2015. június 1., hétfő

Búcsú

Sziasztok!
Hát elérkeztünk ide is, hogy felteszem az utolsó bejegyzésemet erre a blogra. Fájó szívvel írom ezeket a sorokat. Tudjátok nekem ez a blog sokat jelent mivel ez volt úgymond ez első igazi blogom. Az elején amint visszaolvastam igen kezdő volt. Sokszor fogtam a fejemet és csak néztem, hogy jézusom ezt komolyan én írtam?! Bátran merem azt kijelenteni, hogy igenis fejlődtem írás szempontjából. Ezt nem csak én hanem a magyar tanárom is alá tudja tanúsítani. De a helyesírásom a mai napig valami borzalmas, szóval áldom a jó istent és azokat az embereket akik feltaláltak a helyesírás ellenőrzőt. Na, de visszatérve a blogra örültem, hogy megoszthattam veletek a történetet. Bár sokszor összekuszáltam a dolgokat nézzétek el nekem. Mostanában elég sokszor csúsztam az idővel de ez az évem elég rázom volt és igen sok dolog történt velem ami miatt nem tudtam írni. De nem kell búsulni ugyanis a többi blogomon megtalálhattok. Nem fogok eltűnni és az írást meg feladni végképp nem fogom! Bár volt egy időszakom, hogy fontolgattam, hogy abbahagyom de rájöttem, hogy nem tudnám. Egyszerűen imádom ezt csinálni, és az, hogy ti itt vagytok és, hogy olvassátok boldogsággal tölt el. Mert tudom, hogy nem hiába írok, mert valakiket igenis  érdekel. Szóval rengeteg hálával és köszönettel tartozok nektek! Köszönöm, hogy vagytok nekem! Ez az első blogom amit véglegesen befejezek. Sok kommentet kaptam amik ihletet és erőt adtak a további fejezetek megírásában. Köszönöm azoknak az olvasóknak akik vették a fáradságot és úgymond ,,megajándékoztak" ezekkel a véleményekkel. Sajnálattal közlöm veletek, hogy rájöttem, hogy epilógust nem tudok írni. Egyszerűen nem tudom, hogy ezután hogyan is folytathatnám. Szóval a fantáziátokra bízom. Hagyom, hogy ti kreáljátok meg a történet végén, hogy a saját kedvetek szerint érjem úgy véget ahogy ti elképzeltétek. Ezennel pedig az As Long As You Love Me bezárja kapuit. Véglegesen is vége van a történetnek. Mint mondtam szeretettel várlak benneteket a többi blogomon.

2015. március 31., kedd

2. évad 14. fejezet Szabadság (54. rész)

*Nicole szemszöge*


Ott álltam és csak meredtem a kezemben pihenő fegyverre. Nagy levegőt vettem, és stabilabban megragadtam a pisztolyt, majd pedig megfordultam és egyenesen Justinra néztem.


-Öld meg Nicole, vagy különben a fiad hal meg!


-Válassz Nicole. Bieber vagy a fiad?



Folyamatosan visszhangzottak ezek a fejemben, majd a kezemet lassan felemeltem és egyenesen Justinra szegeztem a kezemben lévő fegyvert.

-Annyi mindent eltűrtem az évek alatt.-kezdtem mondandómba. -De csak tűrtem és halkan pedig szenvedtem. Mindent szó nélkül hagytam. Hagytam, hogy azt tegyél velem amit akarsz, hogy kedved szerint úgy üss ahogy szeretnél, és úgy irányíts ahogy akarsz. Ezeket az évek során mind lenyeltem. De már én sem bírom tovább. Most telt be a pohár. Elegem van ebből az egészből Austin!-üvöltöttem fel. -Én már nem bírom ezt!-éreztem, hogy a könnyek arcomon végig csurognak, majd pedig megfordultam.
-Nicole.-suttogta nevemet.
-Sajnálom Austin.-mondta elkeseredetten, majd pedig meghúztam a ravaszt. Néztem ahogy hirtelen szívéhez kapja a kezét, és a lélegzete eláll. Szemei kikerekedtek, majd hátra botladozott. A földre rogyott és továbbra is a kezét a lőtt sebre nyomta ahonnét rengeteg vér szivárgott. -Sajnálom.-suttogtam magam elé. Ujjaim közül kicsúszott a pisztoly ami hangos csattanással a földön érkezett.

Megölted!



Végeztél vele!


Könnyeim még mindig potyogtak, és ekkor kezdtek csak igazán hangos zokogásba. A földre térdeltem, és hangosan sírtam. Arcomat a kezembe temettem, és remegni kezdtem.


Szabad vagy!

Csakis ez lebegett előttem. Most már nincsen aki bántana aki szétválasztana minket. Vajon, most tényleg véget ért minden rossz és ezután boldog lehetek? Felemeltem a fejem és élettelen teste felé pillantottam. Csak ott feküdt és már soha többet nem fog felébredni, soha többet nem fog bántani, és soha többet nem fog boldogtalanná tenni. Justin felé fordítottam a fejem, és elborzadtam. Szinte látszott rajta, hogy élet halál között lebeg. Kirohantam az irodába és egy telefont kezdtem el keresni, mikor rám törtek Austin emberei. Próbáltam elmenekülni amikor is megragadtak.
-Ne! Eresszetek el!-kiabáltam, majd pedig a földre taszítottak.
-Megölte a főnököt.-tájékoztatta az egyik srác a többieket.
-Tudjátok, hogy mit kell tenni ilyenkor. Hozzátok a fiút és gyereket.-pánikba estem. Mit akarnak tenni a fiammal és Justinnal?
-A fiamat hagyjátok!-üvöltöttem. Hirtelen egy kezet éreztem a hajamba simulni és megmarkolta a tincseket és egy felemelte a fejemet.
-Megölted a főnököt te mocskos ribanc. Ezért fogalmad sincs, hogy mégis mi jár.-mondta fogcsikorgatva a fülembe.
-Öljetek meg, de őket hagyjátok békén!-visítottam, majd pedig egy éles fájdalmat éreztem a tarkómon, és minden elsötétült.

Egy ismeretlen szobában ébredtem fel. A kezemet ahogy megmozdítottam éles fájdalom nyílalt belé. Egy székhez voltam kikötözve és ahogy felnéztem láttam, hogy Justin és a fiam ül velem szembe. Justin már magánál volt, de Jae rettentően nyugtalan volt és arcán pedig könnycseppek folytak végig.
-Mi folyik itt?-kérdeztem kétségbeesetten.
-Megfognak minket ölni Nicole. Mindenkit egyesével. Ez volt Austin végakarata.-mondta minden egyes szót fájdalmasan.
-Nem!-kiáltottam el magam. -Nem ölhetnek meg benneteket. Ezt nem hagyhatom Justin!-kezdtem el potyogni könnyeim. Nem ölhetik meg őket. Rajtuk kívül már szinte nem maradt senkim. Jae még olyan kicsi és ártatlan. Nem vehetik el az életet, úgy, hogy még nem is élt.
-Anya, most megfognak minket ölni?-kérdezte halkan Jae.
-Nem, dehogyis. Nem hagyom ezt.-ráztam a fejem. De hiába is, minden olyan reménytelennek tűnt. Nem féltem a haláltól, mert jól tudtam, hogy egy nap úgyis eljött volna ez az idő. -Jae, mondanom kell valamit neked.-néztem kisfiam szemébe.
-Nicole.-szólt rám Justin.
-Muszáj megtudnia.-nyeltem nagyot. -Egész életedben akit apádnak hittél ő valójában nem az volt. Az igazi apád Justin. Austin elválasztott minket, és megfenyegetett azzal, hogy ha nem megyek hozzá, akkor megöli őt. Így kénytelen voltam teljesíteni kérését. Az évek során mindig bujkáltunk és rettegésben éltem. Próbáltalak téged minden rossztól megvédeni. Mert fogalmad sincs, hogy Austin mégis milyen dolgokat művelt.-döbbent tekintettél meredt rám, és valószínűleg fel sem fogta, hogy az imént mit is mondtam. Justinra nézett aki csak sajnálóan nézett kisfiam szemébe.
-Miért nem mondtad el előbb?-nézett rám.
-Mert féltem, hogy ha megtudod elfogod utasítani magadtól Austint és akkor tudomására is jutott volna, hogy elmondtam neked az igazságot, abból pedig csak baj származott volna. Próbáltalak tégedet védeni. Ez volt az egyetlen amit csak akartam. Értsd meg Jae.-éreztem, hogy a könnyeim végigfolynak arcomon.
-Nem állt jogodban eltitkolni mégis azt, hogy ki az igazi apám. Mindvégig azt hittem, hogy Austin az. De kiderült, hogy csak egy bűnöző.-annyira kicsi de mégis, olyan felnőttesen viselkedik. Látszott rajta, hogy igen megviselte a hír és bármelyik pillanatban kettéroppanhat. Az ajtó kivágódott, és két ember sétált be rajta, majd pedig azt véltem felfedezni, hogy az egyik Austin öccse.
-Troy?-suttogtam ledermedve.
-Hát nem is örülsz nekem?-kérdezte egy mosollyal az arcán, majd pedig egy hatalmas nagy pofont lekevert nekem. -Hozzá ne merj érni!-ordított fel Justin.
-Fogd be!-mordult rá. -Te is egy ugyanolyan kis ribanc vagy, mint a többi. Felcsináltattad magad egy ilyen kis pojácával, de rácsesztél, mert a bátyám különválasztott benneteket.-ismét győzedelem mosoly borította arcát. -Most pedig véghez viszem a bátyám Austin végakaratát. Mind itt fogtok meghalni!-sétált Justin mögé. -És, hogy élvezetesebb legyen számodra drága Nicole, megengedem, hogy válassz, hogy kivel kezdjem.-még mindig mosolygott, és könnyeim egyre jobban szúrták a szememet.
-Hagyd őket békén!-emeltem feljebb a hangom.
-A kis Jae?-simította meg a fiam fejét.
-Hozzá ne merj érni!-visított, és rángatni kezdtem, a kezem szabadulás reményében.
-Naaa.-nevetett fel. -Milyen kis tüzesek vagyunk.-irányát felém vette, majd pedig mögém állt. -Már tudom, hogy Austin miért is féltett annyira.-suttogta fülembe. A hideg futkosott a hátamon. -Ezek szerint tényleg ilyen jó lennél az ágyban?-halkan felkuncogott majd elhajolt tőlem. Justin egész teste megfeszült, és készült robbanni. -Nem döntesz?-kapta elő a fegyverét.
-Ölj meg engem, és őket pedig hagyd békén.-könnyes tekintetemet ráemeltem, de nem sokat láttam, mivel minden olyan homályos volt a sós cseppek miatt.
-Az nem lenne élvezetes.-rázta a fejét. -Szenvedni akarlak látni!-dühösen csattant fel. -Szeretném látni, hogy könyörögsz, és teljesen kétségbeesel! Ahogy ordítozol a fájdalomtól, és a szenvedéstől!-és újabb pofont kevert le nekem. Az arcom szinte perzselt kemény ütéséből. Justin némán tűrte, ahogy engemet kínoznak. Szemeit lehunyva tartotta és lassan lélegzett. Jae túlságosan és rettegett, hogy bármit is mondjon így inkább csendben meghúzta magát. -Na még mindig nem döntöttél?-hajamba markolt és erősen megrántotta, mire a fejem hátrabicsaklott, és a fejbőröm égett a kellemetlen érzéstől. Egész testemen a félelem futott át és szó szerint remegtem. Nehezen nyeltem egy nagyot, és lehunytam a szemeimet. Vártam valami isteni csodára, hogy esetleg valaki beront azon az ajtón, és valami csoda folytán kisegít minket innen. De szertefoszlott bennem ez a remény ahogy hallottam, hogy kattan a fegyver. Szemeim kipattantak és láttam, hogy egyenesen Justinra szegezi a pisztolyt.
-Ölj meg engemet, de őket hagyd.-suttogtam.
-Édes, sajnos ezt a kérésedet nem teljesíthetem.-nevetett fel cinikusan. -Tudod mit megkönnyebbítem a helyzeted választok én helyetted, majd pedig, mielőtt elsüthette volna fegyverét, Justin olyan sebesen pattant fel a székből, és rúgta ki a kezéből a pisztolyt. Egy hatalmas nagyot húzott be neki. 
-Justin vigyázz mögötted!-üvöltöttem mikor a fickó előrántotta a fegyverét, de reflexeinek hála sikeresen kicsavarta a kezéből, majd pedig a férfinak próbált behúzni egyet, de nem sikerült neki. Egy elég nagy bal horgot kapott mire kicsit megtántorodott, de nem esett el. Majd pedig újabb ütéssel díjazta meg Justint. A földre tekintettem és észrevettem, hogy pont odatudom rúgni neki a fegyvert. 
-Justin!-kiáltottam, majd ügyesen megcéloztam a földön heverő tárgyat és egy tökéletes rúgással odajuttattam hozzá. Nem tétlenkedett villámgyorsan felkapta, majd pedig lelőtte. De utána egy újabb lövés hangzott áll, és Justin kezéből kiesett a fegyver, és megfeszült az egész teste. Láttam, hogy egy piros folt díszeleg háta közepén.
-Nee!-ordítottam fel, és a földre rogyott. -Justin!-visítottam, és közben könnyeim újra előtörtek. -Ne!-ordítottam fel újra, majd a láttam, hogy lassan próbál felállni, de kezei összecsuklanak. Hangos puffanással pedig a földre zuhan. Rángatni kezdtem a kezeimet, de mindhiába. Erősen megvoltak kötve a kötelek. 

Ha nem sietsz megfog HALNI!

Miközben kezeim kiszabadításával voltam elfoglalva eszembe jutott valami. Amikor Austin ugyanúgy kikötözött sikerült kibújtatnom a kezeimet a csomóból. 

Gondolkozz, hogy csináltad akkor!

Egy csavartam rajta de így szorosabb lett. A bal kezemet jobbra húztam és éreztem, hogy lazult. Ugyanezt megismételtem a másik kezemmel csak a másik irányba. Fellélegeztem, mikor rájöttem, hogy szabad vagyok, csak még egy picit kell várnom a megfelelő pillanatra. Justinra pillantottam, aki igen csak erőteljesen szenvedett, majd Troy, felé vette az irányt, és pontosan előtte megállt. Nem vártam tovább hanem felpattantam a helyemről, és egyenesen a hátára vetettem magamat, majd pedig 2 percen keresztül szenvedett velem, mire ledobott a hátáról. Fájdalmasan a padlóra zuhantam. Egyenesen a gerincemre estem, és a fejemet is bevágtam. Minden olyan homályos lett, és csak Jae sikoltását hallottam, meg eltorzult foltokat. Nagy nehezen Justin felé fordultam, és a kezét próbáltam megfogni.
-Nicole.-suttogta elhaló hangon. A kép valamennyire kitisztult, de még így sem láttam tisztán.
-Szeretlek nagyon. Tudd, hogy míg Austinnal voltam, mindig is rád gondoltam. Egy percre sem felejtettelek el.-beszéltem halkan.
-Mindig is szeretni foglak. Sajnálom, hogy nem lehettem ott veled Jae születésénél, vagy amikor megtette az első lépeseket és kimondta az első szavát.-egyre gyorsabban vette a levegőt és látszódott rajta, hogy nehezére esik beszélni. Egyre nagyobb vértócsa volt körülötte, és féltem, hogy nem tudom őt megmenteni. Szemei pedig kezdtek lecsukódni. 
-Justin könyörgök maradj ébren.-fogtam meg az arcát. 
-De megható.-nevetett fel Troy. 
-Remélem elbúcsúztatok, igaz a pokolban találkoztok egymással.-majd egy lövést adott le és éreztem, hogy éles fájdalom hasít belém. A levegő belém szorult és szemeim kikerekedtek. A fájdalmat pedig felváltotta egy meleg érzés, ami az egész testemen végigfutott. Utolsó erőimet összeszedve, megfogtam a szerelmem  kezét, és nagy nehezen odahajoltam hozzá, és egy utolsó csókot leheltem ajkaira. 
-Szeretni foglak mindörökké Justin Bieber.-majd továbbra is fogtam a kezét, és láttam, hogy nagy nehezen szemei kinyitódnak de csak résnyire. 
-Sze-retlek.-lehelte utolsó életerejével, és én sem bírtam tovább. Szemeim lecsukódtak az övéivel együtt, és megszűntem létezni.

2015. február 5., csütörtök

2. évad 13. fejezet (53. rész) Válassz!

*Nicole szemszöge*

Míg a saját utamat jártam, rengetegszer megbotlottam, és elestem. De mindig megpróbáltam felállni, és néha kicsit nehezebben, de sikerült. Újra talpra tudtam állni, de van amikor olyan nagyot zuhansz, hogy akár örökre a földön maradsz. Nincs senki aki segítsen, csak ott fekszel, és érzed, hogy az egész fájdalom átjárja a testedet, és lehet, hogy ez kívülről nem látszik, mert csak továbbra is csendben a földön heversz, de belülről pedig ordítasz, sikítasz a szörnyű érzéstől. Továbbra is halk vagy, és a könnyek szépen végig szántják az arcodat újra és újra. Már érzed, hogy nincs sok hátra, hogy már közel a vég. Szép lassan lehunyod a szemeidet, és azokra a pillanatokra gondolsz, amik az életed legszebb percei voltak. Szerelem, Barátok, Család. Visszagondolsz a gyermekkorodra, amikor még szinte tündérmesében éltél, és ahogy egyre csak jobban cseperedtél rájöttél, hogy az élet közel sem olyan, mint amilyennek képzelted. Míg kicsi voltál a szüleid óvtak minden rossztól, az idő elteltével pedig saját magadat kellett védened. Olykor azt hiszed, hogy aki kedves az elején veled, és tényleg a jót látod benne, a végén kiderül, hogy ő a te legfőbb ellenséged. De van ez fordítva is. Mindig is azt hittem, hogy Justin ártani akar nekem, de kiderült, hogy ő az aki mindvégig szeretett. Most van tőle egy csodálatos gyermekem, akit még az életem áránál is jobban szeretek. És bármire képes vagyok, hogy a családom megvédjem, még ha szembe kell szállnom azzal az emberrel akitől a legjobban félek. Igen, rettegek Austintól ugyanis tudom, hogy bármire képes, és a bármi alatt BÁRMIT értek. Ti nem tudjátok, hogy mégis milyen  dolgokhoz vetemedik mikor valamit elakar érni vagy meg akar szerezni. És ha ölésről van szó az sem akadályozza meg. Veszélyes ember, és mióta a ,,felesége" vagyok azóta jobban kiismertem az évek során. Tudom, hogy Jaet saját fiának tekinti, és ő érte is képes bármit megtenni, hiába Justin a vér szerinti apja, őt ezt nem érdekli, mivel nem ő nevelte fel hanem Austin. Ő volt ott vele mikor megszületett, mikor kimondta első szavát, amikor először talpra és megünnepeltük az első szülinapját. Abba még nekem sincsen beleszólásom, hogy rosszul is bánt volna vele, mert egyszer sem volt hozzá egy rossz szava sem, mindig is védte és a legjobbat adta neki. Jae sohasem szenvedett semmiből sem hiányt, mindig mindene megvolt neki, ugyanis Austin gondoskodott róla. Ezért az egy dologért hálás vagyok neki, de semmi másért. Nem tudok attól a dolgoktól eltekinteni amiket tett velem. A verések amikor nem azt csináltam amit kért, vagy mikor három napig a pincébe zárt, és folytonosan megerőszakolt, és volt olyan időszak, mikor más volt. Mikor kedves volt, velem így én is megnyíltam felé. Belevágtam vele abba, hogy legyen egy közös gyerekünk, de az isten sem tudja, hogy miért. És nagyon aggaszt a dolog, hogy esetleg nem-e vagyok terhes mert ugyanis tegnap nem védekezett. Én pedig kötve hiszem, hogy kitudok innen jutni. Már órák óta itt vagyok, és nem várom a csodát, hogy valaki jöjjön és mentsen meg, mert tudom, hogy senki sem fog. Austin elől nincs menekvés, ő mindig ott lesz a nyomomban. Olyan, mint az árnyékom. Lehetetlen megszabadulni tőle. Hirtelen kinyílt az ajtó és Austin egyik embere lépett be.
-A főnök látni szeretne.-felelte komoran, majd pedig felálltam és vele tartottam. Egyenesen az irodája feléé vettük az irányt. Lassan kinyitotta előttem az ajtót, és beléptem. Háttal állt nekem egyenesen kifelé nézett a hatalmas nagy üveg ablakon.
-Miért akartál látni? Azt hittem, hogy  megint napokig be leszek zárva.-sóhajtottam, majd pedig lassan felém fordult.
-Van egy vendégem aki szeretne látni.-arca érzelemmentes volt. Semmit nem tudtam róla leolvasni. -Gyere.-biccentett fejével az irodájában lévő ajtó felé. Először hezitáltam, hogy vele tartsak-e de a kíváncsiság felül kerekedett rajtam, hogy mégis ki lehet az a ,,vendég"?  Ahogy az ajtó elé értünk, elővette a kulcsát és a zárba helyezte, majd pedig elfordította. A zár kattant, miszerint nyitva az ajtó. Lassan lenyomta a kilincset és az ajtó nyikorogva kinyílt. A látvány ami elém terült borzalmas volt. Justin volt fellógatva egy kötélen, és szét volt verve az egész teste.
-Úristen.-kaptam a kezem a szám elé, és a könnyek marni kezdték a szemeimet.
-Na, még mindig vonzó látványt nyújt ez a patkány számodra?-hajolt fülemhez, és szinte úgy suttogott, mint egy démon. Képtelen voltam szóhoz jutni, egyszerűen amit láttam lesokkolt. Nem hiszem el, hogy ezt művelte vele. Most tényleg túl messzire ment. Egyáltalán még él?
-Mond, hogy még él?-fordultam felé és kétségbeesve nézve néztem szemeibe.
-Sajnos még igen.-felelte egy mosoly kíséretében. -De nem sokáig.-vett elő egy fegyvert. -Öld meg Nicole vagy különben a fiad hal meg.-adta a kezemben pisztolyát.
-Nem ezt nem kérheted tőlem.-mondtam zokogva, és a hangom szinte úgy hangzott, mintha sikongatnék.
-Válassz Nicole. Bieber vagy a fiad?-kérdezte egy ördögi mosoly kíséretében.

Sajnálom, hogy ennyit késtem igaz már páran a föld alá kívánnak engem, és azért is ezer bocsánat, hogy ilyen rövid lett. De a következō rész hosszabb lesz és közlöm veletek, hogy ezen kívül még kettō esetleg három rész lesz é ebben bent van az epilógus is. Hát igen egyszer minden véget ér, mint ahogy ez a történet is. De, mint már a múltkori bejegyzésemben írtam a többi blogomban megtaláltok engem.

2015. január 20., kedd

Kedves olvasóim!

Jöttek az értesítések, hogy részt vártok és most közlöm veletek, hogy már nekiálltam és már több mint a fele kész, de nemrég ment le a félvételi és egy kicsit kifulladtam... Szeretném, hogy megértenétek nekem is időre van szükségem, hogy rendes és tisztességes részt tudjak hozni:) Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy szünetet tartok csak egy kicsit ritkábban lesznek részek. Klau Mészi kérdezted, hogy vége van-e történetnek? Annyit mondok, hogy nincsen de nem sok van vissza belőle. Mér a végét járjuk a sztorinak de nem kell búsulni:) a többi blogjaimban mind megtaláltok, mint ezekben:


Szóval ne szomorkodjatok, hogy vége lesz ennek a sztorinak mert nem fogok eltűnni. A blogolás számomra egyfajta menedéket nyújt. Ha szomorú vagyok itt kiönthetem a bánatomat ha repestek az örömtől akkor itt leírhatom az érzéseimet. Minden gondolatot ami eszembe jut feljegyzek a könyvembe és utána felviszem gépre. Szóval itt önmagam lehetek:) Nem tudom, hogy mikor tudok új részt hozni szóval türelmeteket kérem:)