam.
-Én is.-puszilt meg. Még egy darabi fent voltunk majd elaludtunk.

16. rész 1 hét még!

-De ezt már nem tudom tovább magamban tartani. Én, Nicole olyat tettem amire nem vagyok büszke.-ahogy elmondta látszott, hogy a nyomás nagy rajta. Csak mond, hogy nem drogozik. Kérlek mond, hogy nem az. -Én drogdíler vagyok.-amikor ezek a szavak elhangzottak én sokkot kaptam. Visszhangoztak a fejemben. Összeroppantam. Egy szó nem jött ki a számon. Mindenféle érzelmek kavarodtak bennem. Egyszerre éreztem fájdalmat és gyűlöletet. -Nicole...-szakítottam félbe.
-Ne érj hozzám!-kiabáltam rá és felálltam. -Te mégis milyen ember vagy?-sírtam el magam. -Mégis, hogy tehetted? Hogy vagy képes úgy felkelni, és végig csinálni a napot, hogy közbe ilyen üzleteket hajtasz végre?-kezdtek remegni a kezeim és értetlenül néztem Justinra. A szemeim megteltek könnyekkel.
-Nicole kérlek.-akart megérinteni de ellöktem.
-Ne érj hozzám! Én hittem benned! Hittem, hogy megváltozol, de hibába! Hittem kettőnkben! Reménykedtem, hogy újrakezdhetnénk de ezzel mindent elvágtál! Most az irántad érzett szerelmed átváltozott gyűlöletté!-vágtam a fejéhez és közben a sírás fájdalmát éreztem. Olyan mintha fojtogatnának. Most ami Justinhoz kötött szertefoszlott. Eddig a madzag vékonyodott de most végleg elszakadt hiába kötöm össze mert a csomó megmarad. Nem értettem, hogy Justin miért csinálta ezt? Miért akarja, hogy szenvedjek és, hogy meggyűlöljem? Megfogta a kezemet majd a falnak szorított és megcsókolt ellenkezni sehogyan sem tudtam. Miért csinálja ezt? Kezdek belefáradni. A remény fénye egyre jobban halványul míg csak a nagy sötétség marad. Majd egy kicsit elhajolt.
-Miért csinálod ezt velem?-kérdeztem könnyes szemekkel. -Miért akarod, hogy meggyűlöljelek? Miért jó, hogy ha az érzelmeimet a földbe tiporod?-tettem fel sorra a kérdéseket.
-Nicole én szeretlek.-mondta de ezt már nem tudtam elhinni.
-Aki szeret az nem így viselkedik velem. Ezek a szavak jelentéktelenek számomra. Már nem hiszek neked. Ahogy már szerelmet sem érzek irántad.-mondtam arcmegrezzenés nélkül. -Ezzel most elástad magad Justin Bieber.-Justin gondolatati igazán megviseltek. ,,Most legalább nem fog szenvedni miattam most gyűlöl lehet, hogy nekem fájni fog de ő legalább nem fog szenvedni nem fog összeroppanni nem fog csalódni. Remélem elfeled és soha nem fogok neki fájdalmat okozni. Jobb lesz neki így. A történteket meg elfeledni. Nem volt értelme a szerelmünknek hiszen állandóan bántottuk egymást. Jobb lesz neki más mellett. Ezzel le is zárult a történetünk végleg." 
-Én most megyek nincs itt már semmi keresni valóm.-sétált ki. Most nem tudom, hogy mit érzek mert egyszerűen amit Justin művel. Kedvem lenne most törni zúzni. Miért jó neki ez? Én nem ezt akartam. Azt hittem, hogy minden rendben lesz, hogy minden tökéletes lesz köztünk de hát tévedtem. Fáj de most csalódtam Justinban. Az iránta érzet szerelmem kezd meghalni. Eszembe jutnak a vele töltött idők mint egy kis rövid film.
Csodásak voltak azok a pillanatok. De Justin ezzel mindent elrontott. Nem tudom, hogy most mit csináljak. A kezemet ökölbe szorítottam. Egyre erősebben szorítottam míg a vágásokból vér kezdett folyni. Ekkor belépett Ross.

-Nicole!-rohant oda hozzám én pedig a karjaiba vetettem magam és sírni kezdtem. -Miért?-suttogta.
-Megakarok halni Ross. Minden összedőlt körülöttem. És fogalmam sincs, hogy mit tegyek.-mondtam nyökögve.
-Jó nyugodj meg. Minden rendben lesz.-próbált nyugtatni.
-A pólódat is összevéreztem.-potyogtak a könnyeim.
-Az a legkevesebb. Most az a lényeg, hogy rendben legyél. Gyere bekötözöm a kezed.-mentünk be a fürdőbe elővette az első segéd dobozt és először fertőtlenítette nem volt valami kellemes érzés utána meg bekötözte. Majd visszamentünk és leültünk az ágyra. -Jobban vagy?-kérdezte aggódva.
-Egy kicsit de még mindig úgy érzem magam mintha fojtogatnának.
-Nicole nem veszed észre, hogy Bieber teljesen tönkre tesz. Nézd meg mit tett veled? Állandóan szenvedsz miatta. Én mellettem egy könnycseppet sem ejtenél én mindig arra törekednék, hogy mosolyogni lássalak.-amikor elhangzottak ezek a szavak a szájából egy kis mosolyt telepedett a számra. A nyakába borultam.
-Köszönöm, hogy itt vagy nekem nélküled nem tudom mi lenne.-mondtam alig halhatóan.
-Rám mindig számíthatsz.-szorított magához. Nagyon jól esett, hogy Ross itt van és támogat és mindig mellettem áll. Hozzá mindig fordulhatok segítségért mert tárt karokkal vár. Szeret és figyel rám és legfőképp támogat. De mégsem tudok úgy érezni iránta mint Justin iránt. Miért? Miért nem megy? Justint mégis szeretem annak ellenére, hogy miket tett velem. Erős kötelék húz hozzám de fogalmam sincs, hogy mi az.
-Ross. Mit érzel irántam mit szeretsz bennem miért jövök be neked mi az ami ennyire elvarázsolt bennem?-kérdeztem kapkodva.
-Nicole. Elég csak rád nézni és már az elvarázsol. Elég egy pillantás egy halk szó és egy érintés. De ami legjobban megfogott az, hogy őszinte vagy. Ha baj van elmondod ha valami nyomja a szíved azt is elmondod.-sorolta fel Ross. Tényleg ő csak a jó tulajdonságaimat látja. Ross nem ismer teljesen ahogy senki sem. Senki nem tudja az én nagy titkomat. Még Justin sem. Nem tudják, hogy van egy másik oldalam egy teljesen más életem. De erre még egyik sem áll készen, hogy megtudja. Még én magam sem állok készen arra, hogy ezt elmondjam. -Nicole nekem el kellene mennem. Remélem nem baj?-mosolyt vetettem felé ezzel azt jelezve, hogy nem majd megöleltük egymást és elment. Most pedig Justinhoz kéne mennem és ugyanezt a kérdést feltennem. De nincs hozzá merszem. Hirtelen rezegni kezdett a telefonom. ,,Amikor megláttam a fotódat elvarázsoltál a mosolyoddal a szemeiddel. Amikor rád nézek akkor egy aranyos, kedves őszinte lányt látok. De valamikor amikor nézem a képeidet akkor látok egy teljesen más Nicolet. Aki nem olyan mint a megszokott más a jelleme a stílusa vagyis teljesen különbözik a másik Nicoltól. Lehet, hogy ezt mások nem tudják de én igen látom rajtad és azt is, hogy valami nyomaszt nagyon. Egy nehéz döntés előtt állsz de nem tudsz választani. Mert félsz, hogy beleesel abba a hibába, hogy rosszat választasz. De ne félj ha a szívedre hallgatsz akkor mind rendben lesz." Tévedtem valaki mégis ismeri a titkomat. Ismer teljesen ahogy még senki más. De ki lehet az? Ki az aki ennyire ismer? Még a szüleim sem tudnak mindent rólam. ,,Ki vagy és honnan ismersz? Honnan tudsz rólam ennyi mindent talán ismerlek?" Vártam töprengve a választ. ,,Nem nem ismersz. Még!" Még? ,,Elárulnál magadról valamit? Mondjuk tulajdonságra gondolok." Úristen ki az? De tuti, hogy

nem Justin. az egyszer biztos. ,,Messze lakunk egymástól. Lehet, hogy láttál vagy nem is tudom. Konkrét tulajdonságot nem tudok mondani." Lehet, hogy láttam? Ez meg mire céloz? ,,Lehet, hogy láttál azon mit értettél? Elmondanád, hogy mégis ki vagy?" Kezdtem ideges lenni. Komolyan meg őrit ez az ember. Nem nem fogom felhúzni magam egy ilyenen. Fogtam magam és elmentem Justinhoz. De előtte át öltöztem. A táskát nem vittem magammal mert fölöslegesnek tartottam. Na szóval út közben ott SMS-tem a kitudja kivel. Megérkeztem Justinhoz. Ott álltam az ajtó előtt és épp bekopogtam volna amikor megállítottam a kezem. Kb. olyan 1 centire lehetett az ajtótól. Vettem egy nagy levegőt. Vajon jó, hogy idejöttem? Hiszen múltkor teljesen kiakadtam Justinra és még kiabáltam is vele meg elmondtam mindennek. Most biztos utál talán el kellene mennem hiba volt idejönnöm. Megszólalt a telefonom tök hangosan. Ki az az állat aki ilyenkor hív? Gyorsan megpróbáltam kinyomni. Hátat fordítottam az ajtónak és megnéztem ki hívott bekapcsoltam a wifit véletlen és folyamatosan pityegett a telefonom a szar Messenger miatt. Utána meg üzenetet kaptam.
-A jó büdös életbe!-kiabáltam fel. Na jó ezt tuti, hogy meghallotta. Ekkor kinyílt mögöttem az ajtó. Én ott álltam háttál és mozdulatlanul. Francba! Ilyen nincs!
-Nicole.-törte meg a csendet. Én ott mérgelődtem. Komolyan ilyen nincs. Majd megfordultam. Megpillantottam Justint a szemei vörösek voltak és alkohol szaga volt. Jajj ne!
-Justin.-csordult ki egy könnycsepp a szememből. Justin nem szólt semmit hanem magához rántott és átölelt. Majd hallottam a halk zokogását. Ezt tényleg én tettem tényleg én ilyenre képes vagyok. 
-Sajnálom. Mindent megbántam. Sajnálom, hogy megbántottalak, hogy fájdalmat okoztam. Ezerszer megbántam.-tolt el és a szemembe nézett. -Kérlek bocsáss meg.-térdelt le elém. A kezemet a szám elé kaptam és a sírást próbáltam visszafojtani. nem tudtam mit döntsek mit tegyek. Fogalmam sem volt róla. Megnéztem a telefonomat és egy üzenetet kaptam. ,,Hallgass a szívedre!" A szívem azt mondja, hogy bocsássak meg de az eszem, hogy nem. Ránéztem Justinra aki még mindig a válaszomat várta. Majd nem bírtam tovább és elkezdtem sírni és elszaladtam. A folyóson Ross elkapott.
-Nicole mi a baj?-kérdezte aggódva én csak ránéztem könnyes szemekkel. -Gyere menjünk be.-mentünk be

a kabinjába. Majd a karjaiba borultam és úgy sírtam ahogy csak tudtam. Ő szó nélkül átölelt és próbált megnyugtatni. Éreztem, hogy aggódik értem és fáj neki, hogy így lát. Majd amikor egy kicsit megnyugodtam leültünk a kanapéra. Fura de az ő kabinja kétszer akkora volt mint az enyém. 
-Most már jobban vagy egy kicsit?-érintett meg.
-Nem.-vágtam rá szipogva.
-Justin tett megint valamit?-amikor ezt mondta hirtelen felugrottam és a szekrény felé sétáltam lassan.
-Elmentem hozzá és beszélni akartam vele de inkább úgy döntöttem, hogy nem.-akadt meg a szemem a szekrényen lévő kis késen. Odaértem és a kezembe vettem. Legszívesebben magamba szúrtam volna és ott meghaltam volna. Már nem sok hiányzott, hogy magamba szúrjam.
-Nicole!-kapott el és a kezemből kiesett a kés. Én mint aki megörült rángatózni kezdtem és üvölteni. Majd a kanapéra nyomott és a kezeimet lefogta. Ekkor egy pillanatra megnyugodtam és egymás szemébe néztünk. Majd valami különös érzést kezdtem érezni. Lassan közeledett és megcsókolt. A kezemet lassan és finoman elengedte és felkapott és bevitt a szobájába. Ott lerakott az ágyra és tovább csókolóztunk. Szép lassan levette a kardigánomat majd a pólómat. Olyan érzés kapott el ami még soha. Valami különös érzés amit

egyszer már éreztem amikor azt álmodtam, hogy Justinnal lefekszek de az csak álom volt. Ez meg már a valóság. Ross olyan gyengéd volt szinte elolvadtam a karjaiba. Amikor megcsókolt éreztem, hogy szeret. Nem hittem, hogy Ross lesz az az első fiú akinek odafogom magam adni. Amikor a kezét végig simítja a bőrömön akkor az egész testem beleremeg. Éreztem ahogy a testünk összesimul. Tudtam, hogy Ross soha nem használni na ki. Mert ő őszintén szeret, és most rájöttem, hogy én hozzá tartozom nem Justinhoz. Ő az a fiú aki szeret vigyázz és figyel rám. Majd abbahagytuk a csókolózást.
-Nicole. Biztos ezt akartad?-kérdezte.
-Igen mert tudom, hogy te nem használnál ki mert te nem olyan vagy. Bárcsak mindenki ilyen lenne mint te. Boldog vagyok, hogy téged választottalak.-csókoltam meg.
-Örülök, hogy bízol bennem. De mi lesz Justinnal?-húzta el a száját.
-Semmi. Ha megtudja akkor megtudja. Belefáradtam, hogy állandóan szenvedek miatta. Most volt elég Justin Bieberből. Nem is tudom, hogy hogyan tudtam így belehabarodni abba a gyerekbe. Már kialakult róla a véleményem. Ezzel lezártam a Justin sztorit.-jelentettem ki egyértelműen.
-Nicole. Tudom, hogy még egy darabig érezni fogsz iránta valamit ezt meg is értem. De örülök, hogy próbálod elfelejteni Biebert nincs jó hatással rád. Nem rendes gyerek vannak sötét titkai amik, hogy ha megtudnád összetörnél.-simította meg az arcomat.
-Már tudom.-mondtam lehangolóan és felültem. -Olyat tudtam meg ami nagyon fájt. Képzeld el, hogy azt akit nagyon szeretsz és megtudod róla, hogy drogdíler.-mondtam el és közben egy könnycsepp csordult ki a szememből. -Én még mindig nem tudom felfogni, hogy volt képes ilyet tenni. Utána meg a szemembe mondja. Mégis, hogy lehet valaki ilyen?-néztem könnyes szemekkel Rossra.
-Kérlek ne sírj nem érdemli meg a könnyeidet.-ölelt szorosan magához.
-De annyira fáj.-motyogtam.
-Gondolom. De Nicole erősnek kell lenned mutasd meg, hogy tudsz erős maradni.-mosolygott rám.
-Rendben.-felkeltem és felkaptam magamra a ruháimat. Ross Hátulról egy csókot lehelt a nyakamra és az ölébe húzott.
-Szeretem amikor így csillognak a szemeid.-nézett mélyen beléjük. Ekkor felnevettem.
-Igazán?-érintettem meg az arcát. -Mennyi az idő? Bocs ez most csak jött.-mondtam nevetve. Ross megnézte a telefonján.
-Édes szívecském 9 óra van.-mondta olyan nyálasan.
-Köszönöm.-csíptem meg az arcát. -Nem akarom, hogy holnap legyen!-dőltem egy párnára.
-Én sem. Belegondolni is rossz. Tudod mennyire fogsz hiányozni a szívem szakad meg.
-Ross. Nem kell rögtön elkeseredni gondolj arra, hogy azt az 1 hetet boldogan fogjuk eltölteni.-mosolyogtam rá. -De most elmegyek aludni mert a holnapi nap hosszú lesz.-adtam neki egy búcsú csókot és elmentem. Bementem és volt egy olyan érzésem mintha valaki itt járt volna. Odamentem az íróasztalomhoz és egy levelet találtam. Kinyitottam és ez állt benne: ,,Kedves Nicole! Tudom sokat hibáztam de azért gondolhatnál, hogy nekem is vannak érzéseim és magasról leszarod őket, és ez rohadtul fáj. De ha ezt akarod akkor így lesz. Hagyjuk egymást békén nem fogok annyit szenvedni miatt hiszen ezernyi más lányt megkaphatok nem fogok leragadni nálad. Csak, hogy tudd bárkit megkaphatok akit akarok és egyszer te is ott leszel a listámon. Justin" Hát ez rohadt kedvesen és finoman fogalmazott mit ne mondjak.
Most mutatkozott meg nekünk az igazi Justin Bieber. Gratulálok neki. Nem gondoltam volna, hogy ilyen bunkó. Komolyan teljesen másnak hittem. De hát nem. Fogtam magam ettem egy kicsit és elmentem aludni. Amikor lefeküdtem és lecsuktam a szemem egy tengerparton találtam magam. Ott volt velem az a gyerek akit le is rajzoltam. Bementünk egy házba jó nagy volt, és rám nézett majd megérintette az arcomat és megcsókolt. Éreztem mindent szó szerint ahogy az ajka hozzáér az enyémhez. Fura volt. Majd hirtelen berontott Justin és elkezdett üvölteni meg ráncigálni a fiút. Én közéjük vettem magam és próbáltam Justin leszedni róla. Majd magához rántott és megfenyegette, hogy ha még egyszer megcsókol vagy hozzám ér akkor nagy baj lesz belőle. Utána elráncigált a kocsiba és elmentünk valahova. Majd megálltunk egy szálloda előtt és én nem akartam kiszállni a kocsiból mire ő felkapott a hátára és felvitt az egyik szobába. Ott lerakott mire én gyors amerre csak tudtam szaladtam és végül bezárkóztam a fürdőbe. Justin üvöltött és dörömbölt, hogy nyissam ki az ajtót de nem. Tudtam, hogy ha kimegyek leakar fektetni még ha nem is akarom. Ideges voltam nagyon nem tudtam mit csináljak féltem is. Se telefon semmi nem volt nálam kétségbe esetten a földre kuporodtam. A kezeim remegtek. Majd odamentem a kádhoz és megengedtem a vizet. Justin még mindig az ajtót ütötte. Próbálta betörni de nem sikerült neki. Majd amikor elegendő víz fojt elzártam a csapot. Lassan beleszálltam majd a mély levegőt vettem és lebuktam a víz alá. Egyre jobban fogyott a levegőm míg végül nem kaptam azt se. Ekkor hirtelen felébredtem. A szívem hevesen vert és a levegőt kapkodtam. Majd megnyugodtam és visszafeküdtem.

15. rész Mi van velem?

Na éjjel elég nehezen tudtam elaludni. Eléggé zaklatott voltam és szomorú. Megnéztem az időt hajnali 3 óra. Szombat borzalmas már csak 1 és 1 napom van hátra. Bárcsak ne gondolnék állandóan Justinra. Folyton az As Long As You Love Me című dala cseng a fejemben. Ameddig szeretsz. Igen ameddig szeretlek csak ártok magamnak és lelkileg teljesen kikészülök. A párnát meg a fejemnek szorítottam. Miért ilyen nehéz elfeledni valakit? Miért sírok utána ha ő meg szarik rám és nem is szeret? Ezernyi kérdés felmerült bennem de egyikre sem kaptam választ. Folyton a Justinnal való emlékek keringtek a fejemben. Minden erőmmel azon vagyok, hogy elfelejtsem de nem megy. Nem tudom. Ekkor elkezdtem sírni.
-Miért? Miért? Mért nem tudlak kiverni a fejemből és kitépni a szívemből? Ez olyan nagy kérés?-tettem fel

sorra a kérdéseket. Körbe néztem a szobába és mindenhol Justint láttam. Folyton rá gondolok. Ahogy te felejtesz engem én csak jobban szeretlek ahogy te erősödsz én úgy haldoklom. Mikor szerettem beléd ennyire? Mikor foglak végleg elfelejteni? Hiszen a mi történetünk véget ért, és valószínűleg nem is fog fojtatódni. Bárcsak visszafordíthatnám az időt. Bárcsak minden a régi lenne. Mit nem adnék érte. Megakarok halni. A szerelem fog megölni. Napról napra jobban fáj a Justin iránti érzett szerelmem. Istenem bárcsak elfeledném. Minden összedőlt bennem. Felkeltem. Átöltöztem és írtam egy üzenetet Justinnak. ,,Kedves Justin! Az irántad érzed szerelmem lett a végzetem. Megmérgeztél vele és már odáig jutottam, hogy nem bírom tovább ezt a fájdalmat és kínt. Úgy, hogy ennek véget vetek. Nicole" Miután elküldtem bementem a fürdőbe belenéztem a tükörbe, fájdalmamban neki vágtam az egyik tusfürdős dobozt. Az üveg széttört. Én megfogtam az egyik üvegszilánkot és megvágtam a kezemet az ereimnél. Először fájt de utána már nem mintha megkönnyebbültem volna. Éreztem ahogy a vér végig csurog a kezemen onnan pedig a padlóra. Olyan könnyűnek éreztem magam mintha megoldódott volna minden problémám. Majd hirtelen minden elsötétült. Egy szobában voltam minden sötét volt. Majd egy kis fényt láttam és elkezdtem felé sétálni. Amikor megérintettem a fényt akkor minden megvilágosodott, utána az emlékeimet láttam a rosszakat és a jókat. Majd eltűnt és felébredtem. Ugyanazt a hideg kezet éreztem amikor elájultam. Amikor jobban kinyitottam a szemem minden olyan homályos volt de utána kezdett élesedni. Justint láttam ahogy próbálja elszorítani a vágásaimat.
-Justin.-szuszogtam.
-Nicole.-simogatta meg a fejemet.
-Miért? Megakartam halni. Miért nem hagytad? Ez volt az egyetlen megoldás így már senkinek sem tudok ártani. Mindenki boldogabb lett volna ha én már nem leszek.-mondtam ki közben a levegőt kapkodtam.
-Nem. Ne mondj ilyet. Mindjárt beviszlek csak tarts ki.-kapott fel a karjaiba. Olyan jól esett Justin közelsége, hogy nem taszított el. Folyton szédültem forgott velem az egész világ majd megint minden sötét lett. Hangokat hallottam. Justin hangját. Hallottam ahogy a könnyei a földre hullanak. Éreztem a simogatását.
Majd kinyitottam a és egy szobában feküdtem a kezeim be voltak kötözve.
-Pihenjél. Most az a legfontosabb, hogy meggyógyulj.-lehelt egy puszit a homlokomra.
-Ugye itt maradsz? Ne hagyj itt!-szorítottam meg a kezét.
-Miért kellett ezt tenned?-kérdezte közben a könnyeit fojtotta vissza.
-Én is kérdezhetném tőled.-jelentettem ki halkan.
-Nekem nyomos indokaim voltak. De neked? Nem is tudom, hogy ha azt az üzenetet nem kapom meg vagy nem értelmezem rendesen akkor már...-félbe hagyta nem merte kimondani. Láttam azt a rettegést Justin szemében, hogy talán elveszít.
-Justin. Mi történ veled? Miért változtál meg?-kérdeztem tőle.
-Nicole erről nem akarok beszélni.-fordult el.
-De én tudni akarom.-jelentettem kihatározottan.
-De neked ehhez semmi közöd. Különben sem avatnálak be ebbe. Úgy, hogy erről ennyit. Pont. Lezárva. Most az a lényeg, hogy te jobban legyél és minél gyorsabban meggyógyulj.-nézett rám.
-Rendben. Tudd, hogy én csak segíteni akartam neked.-mondtam halkan.
-De már elmondtam, hogy nem kell a segítséged se senkié. Megoldom.-háborodott fel. Nem akartam, hogy mérges legyen csak egyszerűen segíteni akartam neki. De ha nem kell akkor nem. Közben pedig megérkezett a doki. Elmondta, hogy semmi komoly bajom és, hogy már hazamehetek nemsokára. Csak még elvégeznek pár tesztet. Megnéztek a vérnyomásom meg egy csomó mindent már tökre elegem volt belőle már azon voltam, hogy leütöm a nővérkéket. Amikor végre valahára végeztek és azt mondták, hogy hazamehetek akkor olyan boldog voltam és megkönnyebbült. Felkeltem egy kicsit megszédültem de Justinba kapaszkodtam. Egy mosolyt vetett felém olyan jó volt látni mosolyogni.
-Mehetünk?-kérdezte.
-Igen.-visszakísért a kabinomba. Ekkor jutott eszembe, hogy kéne szólnom Rossnak mert biztos kifog akadni. De majd kicsit később. Na szóval Justinnal leültünk egymással szemben az ágyra. Egész nap tudtam volna nézni.
-Jobban érzed magad?-érdeklődött.
-Igen de még a szédülések néha visszatérnek. De kibírom. Olyan jól esik, hogy itt vagy.-csúszott ki a számon. -Basszus.-suttogtam.
-Nicole. Miért vagy Rossal ha közben engem szeretsz?-kérdezte közben erre még én magam sem tudtam a választ.
-Nem tudom-fojtottam el a mondat végét.
-Hát akkor gondolkozz el.-állt fel.
-Justin.-vágtam rá. Visszanézett rám. -Te szeretsz?-álltam fel és néztem mélyen a szemébe. Justin nem válaszolt csak elsétált. Ott hagyott. Biztos, hogy már nem szeret azért nem mondta a szemembe mert tudta, hogy összeomoltam volna. Ross közben rám tört.
-Szia! Mi történt?-jött oda hozzám.
-Semmi.-próbáltam eldugni a kezeimet.
-Nicole. Minden rendben?-nézett rám furán.
-Igen.-mondtam halkan. Ekkor megfogta a kezemet és amikor meglátta elsápadt.
-Jézusom! Mi történt a kezeddel?-én csak néztem rá. Nem volt merszem megmondani, hogy Justin miatt akartam öngyilkos lenni. -Nicole kérlek válaszolj.
-Eltörtem egy tükröt és megvágtam magam. Semmiség.-na jó most a kelleténél nagyobbat hazudtam.
-Nicole. Nem lehetne az igazat?--jött rá, hogy hazudok. Ekkor nem bírtam tovább mindent elmondtam Rossnak, hogy öngyilkos akartam lenni meg, hogy még mindig szeretem Justint. Amikor befejeztem hallgatott. Sokkot kapott a hírtől.
-Sajnálom. Én mindent megtettem de nem megy.-töröltem le egy könnycseppet.
-Nicole. Nem tudtam, hogy neked ilyen nehéz. Nem is tudom, hogy hogyan nem vettem észre, hogy szenvedsz. Hibásnak érzem magam. Figyelnem kellett volna rád, de nem tettem.-hajtotta le a fejét.
-Nem Ross ez nem a te hibád. Itt csak egyedül én vagyok a hibás. Mindenről én tehetek.-érintettem meg a karját.
-Nicole és most mi lesz? Visszamész Justinhoz?-kérdezte.
-Nem tudom. Most per pillanat nem tudom. Mert Justin sem értem és ezt a hirtelen hangulat változásait. Semmit nem értek. Talán tényleg jobb lenne ha elfeledném. De ez olyan nehéz. Ross kérlek segíts.-omoltam a karjaiba. Tényleg nem értettem semmit. Hogyan fogok végleges döntést hozni? Mikor lesz ennek vége? Mikor lesz olyan, hogy csak egyikőjüket fogom szeretni? Mérges voltam magamra, hogy nem tudok egy döntést meghozni. Egy ilyen fontos döntést. Legszívesebben elfeledném mind a kettőjüket. Bárcsak kapnék egy jelet, hogy tudjam, hogy kit kell választanom.
-Nicole. Csak annyit tudok mondani, hogy gondolj arra, hogy amikor Justinnal vagy akkor mit érzel és amikor velem vagy. Milyen érzelmek kavarognak benned?-igaza volt teljesen Rossnak. Honnan tudja mindig a megoldást? Ekkor megcsókolt. Éreztem valamit. Valami erőset de nem tudom, hogy Justinnál is ilyet fogok-e érezni. A kezeit a derekamra kulcsolt majd lassan feljebb csúsztatta és a pólóm alá nyúlt. Ekkor muszáj volt elröhögnöm magam mert mint tudjátok igen csikis vagyok. -Végre mosolyogsz. Imádom amikor nevetsz vagy mosolyogsz mert akkor tudom, hogy boldog vagy és ez engem megnyugtat.-tűrte el a hajamat.
-Én meg örülök, hogy mindig itt vagy és segítesz. Mindig tudod mindenre a választ.-majd a nyakába kapaszkodtam és eldőltünk az ágyon. Ross volt alul én meg felül. Csak nézegettük egymást. Csillogást láttam a szemében. Ismét érezni kezdtem valami erős vágyat iránta. Remélem beletudok szeretni és ezt a borzalmas napot elfeledni. Most futott át az agyamon, hogy Justin miatt akartam öngyilkos lenni. Pedig azok után amit tett velem ahogy bánt velem meg sem érdemelte volna. Mindig rossz emberbe esek bele. De ez ellen muszáj tényleg valamit tennem ez nem mehet így tovább. Szóval megpróbálom eldobni a Justinos emlékeket. Megpróbálom elengedni mert ez lesz a legjobb. A múltat elfelejteni és a jelenre koncentrálni. De nem megy. Justin emlékét kitörölni olyan nehéz. Miért nem tudom elengedni? -Ross magamra hagynál egy kicsit?-néztem rá nagy szemekkel.
-Persze ha nyugalomra vágysz.-állt fel és egy búcsúcsókot váltottunk majd egyedül hagyott. Majd az asztalra

néztem és valami kibökte a szemem. Egy doboz volt ott. Felálltam és kinyitottam. Egy gyönyörű óra volt benne. Az Eiffel-torony volt benne. Ekkor eszembe jutott amikor Párizsban voltunk és az Eiffel-torony tetején csókolóztunk Justinnal. Jajj de romantikus volt. De ez hogyan kerül ide? Ekkor egy kicsit mérges voltam. Fogtam az órát és elmentem vele Justinhoz. Kopogtam majd ajtót nyitott.
-Gyors leszek. Csak azért jöttem, hogy visszaadjam ezt.-nyomtam a kezébe az órát. -Elakarlak felejteni de nem hagyod. Miért csinálod ezt velem?-jelentek meg a könnyek a szemembe. Justin ránézett a dobozra majd vissza rám.
-Én is próbállak de nem megy. Mindenhol és mindig téged látlak és rád gondolok. Nicole ez még nem azt jelenti, hogy a mi szerelmünk nem ért véget?-akarta megérinteni a kezemet de elhúztam.
-Most persze normális vagy. Justin neked mi a bajod? Olyan hirtelen vannak hangulatváltozásaid. Egyszer normális vagy a másik pillanatban meg már tökre agresszív vagy. Néha félek én is tőled. Megijesztesz...-fojtattam volna tovább de megcsókolt. Először ellenkeztek ütöttem, hogy engedjen el de nem tudtam ellen állni neki és muszáj volt viszonoznom. Majd bementünk és a falhoz szorított. Majd egy kicsit ellöktem magamtól.
-Nem. Nem tehetem ezt.-suttogtam.
-Olyan jó volt újra érzeni a csókodat. Újra megérinteni és az illatodat érezni.-simogatta az arcomat. Muszáj ilyet mondani mindjárt itt helyben elolvadok.
-Justin kérlek ne. Hagyjuk egymást békén.-akartam elmenni de megfogta a kezemet és magához rántott. Olyan közel voltunk egymáshoz a testünk tökre egymáshoz simult.
-Nem hiszem el, hogy ez a csók nem jelentett neked semmit.-nézett mélyen a szemebe.
-Nem mondom, hogy nem de...
-Css!-az ujját a számra rakta. -Nicole tudom sok hibát követtem el és valószínűleg még fogok is de egy valamit érts meg. Van amikor nem mondhatok el mindent mert féltelek. Nem akarom, hogy bajod essen.-hajolt közel.
-Most már tényleg semmit nem értek. Miért csinálod ezt velem?!-borultam ki.
-Mégis mit?-értetlenkedett.
-Azt, hogy egyszer elküldesz a fenébe meg, hogy hagyjalak békén most meg féltesz meg azt mutatod, hogy szeretsz! Miért játszol vele?-jöttek a könnyeim. -Miért csinálod ezt velem?-mondtam zokogva. Rám nézett de válaszolni nem tudott. -Gondoltam. Te nem szeretsz, és soha nem is szerettél!-vágtam a fejéhez. Iszonyatosan mérges voltam amilyen düh tombolt bennem leírhatatlan. -Kérlek válaszolj!-támadtam le.
-Nicole én...-akadt meg.
-Csak annyit kérdezek, hogy miért? Miért kellett, hogy eddig hitegess? Miért játszottál így az érzéseimmel? Én nem vagyok a játékod, hogy amikor jó kedved van akkor játsszál vele amikor meg nem akkor pedig eldobd!-néztem rá és közben mélységesen csalódtam benne. -Tudod nem hittem, hogy egyszer ilyet mondok de hiba volt, hogy beléd szerettem hiba volt hinnem ebben a kapcsolatban, hogy boldog lehetek veled.-mindenem remegett ideges voltam nagyon. Ekkor még jobban sírtam és a földre zuhantam. Justin egyből odakapott.
-Nicole.-tűrte el a hajamat.
-Justin most hagyj inkább elmegyek.-álltam volna fel de nem tudtam nem volt bennem annyi erő. Émelyegtem minden kezdett homályosodni. -Rosszul vagyok Justin.-mondtam sóhajtozva.
-Mi mi a bajod Nicole?-váltott aggódóra.
-Szédülök és hányingerem van.-kapaszkodtam bele a nyakába ő pedig a karjaiban felemelt és az ágyra fektetett.
-Ettél ma valamit vagy ittál?-kérdezte.
-Nem. Már tegnap óta nem ettem semmit.-csukódtak le egyre többször a szemeim.
-Tegnap óta?!-kerekedett el a szeme. -Várj hozok valamit.-hagyott ott. Majd visszatért egy nap pohár vízzel és egy tál gyümölccsel ami mellett volt még egy csomó minden.
-Ha azt hiszed, hogy ezt mind megeszem akkor hülye vagy.-jelentettem ki.
-Pedig muszáj lesz. Ha kell akkor én magam etetlek meg.-rakta le a tálcát elém.
-Nem kell. Egy falatot sem tudok megenni. De a pohár vizet elfogadom.-húztam el.
-Nicole muszáj lesz enned valamit.
-De nem tudok. Kérlek vidd innen mert ha ránézek elkap a hányinger.-fordultam el.
-Legalább egy falatot. Kérlek.-fogta meg a kezem közben pedig szemeztünk.
-Max egy falat.-adtam meg magam. Kerestem a tálon valami kis dolgot de Justin megelőzött szerencsémre megfogta a legnagyobbat és a számba nyomta. -Kösz.-mondtam alig érthetően. Justin csak mosolygott. Legszívesebben megöltem volna. De valahogy megtudtam állni pedig nem sok hiányzott volna, hogy felpofozzam. Amiket tett velem ahogyan bánt velem ahogy beszélt velem.
-Nicole. Valamit el kell mondanom.-dörzsölte össze a kezét.
-Hallgatlak.
-Én nem az vagyok akinek hiszel.-hajtotta le a fejét.
-Ezt, hogy érted?-nem értettem amit mondott.
-Igen nem az vagyok akinek hiszel. Hazudtam. Teljesen más ember vagyok a múltamat meg nem ismered. Amit mondtam az nem igaz. Minden szavam egy újabb hazugság volt. Becsaptalak és már muszáj volt elmondanom mert felemészt a bűntudat.
-Justin ezt nem értem. Hazudtál?-álltam fel.
-Igen. És nagyon sajnálom, mert így elvesztettelek. Többet nem lehetünk együtt. El kell felejtened.
-Justin.-érintettem meg az arcát. -Próbálom de nem tudlak.-mondtam közben pedig a sírás fojtogatott. -Szerinted nem szeretnélek elfelejteni? De nem olyan könnyű. Folyton felbukkansz vagy egy rád emlékeztető emlék. A szívembe úgy belevésted magad, hogy azt nem tudom elmondani.
-Nem akarom, hogy bajod essen vagy valaki bántson. De...-vágtam közbe.
-Justin. Aki egyedül bánt az te vagy. Sajnos. Tudom, hogy nem szándékosan teszed te ilyen vagy.-amikor ezt mondtam Justin szeme sarkában egy kis könny jelent meg. Miért kellett ezt mondanom? Néha jobb lenne ha befognám. -Jus...-fejezte volna be de az ágyra tepert. Csak néztünk szemtől szembe egymást. Nem tudtam, hogy mire készül igaz soha nem tudom. De szerencsére nekem van egy különleges képességem. ,,Teljes mértékben igaza van az egyetlen ember aki bántja az én vagyok. Nincs helyem az életében. Bármennyire is fáj de el kell engednem. Többet nem fogom érezni a csókját az érintését a bőre illatát. De leginkább a szerelmét. Legszívesebben megcsókolnám és vele lennék." Én is megcsókolnálak de mindent amit teszek következményei lesznek. Nem hagyhatok magam mindent és eszetlenül belevágni a dolgokba.
-Justin valamit mondanom kell.-ültünk fel. -Most elmondok mindent egyszer és mindenkorra. Igazából nem is tudom, hogy hogyan kezdjem el.-tördeltem az ujjaimat.
-Én tudom.-hajolt közel és magához húzott meg megcsókolt. Nem tudtam neki ellenállni szóval a kezeimet a nyakába kulcsoltam ő pedig ahogy húzta fel a kezét a pólóm alá nyúlt. Egy kicsit csikis volt. De tudom, hogy helytelen amit teszek mert ezzel megbántok embereket. De nem szándékosan teszem de én is ember vagyok hiszen követek el hibákat.
-Justin. Nem szabad. Tudom, hogy ezt szeretnéd és én is de akkor is helytelen.-toltam el magamtól.
-Nicole kívánlak szeretlek és ez ellen nem tudok semmit sem tenni. Abba belegondoltál, hogy én mit érzek, hogy én mit szeretnék, hogy egyszer nézd az én szemszögemből.
-Justin tudom, hogy neked sem könnyű ez az egész de akkor is ez így nem mehet. Nem akarom egyikőtöket sem kihasználni. Fontosak vagytok nekem nem tagadom. De inkább hagyjuk mindent abba és én is ezt teszem.-akartam felkelni de visszafogott.
-Nem menekülhetsz el a gondoktól. Vállalnod kell érte a felelősséget. Nicole belegondoltál abba, hogy ki az a személy akiért mindent megtennél akiért képes lennél meghalni akinek odaadnád magad akiért mindent feláldoznál?-nézett mélyen a szemembe.
-Igen de tudod nem könnyű nekem ez így az egész. Mondtam az lenne a legjobb ha mind a kettőtöket békén hagynám.
-Nicole most ne azt nézd mi a legjobb hanem annyit mondok hallgass a szívedre az mit súg.
-Azt hiszitek, hogy ez hoppá csak egy csettintésre megy. Ajjh ti férfiak olyan érthetetlenek vagytok!-lettem mérges és felálltam majd egy nagy ajtó csattanással távoztam. Néha úgy érzem, hogy senki sem ért meg senki sem tudja, hogy min megyek keresztül. Közben pedig megérkeztem a kabinomba. Olyan rossz, hogy nem tudok dönteni. Kopogtak az ajtómon.
-Mit akarsz?!-nyitottam ki hirtelen az ajtót.
-Bocs úgy látom rosszkor jöttem.-emelte fel a kezeit Ross.
-Sajnálom csak egy kicsit feszült vagyok.-sétáltam az ágyam felé.
-Mi a baj?-csukta be az ajtót.
-Az, hogy senki sem ért meg.-dőltem bele az ágyamba. Legszívesebben sírtam volna de nem tettem Ross miatt nem akartam, hogy olyan állapotban lásson.
-Megint Justinnal voltál?-tette keresztbe a karjait.
-Minek tagadjam igen. De azért voltam nála, hogy visszaadjam neki az órát.
-Nicole.-ült le mellém és pedig felültem és mélyen a szemébe néztem. -Miért csinálod ezt? Miért játszol velünk?-kérdezte.
-Ross én. Nem. De. Pont ez mondom, hogy nem értetek meg. Elmondom ugyanazt mint Justinnak. Jobb lesz ha mind a kettőtöket békén hagyom. Legalább senkinek sem okozok fájdalmat.-csordult ki egy könnycsepp a szememből.
-De ezzel pont magadnak okozol fájdalmat.
-Inkább szenvedek én mint ti. Ross szeretlek de...
-De Justint jobban.-fojtotta el a végét. Erre nem tudtam mit mondani egyszerűen. Ross a lelkembe lát. Legszívesebben a karjaiba omolnék és sírnék. Már nem tudtam visszafogni a bőgést. Elkezdtek potyogni könnyeim.
-Nicole.-ölelt magához.
-Sajnálok mindent. Sajnálom de nem tudok dönteni.-törtem meg.
-Nicole nem kell döntened ha nem akarsz csak ne csinálj olyat amit megbánsz.-simogatta a hátamat. Lehet,

hogy pont olyannak kéne lennem amilyen nem vagyok. Lehet, hogy meg kéne változnom. Egy kicsit el kéne magam engednem. Meg kell változnom.
-Ross tudom most már, hogy mit kell tennem.-szedtem össze magam.
-Örülök. De most már én nekem mennem kell.-állt fel. Adtam neki egy ölelést és egy puszit majd egyedül hagyott. Fogtam magam felvettem egy olyan ruhát ami nem olyan mint a szokásos stílusom. Kisminkeltem magam és megcsináltam a hajam megnéztem mennyi az idő és már 4 óra volt. Lementem a fedélzetre és mindenkinek a szeme rám szegeződött. A fiúk felé dobtam egy kacsintást és egy integetést a lányok meg csak tátott szájjal néztek. Elmentem a stúdióba mert már tök régen voltam ott. Amikor bementem Justin volt ott. Amikor rám nézett akkor végig mért a szemeivel.
-Mi ez a stílus?-kérdezte meglepve.
-Az új stílusom ha nem tetszik nem izgat.-raktam fel a fejemre a napszemüvegemet.
-Most játszod a flegma csajt?
-Neked ahhoz semmi közöd. Amúgy mondták már neked, hogy a stílusod néha egy kicsit, hogy így mondjam unalmas nincs benne egyediség.-sétáltam körülötte. Justin ekkor elnevette magát.
-Nem még nem mondták. És neked nem mondták, hogy egy kicsi vissza kéne venned?-nyomott a falnak.
-Tudom, hogy most megcsókolnál. Tudom, hogy kellek és arra vársz, hogy az ágyadba cipelj de közlök valamit, hogy nem fog sikerül míg még én nem azt nem akarom.-mondtam flegmán. Justin elképedt.
-Szóval így játszunk. Azt hiszed nem vagyok rá képes?
-Jajj bocsánat elfelejtettem, hogy te Justin Bieber vagy. Mindjárt meg is hajlok előtted.-kezdtem el játszani az örült rajongót.
-Jajj ugyan kérlek játszunk tiszta lapokkal.-engedett el.
-Rendben. De úgy is én nyerek és előbb vagy utóbb összefogsz roppanni.-csíptem meg az arcát. Ekkor magához húzott.
-Biztos? Én fogok? Kíváncsi vagyok ellen tudsz-e állni nekem hisz pont te mondta, hogy megörülsz értem és a csókjaimért.-nézett olyan most én nyertem stílussal.
-Ugyan kérlek te is ugyanolyan vagy mint a többi pasi. Azt hiszed, hogy jobb vagy csak azért mert híres vagy. Szívecském az nem jelent semmit.-hajoltam közelebb. -Attól még nem leszel kívánatosabb.-ekkor a magához rántott és megcsókolt. Felemelt és az asztalra rakott. Majd a kis szenvedélyes csókunk után eltoltam magamtól.
-Na ki nem tud kinek ellen állni?-álltam fel. -Ezt a kört én nyertem Bieber.-sétáltam ki egy győzedelmes mosollyal az arcomon. Hallottam, ahogy Justin valamit a földhöz vág. Boldog voltam tetszik, hogy ilyen lettem. Soha többet nem leszek olyan amilyen voltam egy kislány akit könnyen elnyomtak most határozott és erős leszek. Amikor visszaértem a kabinomba Justint találtam.
-Te meg mit keresel itt?-csaptam be az ajtót.
-Én is örülök, hogy látlak.-vetett felém egy hamis mosolyt.
-Na de most komolyan nincs időm ilyen butaságokra kiakarom használni ezt a hetet még.-dőltem a falnak.
-Szóval akkor neked mi nem butaság?-közeledett felém.
-Tényleg tudni akarod?-meresztettem rá nagy szemeket.
-Igen.-fogta meg a derekamat.
-Mi lenne ha nem fogdosnál?-rántottam le a kezeit.
-És mi lenne ha te egy kicsit odaadóbb lennél?-vetett egy kaján mosolyt. Ekkor nagyon felhúztam magam felakartam pofozni de megragadta a karomat. Majd egy mozdulattal az ágyra tepert.
-Justin.-suttogtam a fülébe. -Most meg fogsz erőszakolni?-kérdeztem és közben a tekintetét fürkésztem.
-Hát lehet.-mosolygott.
-Csak, hogy Jujukám az nem úgy megy.-löktem le magamról. -Most figyelj én már nem az az ártatlan kis lányka vagyok akit te megismertél. Megváltoztam. Erősebb lettem és magabiztosabb és már tudom, hogy mit kell csinálnom nem gyötörnek kétségek. Elmondok valamit amit veled csináltam bármi az csak játék volt. Semmi több. Remélem feltudod fogni.-álltam fel.
-Igazán.-állt mellém. -Akkor nem jelentett semmit a csókjaim?-hajolt közel. Próbált összezavarni. -Az érintéseim.-lehelt egy csókot a nyakamra. Próbáltam visszafogni magam és nem elengedni. A régi Nicolet bezárva tartani és az újat kiengedni. Majd szemezni kezdtünk. -Nem is tudsz megszólalni most? Tudom, hogy kívánsz Nicole. Hiszen érzem.-akart megcsókolni de ellöktem.
-Nem! Nem vagyok az a kislány. Ő már nincs! Nem tudsz szép szavakkal megigézni.-maradtam határozott.
-Lehet, hogy te ezt mondod de én még mindig látom ott a szemedben. Ott van legbelül csak te próbálod leplezni. Pedig még mindig az a kis törékeny érzelmekkel teli vidám kislány vagy.
-Hát akkor vegyél fel szemüveget. Megváltoztam. Miért nem tudod felfogni. Ilyen lettem. Mint mondtam ha tetszik leszarom! És örülnék ha elmennél.-mutattam az ajtóra.
-Egyszer úgyis megfogsz törni. Mert nem fogod bírni. Ezzel csak magadnak ártasz elveszíted azokat akik szeretnek. Miért nem veszed észre?
-Mióta lettél a személyi tanácsadóm?-kérdeztem flegmán és csípőre tett kézzel.
-Úgy látom nem lehet veled beszélni. Tudod amiket teszel annak következményei lesznek. Túl messzire mész Nicole. Túl messzire.-fogta meg a karomat.
-És te mégis honnan veszed ezt? És örülnék ha nem tapiznál.-próbáltam kiszabadulni de nem engedett. -Miért érdekel ennyire, hogy mit teszek? Miért törődsz velem? Hiszen utálnod kéne!-néztem mélyen a szemébe.
-Nicole én soha nem utáltalak. Soha nem lennék képes erre. Igenis foglalkozok veled mert érdekelsz mert fontos vagy nekem mert...-vágtam közbe.
-Mert szeretlek.-mondtam nyávogós hangon. -Régi duma. Már nem tudsz megvezetni.-hajoltam közel és mélyen a szemébe néztem.
-Úgy látszik szavakkal nem lehet meggyőzni csak tettekkel.-engedett el.
-Tudom, hogy mi a bajod.-állt össze a kép.
-Na mégis mi?-kérdezte.
-Azt, hogy nem tudsz megszerezni. Mert kellek neked de én nem engedem. Mert eddig minden lányt megkaptál és jól meghúztad őket. De én nem adom maga olcsón. Justin ez itt a való világ. Nem Justin Bieberland. Ahol minden körülötted forog. Ébredj fel.-simítottam meg az arcát.
-Ezt nem hiszem el. Hogy tudsz ilyen lenni? Komolyan undorító vagy. Hánynom kell tőled.-mondta lenézően.
-Ezt pont te mondod. Elnézést bocsánat, hogy megmondom az igazat. Ember én csak tisztázom az állás pontodat. És még én vagyok az undorító. Nem én használtam ki Selenat. Nem én feküdte le mindennap mással. Egy kicsit már nézzél magadba.-vágtam a fejéhez.
-Tudod mit nem vagyok kíváncsi rád. Most olyan szinten lesüllyedtél a szememben. Hogy tudtál így megváltozni?-közölte velem és ott hagyott. Fájtak a szavai. Nagyon. Mert részben igaza volt. De elegem volt, hogy mindenki az ártatlan törékeny virágszálat látta bennem. 16 éves vagyok nem 8. Törni zúzni tudtam volna annyira tombolt bennem a düh. Elővettem a naplómat mert most valahogy ki kell adnom magamból ezt az érzést. ,,Kedves Naplóm! Megváltoztam. Emiatt sok pofont kaptam. De ez így lesz jó. Így kellett lennie. Lehet, hogy elvesztek embereket de nem érdekel. Mr megvolt az első leszúrásom. De nem fogok örökre kislány maradni. Kinőttem azt a korszakot. Ne kezeljenek úgy mint egy gyereket mert már nem az vagyok, és jó lenne ha ezt fel is fognák. Vagy lehet, hogy hiba volt? Talán igaza van Justinnak? Hogy butaság, hogy így viselkedek az emberekkel. Nem tudom. Már megint kétségek gyötörnek. Pont ez az amit utálok amit gyűlölök magamban. Soha semmit nem tudok eldönteni. Most mit tegyek?" Kapott el a sírás. Legyek megint virágszál akit bárki és bármi eltiporhat. Vagy maradjak erős és szúrós rózsabokor. De jó, hogy növényekhez hasonlítom magam. Nem tudta mit csinálni. Ezért olyat csinálok ami megnyugtat. Rajzolok. Fogtam egy tömböt és ceruzát. Elmentem kerestem egy nyugodt csöndes helyett. Eszembe jutott, hogy amikor Justin elvitt a művész terembe akkor rengeteg ihletet kaptam. Hát ezért odamentem. Leültem és csak rajzoltam. Ekkor eszembe jutott az a gyerek akit a tükörben láttam.

Azok a gyönyörű szép kék szemek. Ahogy rajzoltam azt vettem észre, hogy azt a fiút vázolom. Hát mindegy akkor őt fogom lefirkantani. Amikor befejeztem a vázolást nekiestem a kontúroknak. Ceruzával mindent kiemeltem. Annyira belemerültem, hogy azt vettem észre, hogy a színezés végén tartok. Amikor befejeztem és megnéztem. Szóhoz sem jutottam. Soha életemben nem rajzolta le senkit sem ennyire. De a legjobban a szemei tetszettek. Egész nap eltudnám nézni. Megnéztem az időt már 7 óra volt. És ekkor jutott eszembe holnap hétfő elkezdődik az utolsó hét. Fogtam a rajzommal együtt visszatértem a kabinomba. Leraktam a cuccaimat az ágyra és elmentem a fürdőbe. Levettem a kötéseket. Nem volt kellemes látvány a hegek. Ahogy végig húztam rajta az ujjam ugyanazt éreztem mint amikor megvágtam. Fogtam magam és beálltam a zuhany alá. Elgondolkoztam az eddigi történteken. Visszagondolni az első napra iszonyatosan fájdalmas. Amikor megismertem Rosst. Aztán jött Justin és minden felfordult. Belegondolni abba, hogy min mentél keresztül itt és utána elhagyd. Természetesen azt is átgondoltam, hogy mi lesz az új Nicollal. Megtartsam vagy zárjam be és engedjem ki a régit? Nem egyik sem. Pont a kettő közöttinek kell lennem se nem rossz se nem jó hanem átlagos. Igen ez lesz. Kinyúltam egy törölközőért és megtöröltem magamat majd felkaptam a fürdőköntösömet. Amikor kiszálltam Justin ott állt egy szál nadrágban. És elkerekedett szemekkel néztem és köpni nyelni nem tudtam. Iszonyatos zavarba jöttem egyrészt azért mert csak egy köntös volt rajtam és semmi más és azt bármikor letépheti rólam meg másrészt Justin jelenléte.
-Hogy jöttél be?-törtem meg a csendet.
-Úgy mint mindig az ajtón.-nevette el magát.
-És a pólódat meg hol hagytad?
-Miért így nem tetszem?-kérdezte az arcán egy kaján mosollyal.
-Ő...-mondtam volna tovább de nem hagyta mivel lekapott. Felkapott és a szobába vitt ott pedig lerakott az ágyra. Egy kicsit elhajolt tőlem és a szemembe nézett.
-Nicole. Megőrülök érted. Kívánom mindenedet. A jelenléted pedig elvarázsol.-suttogta majd közelebb hajolt. -Szeretlek.-csókolt meg. A keze a hátamról a derekamra csúszott. Elkezdte a köntösömön a kötést kiboncolni. Ekkor megállítottam.
-Ne.-suttogtam és felálltam majd összekötöttem a köntösömet. Majd leültem a székemre.
-Nicole.-jött mögém és leguggolt mellém. -Ennyire félsz?-fogta meg az államat és maga felé fordította.
-Tudod nekem ez az első. Justin és félek egy kicsit.-pirultam el.
-Nem kell. Ha nem akarod akkor nem kell. Majd megtörténik magától.-csókolt meg.
-Tudod most mi nyugtatna meg?
-Mi?
-Ha énekelnél egyet.-néztem csillogó szemekkel rá. Ekkor elnevette magát.
-Nicole most akkor ugye megint a régi vagy?-furdalta a kíváncsiság.
-Nem.-vettem fel a poker face. Ekkor Justin egy kicsit megrémült és pedig a röhögéstől leestem a székről és ráestem. Szóval ott feküdtünk a földön. Ekkor már ő is nevetett.
-Örülök, hogy visszatértél. Szeretem amikor ilyen közel vagyunk egymáshoz mert ilyenkor mindig a szemed csillogásában merengek.-tűrte el a hajamat.
-Én is. Hiba volt, hogy úgy beszéltem veled butaság volt ezt csinálnom. Nem is tudom, hogy miért jutott eszembe ilyen.-hadartam le.
-Nicole. Tudod, hogy én nem az ember vagyok akit te megismertél.-komorodott el.
-Ezt, hogy érted?-keltem fel róla.
-Van egy titkom.-ült fel.
-Justin nem muszáj elmondanod ha nem akarod én elfogadlak olyannak amilyen vagy. Hiszen mindenkinek vannak hibái.
-De ezt már tudom tovább magamban tartani. Én...