15. rész Mi van velem?

Na éjjel elég nehezen tudtam elaludni. Eléggé zaklatott voltam és szomorú. Megnéztem az időt hajnali 3 óra. Szombat borzalmas már csak 1 és 1 napom van hátra. Bárcsak ne gondolnék állandóan Justinra. Folyton az As Long As You Love Me című dala cseng a fejemben. Ameddig szeretsz. Igen ameddig szeretlek csak ártok magamnak és lelkileg teljesen kikészülök. A párnát meg a fejemnek szorítottam. Miért ilyen nehéz elfeledni valakit? Miért sírok utána ha ő meg szarik rám és nem is szeret? Ezernyi kérdés felmerült bennem de egyikre sem kaptam választ. Folyton a Justinnal való emlékek keringtek a fejemben. Minden erőmmel azon vagyok, hogy elfelejtsem de nem megy. Nem tudom. Ekkor elkezdtem sírni.
-Miért? Miért? Mért nem tudlak kiverni a fejemből és kitépni a szívemből? Ez olyan nagy kérés?-tettem fel

sorra a kérdéseket. Körbe néztem a szobába és mindenhol Justint láttam. Folyton rá gondolok. Ahogy te felejtesz engem én csak jobban szeretlek ahogy te erősödsz én úgy haldoklom. Mikor szerettem beléd ennyire? Mikor foglak végleg elfelejteni? Hiszen a mi történetünk véget ért, és valószínűleg nem is fog fojtatódni. Bárcsak visszafordíthatnám az időt. Bárcsak minden a régi lenne. Mit nem adnék érte. Megakarok halni. A szerelem fog megölni. Napról napra jobban fáj a Justin iránti érzett szerelmem. Istenem bárcsak elfeledném. Minden összedőlt bennem. Felkeltem. Átöltöztem és írtam egy üzenetet Justinnak. ,,Kedves Justin! Az irántad érzed szerelmem lett a végzetem. Megmérgeztél vele és már odáig jutottam, hogy nem bírom tovább ezt a fájdalmat és kínt. Úgy, hogy ennek véget vetek. Nicole" Miután elküldtem bementem a fürdőbe belenéztem a tükörbe, fájdalmamban neki vágtam az egyik tusfürdős dobozt. Az üveg széttört. Én megfogtam az egyik üvegszilánkot és megvágtam a kezemet az ereimnél. Először fájt de utána már nem mintha megkönnyebbültem volna. Éreztem ahogy a vér végig csurog a kezemen onnan pedig a padlóra. Olyan könnyűnek éreztem magam mintha megoldódott volna minden problémám. Majd hirtelen minden elsötétült. Egy szobában voltam minden sötét volt. Majd egy kis fényt láttam és elkezdtem felé sétálni. Amikor megérintettem a fényt akkor minden megvilágosodott, utána az emlékeimet láttam a rosszakat és a jókat. Majd eltűnt és felébredtem. Ugyanazt a hideg kezet éreztem amikor elájultam. Amikor jobban kinyitottam a szemem minden olyan homályos volt de utána kezdett élesedni. Justint láttam ahogy próbálja elszorítani a vágásaimat.
-Justin.-szuszogtam.
-Nicole.-simogatta meg a fejemet.
-Miért? Megakartam halni. Miért nem hagytad? Ez volt az egyetlen megoldás így már senkinek sem tudok ártani. Mindenki boldogabb lett volna ha én már nem leszek.-mondtam ki közben a levegőt kapkodtam.
-Nem. Ne mondj ilyet. Mindjárt beviszlek csak tarts ki.-kapott fel a karjaiba. Olyan jól esett Justin közelsége, hogy nem taszított el. Folyton szédültem forgott velem az egész világ majd megint minden sötét lett. Hangokat hallottam. Justin hangját. Hallottam ahogy a könnyei a földre hullanak. Éreztem a simogatását.
Majd kinyitottam a és egy szobában feküdtem a kezeim be voltak kötözve.
-Pihenjél. Most az a legfontosabb, hogy meggyógyulj.-lehelt egy puszit a homlokomra.
-Ugye itt maradsz? Ne hagyj itt!-szorítottam meg a kezét.
-Miért kellett ezt tenned?-kérdezte közben a könnyeit fojtotta vissza.
-Én is kérdezhetném tőled.-jelentettem ki halkan.
-Nekem nyomos indokaim voltak. De neked? Nem is tudom, hogy ha azt az üzenetet nem kapom meg vagy nem értelmezem rendesen akkor már...-félbe hagyta nem merte kimondani. Láttam azt a rettegést Justin szemében, hogy talán elveszít.
-Justin. Mi történ veled? Miért változtál meg?-kérdeztem tőle.
-Nicole erről nem akarok beszélni.-fordult el.
-De én tudni akarom.-jelentettem kihatározottan.
-De neked ehhez semmi közöd. Különben sem avatnálak be ebbe. Úgy, hogy erről ennyit. Pont. Lezárva. Most az a lényeg, hogy te jobban legyél és minél gyorsabban meggyógyulj.-nézett rám.
-Rendben. Tudd, hogy én csak segíteni akartam neked.-mondtam halkan.
-De már elmondtam, hogy nem kell a segítséged se senkié. Megoldom.-háborodott fel. Nem akartam, hogy mérges legyen csak egyszerűen segíteni akartam neki. De ha nem kell akkor nem. Közben pedig megérkezett a doki. Elmondta, hogy semmi komoly bajom és, hogy már hazamehetek nemsokára. Csak még elvégeznek pár tesztet. Megnéztek a vérnyomásom meg egy csomó mindent már tökre elegem volt belőle már azon voltam, hogy leütöm a nővérkéket. Amikor végre valahára végeztek és azt mondták, hogy hazamehetek akkor olyan boldog voltam és megkönnyebbült. Felkeltem egy kicsit megszédültem de Justinba kapaszkodtam. Egy mosolyt vetett felém olyan jó volt látni mosolyogni.
-Mehetünk?-kérdezte.
-Igen.-visszakísért a kabinomba. Ekkor jutott eszembe, hogy kéne szólnom Rossnak mert biztos kifog akadni. De majd kicsit később. Na szóval Justinnal leültünk egymással szemben az ágyra. Egész nap tudtam volna nézni.
-Jobban érzed magad?-érdeklődött.
-Igen de még a szédülések néha visszatérnek. De kibírom. Olyan jól esik, hogy itt vagy.-csúszott ki a számon. -Basszus.-suttogtam.
-Nicole. Miért vagy Rossal ha közben engem szeretsz?-kérdezte közben erre még én magam sem tudtam a választ.
-Nem tudom-fojtottam el a mondat végét.
-Hát akkor gondolkozz el.-állt fel.
-Justin.-vágtam rá. Visszanézett rám. -Te szeretsz?-álltam fel és néztem mélyen a szemébe. Justin nem válaszolt csak elsétált. Ott hagyott. Biztos, hogy már nem szeret azért nem mondta a szemembe mert tudta, hogy összeomoltam volna. Ross közben rám tört.
-Szia! Mi történt?-jött oda hozzám.
-Semmi.-próbáltam eldugni a kezeimet.
-Nicole. Minden rendben?-nézett rám furán.
-Igen.-mondtam halkan. Ekkor megfogta a kezemet és amikor meglátta elsápadt.
-Jézusom! Mi történt a kezeddel?-én csak néztem rá. Nem volt merszem megmondani, hogy Justin miatt akartam öngyilkos lenni. -Nicole kérlek válaszolj.
-Eltörtem egy tükröt és megvágtam magam. Semmiség.-na jó most a kelleténél nagyobbat hazudtam.
-Nicole. Nem lehetne az igazat?--jött rá, hogy hazudok. Ekkor nem bírtam tovább mindent elmondtam Rossnak, hogy öngyilkos akartam lenni meg, hogy még mindig szeretem Justint. Amikor befejeztem hallgatott. Sokkot kapott a hírtől.
-Sajnálom. Én mindent megtettem de nem megy.-töröltem le egy könnycseppet.
-Nicole. Nem tudtam, hogy neked ilyen nehéz. Nem is tudom, hogy hogyan nem vettem észre, hogy szenvedsz. Hibásnak érzem magam. Figyelnem kellett volna rád, de nem tettem.-hajtotta le a fejét.
-Nem Ross ez nem a te hibád. Itt csak egyedül én vagyok a hibás. Mindenről én tehetek.-érintettem meg a karját.
-Nicole és most mi lesz? Visszamész Justinhoz?-kérdezte.
-Nem tudom. Most per pillanat nem tudom. Mert Justin sem értem és ezt a hirtelen hangulat változásait. Semmit nem értek. Talán tényleg jobb lenne ha elfeledném. De ez olyan nehéz. Ross kérlek segíts.-omoltam a karjaiba. Tényleg nem értettem semmit. Hogyan fogok végleges döntést hozni? Mikor lesz ennek vége? Mikor lesz olyan, hogy csak egyikőjüket fogom szeretni? Mérges voltam magamra, hogy nem tudok egy döntést meghozni. Egy ilyen fontos döntést. Legszívesebben elfeledném mind a kettőjüket. Bárcsak kapnék egy jelet, hogy tudjam, hogy kit kell választanom.
-Nicole. Csak annyit tudok mondani, hogy gondolj arra, hogy amikor Justinnal vagy akkor mit érzel és amikor velem vagy. Milyen érzelmek kavarognak benned?-igaza volt teljesen Rossnak. Honnan tudja mindig a megoldást? Ekkor megcsókolt. Éreztem valamit. Valami erőset de nem tudom, hogy Justinnál is ilyet fogok-e érezni. A kezeit a derekamra kulcsolt majd lassan feljebb csúsztatta és a pólóm alá nyúlt. Ekkor muszáj volt elröhögnöm magam mert mint tudjátok igen csikis vagyok. -Végre mosolyogsz. Imádom amikor nevetsz vagy mosolyogsz mert akkor tudom, hogy boldog vagy és ez engem megnyugtat.-tűrte el a hajamat.
-Én meg örülök, hogy mindig itt vagy és segítesz. Mindig tudod mindenre a választ.-majd a nyakába kapaszkodtam és eldőltünk az ágyon. Ross volt alul én meg felül. Csak nézegettük egymást. Csillogást láttam a szemében. Ismét érezni kezdtem valami erős vágyat iránta. Remélem beletudok szeretni és ezt a borzalmas napot elfeledni. Most futott át az agyamon, hogy Justin miatt akartam öngyilkos lenni. Pedig azok után amit tett velem ahogy bánt velem meg sem érdemelte volna. Mindig rossz emberbe esek bele. De ez ellen muszáj tényleg valamit tennem ez nem mehet így tovább. Szóval megpróbálom eldobni a Justinos emlékeket. Megpróbálom elengedni mert ez lesz a legjobb. A múltat elfelejteni és a jelenre koncentrálni. De nem megy. Justin emlékét kitörölni olyan nehéz. Miért nem tudom elengedni? -Ross magamra hagynál egy kicsit?-néztem rá nagy szemekkel.
-Persze ha nyugalomra vágysz.-állt fel és egy búcsúcsókot váltottunk majd egyedül hagyott. Majd az asztalra

néztem és valami kibökte a szemem. Egy doboz volt ott. Felálltam és kinyitottam. Egy gyönyörű óra volt benne. Az Eiffel-torony volt benne. Ekkor eszembe jutott amikor Párizsban voltunk és az Eiffel-torony tetején csókolóztunk Justinnal. Jajj de romantikus volt. De ez hogyan kerül ide? Ekkor egy kicsit mérges voltam. Fogtam az órát és elmentem vele Justinhoz. Kopogtam majd ajtót nyitott.
-Gyors leszek. Csak azért jöttem, hogy visszaadjam ezt.-nyomtam a kezébe az órát. -Elakarlak felejteni de nem hagyod. Miért csinálod ezt velem?-jelentek meg a könnyek a szemembe. Justin ránézett a dobozra majd vissza rám.
-Én is próbállak de nem megy. Mindenhol és mindig téged látlak és rád gondolok. Nicole ez még nem azt jelenti, hogy a mi szerelmünk nem ért véget?-akarta megérinteni a kezemet de elhúztam.
-Most persze normális vagy. Justin neked mi a bajod? Olyan hirtelen vannak hangulatváltozásaid. Egyszer normális vagy a másik pillanatban meg már tökre agresszív vagy. Néha félek én is tőled. Megijesztesz...-fojtattam volna tovább de megcsókolt. Először ellenkeztek ütöttem, hogy engedjen el de nem tudtam ellen állni neki és muszáj volt viszonoznom. Majd bementünk és a falhoz szorított. Majd egy kicsit ellöktem magamtól.
-Nem. Nem tehetem ezt.-suttogtam.
-Olyan jó volt újra érzeni a csókodat. Újra megérinteni és az illatodat érezni.-simogatta az arcomat. Muszáj ilyet mondani mindjárt itt helyben elolvadok.
-Justin kérlek ne. Hagyjuk egymást békén.-akartam elmenni de megfogta a kezemet és magához rántott. Olyan közel voltunk egymáshoz a testünk tökre egymáshoz simult.
-Nem hiszem el, hogy ez a csók nem jelentett neked semmit.-nézett mélyen a szemebe.
-Nem mondom, hogy nem de...
-Css!-az ujját a számra rakta. -Nicole tudom sok hibát követtem el és valószínűleg még fogok is de egy valamit érts meg. Van amikor nem mondhatok el mindent mert féltelek. Nem akarom, hogy bajod essen.-hajolt közel.
-Most már tényleg semmit nem értek. Miért csinálod ezt velem?!-borultam ki.
-Mégis mit?-értetlenkedett.
-Azt, hogy egyszer elküldesz a fenébe meg, hogy hagyjalak békén most meg féltesz meg azt mutatod, hogy szeretsz! Miért játszol vele?-jöttek a könnyeim. -Miért csinálod ezt velem?-mondtam zokogva. Rám nézett de válaszolni nem tudott. -Gondoltam. Te nem szeretsz, és soha nem is szerettél!-vágtam a fejéhez. Iszonyatosan mérges voltam amilyen düh tombolt bennem leírhatatlan. -Kérlek válaszolj!-támadtam le.
-Nicole én...-akadt meg.
-Csak annyit kérdezek, hogy miért? Miért kellett, hogy eddig hitegess? Miért játszottál így az érzéseimmel? Én nem vagyok a játékod, hogy amikor jó kedved van akkor játsszál vele amikor meg nem akkor pedig eldobd!-néztem rá és közben mélységesen csalódtam benne. -Tudod nem hittem, hogy egyszer ilyet mondok de hiba volt, hogy beléd szerettem hiba volt hinnem ebben a kapcsolatban, hogy boldog lehetek veled.-mindenem remegett ideges voltam nagyon. Ekkor még jobban sírtam és a földre zuhantam. Justin egyből odakapott.
-Nicole.-tűrte el a hajamat.
-Justin most hagyj inkább elmegyek.-álltam volna fel de nem tudtam nem volt bennem annyi erő. Émelyegtem minden kezdett homályosodni. -Rosszul vagyok Justin.-mondtam sóhajtozva.
-Mi mi a bajod Nicole?-váltott aggódóra.
-Szédülök és hányingerem van.-kapaszkodtam bele a nyakába ő pedig a karjaiban felemelt és az ágyra fektetett.
-Ettél ma valamit vagy ittál?-kérdezte.
-Nem. Már tegnap óta nem ettem semmit.-csukódtak le egyre többször a szemeim.
-Tegnap óta?!-kerekedett el a szeme. -Várj hozok valamit.-hagyott ott. Majd visszatért egy nap pohár vízzel és egy tál gyümölccsel ami mellett volt még egy csomó minden.
-Ha azt hiszed, hogy ezt mind megeszem akkor hülye vagy.-jelentettem ki.
-Pedig muszáj lesz. Ha kell akkor én magam etetlek meg.-rakta le a tálcát elém.
-Nem kell. Egy falatot sem tudok megenni. De a pohár vizet elfogadom.-húztam el.
-Nicole muszáj lesz enned valamit.
-De nem tudok. Kérlek vidd innen mert ha ránézek elkap a hányinger.-fordultam el.
-Legalább egy falatot. Kérlek.-fogta meg a kezem közben pedig szemeztünk.
-Max egy falat.-adtam meg magam. Kerestem a tálon valami kis dolgot de Justin megelőzött szerencsémre megfogta a legnagyobbat és a számba nyomta. -Kösz.-mondtam alig érthetően. Justin csak mosolygott. Legszívesebben megöltem volna. De valahogy megtudtam állni pedig nem sok hiányzott volna, hogy felpofozzam. Amiket tett velem ahogyan bánt velem ahogy beszélt velem.
-Nicole. Valamit el kell mondanom.-dörzsölte össze a kezét.
-Hallgatlak.
-Én nem az vagyok akinek hiszel.-hajtotta le a fejét.
-Ezt, hogy érted?-nem értettem amit mondott.
-Igen nem az vagyok akinek hiszel. Hazudtam. Teljesen más ember vagyok a múltamat meg nem ismered. Amit mondtam az nem igaz. Minden szavam egy újabb hazugság volt. Becsaptalak és már muszáj volt elmondanom mert felemészt a bűntudat.
-Justin ezt nem értem. Hazudtál?-álltam fel.
-Igen. És nagyon sajnálom, mert így elvesztettelek. Többet nem lehetünk együtt. El kell felejtened.
-Justin.-érintettem meg az arcát. -Próbálom de nem tudlak.-mondtam közben pedig a sírás fojtogatott. -Szerinted nem szeretnélek elfelejteni? De nem olyan könnyű. Folyton felbukkansz vagy egy rád emlékeztető emlék. A szívembe úgy belevésted magad, hogy azt nem tudom elmondani.
-Nem akarom, hogy bajod essen vagy valaki bántson. De...-vágtam közbe.
-Justin. Aki egyedül bánt az te vagy. Sajnos. Tudom, hogy nem szándékosan teszed te ilyen vagy.-amikor ezt mondtam Justin szeme sarkában egy kis könny jelent meg. Miért kellett ezt mondanom? Néha jobb lenne ha befognám. -Jus...-fejezte volna be de az ágyra tepert. Csak néztünk szemtől szembe egymást. Nem tudtam, hogy mire készül igaz soha nem tudom. De szerencsére nekem van egy különleges képességem. ,,Teljes mértékben igaza van az egyetlen ember aki bántja az én vagyok. Nincs helyem az életében. Bármennyire is fáj de el kell engednem. Többet nem fogom érezni a csókját az érintését a bőre illatát. De leginkább a szerelmét. Legszívesebben megcsókolnám és vele lennék." Én is megcsókolnálak de mindent amit teszek következményei lesznek. Nem hagyhatok magam mindent és eszetlenül belevágni a dolgokba.
-Justin valamit mondanom kell.-ültünk fel. -Most elmondok mindent egyszer és mindenkorra. Igazából nem is tudom, hogy hogyan kezdjem el.-tördeltem az ujjaimat.
-Én tudom.-hajolt közel és magához húzott meg megcsókolt. Nem tudtam neki ellenállni szóval a kezeimet a nyakába kulcsoltam ő pedig ahogy húzta fel a kezét a pólóm alá nyúlt. Egy kicsit csikis volt. De tudom, hogy helytelen amit teszek mert ezzel megbántok embereket. De nem szándékosan teszem de én is ember vagyok hiszen követek el hibákat.
-Justin. Nem szabad. Tudom, hogy ezt szeretnéd és én is de akkor is helytelen.-toltam el magamtól.
-Nicole kívánlak szeretlek és ez ellen nem tudok semmit sem tenni. Abba belegondoltál, hogy én mit érzek, hogy én mit szeretnék, hogy egyszer nézd az én szemszögemből.
-Justin tudom, hogy neked sem könnyű ez az egész de akkor is ez így nem mehet. Nem akarom egyikőtöket sem kihasználni. Fontosak vagytok nekem nem tagadom. De inkább hagyjuk mindent abba és én is ezt teszem.-akartam felkelni de visszafogott.
-Nem menekülhetsz el a gondoktól. Vállalnod kell érte a felelősséget. Nicole belegondoltál abba, hogy ki az a személy akiért mindent megtennél akiért képes lennél meghalni akinek odaadnád magad akiért mindent feláldoznál?-nézett mélyen a szemembe.
-Igen de tudod nem könnyű nekem ez így az egész. Mondtam az lenne a legjobb ha mind a kettőtöket békén hagynám.
-Nicole most ne azt nézd mi a legjobb hanem annyit mondok hallgass a szívedre az mit súg.
-Azt hiszitek, hogy ez hoppá csak egy csettintésre megy. Ajjh ti férfiak olyan érthetetlenek vagytok!-lettem mérges és felálltam majd egy nagy ajtó csattanással távoztam. Néha úgy érzem, hogy senki sem ért meg senki sem tudja, hogy min megyek keresztül. Közben pedig megérkeztem a kabinomba. Olyan rossz, hogy nem tudok dönteni. Kopogtak az ajtómon.
-Mit akarsz?!-nyitottam ki hirtelen az ajtót.
-Bocs úgy látom rosszkor jöttem.-emelte fel a kezeit Ross.
-Sajnálom csak egy kicsit feszült vagyok.-sétáltam az ágyam felé.
-Mi a baj?-csukta be az ajtót.
-Az, hogy senki sem ért meg.-dőltem bele az ágyamba. Legszívesebben sírtam volna de nem tettem Ross miatt nem akartam, hogy olyan állapotban lásson.
-Megint Justinnal voltál?-tette keresztbe a karjait.
-Minek tagadjam igen. De azért voltam nála, hogy visszaadjam neki az órát.
-Nicole.-ült le mellém és pedig felültem és mélyen a szemébe néztem. -Miért csinálod ezt? Miért játszol velünk?-kérdezte.
-Ross én. Nem. De. Pont ez mondom, hogy nem értetek meg. Elmondom ugyanazt mint Justinnak. Jobb lesz ha mind a kettőtöket békén hagyom. Legalább senkinek sem okozok fájdalmat.-csordult ki egy könnycsepp a szememből.
-De ezzel pont magadnak okozol fájdalmat.
-Inkább szenvedek én mint ti. Ross szeretlek de...
-De Justint jobban.-fojtotta el a végét. Erre nem tudtam mit mondani egyszerűen. Ross a lelkembe lát. Legszívesebben a karjaiba omolnék és sírnék. Már nem tudtam visszafogni a bőgést. Elkezdtek potyogni könnyeim.
-Nicole.-ölelt magához.
-Sajnálok mindent. Sajnálom de nem tudok dönteni.-törtem meg.
-Nicole nem kell döntened ha nem akarsz csak ne csinálj olyat amit megbánsz.-simogatta a hátamat. Lehet,

hogy pont olyannak kéne lennem amilyen nem vagyok. Lehet, hogy meg kéne változnom. Egy kicsit el kéne magam engednem. Meg kell változnom.
-Ross tudom most már, hogy mit kell tennem.-szedtem össze magam.
-Örülök. De most már én nekem mennem kell.-állt fel. Adtam neki egy ölelést és egy puszit majd egyedül hagyott. Fogtam magam felvettem egy olyan ruhát ami nem olyan mint a szokásos stílusom. Kisminkeltem magam és megcsináltam a hajam megnéztem mennyi az idő és már 4 óra volt. Lementem a fedélzetre és mindenkinek a szeme rám szegeződött. A fiúk felé dobtam egy kacsintást és egy integetést a lányok meg csak tátott szájjal néztek. Elmentem a stúdióba mert már tök régen voltam ott. Amikor bementem Justin volt ott. Amikor rám nézett akkor végig mért a szemeivel.
-Mi ez a stílus?-kérdezte meglepve.
-Az új stílusom ha nem tetszik nem izgat.-raktam fel a fejemre a napszemüvegemet.
-Most játszod a flegma csajt?
-Neked ahhoz semmi közöd. Amúgy mondták már neked, hogy a stílusod néha egy kicsit, hogy így mondjam unalmas nincs benne egyediség.-sétáltam körülötte. Justin ekkor elnevette magát.
-Nem még nem mondták. És neked nem mondták, hogy egy kicsi vissza kéne venned?-nyomott a falnak.
-Tudom, hogy most megcsókolnál. Tudom, hogy kellek és arra vársz, hogy az ágyadba cipelj de közlök valamit, hogy nem fog sikerül míg még én nem azt nem akarom.-mondtam flegmán. Justin elképedt.
-Szóval így játszunk. Azt hiszed nem vagyok rá képes?
-Jajj bocsánat elfelejtettem, hogy te Justin Bieber vagy. Mindjárt meg is hajlok előtted.-kezdtem el játszani az örült rajongót.
-Jajj ugyan kérlek játszunk tiszta lapokkal.-engedett el.
-Rendben. De úgy is én nyerek és előbb vagy utóbb összefogsz roppanni.-csíptem meg az arcát. Ekkor magához húzott.
-Biztos? Én fogok? Kíváncsi vagyok ellen tudsz-e állni nekem hisz pont te mondta, hogy megörülsz értem és a csókjaimért.-nézett olyan most én nyertem stílussal.
-Ugyan kérlek te is ugyanolyan vagy mint a többi pasi. Azt hiszed, hogy jobb vagy csak azért mert híres vagy. Szívecském az nem jelent semmit.-hajoltam közelebb. -Attól még nem leszel kívánatosabb.-ekkor a magához rántott és megcsókolt. Felemelt és az asztalra rakott. Majd a kis szenvedélyes csókunk után eltoltam magamtól.
-Na ki nem tud kinek ellen állni?-álltam fel. -Ezt a kört én nyertem Bieber.-sétáltam ki egy győzedelmes mosollyal az arcomon. Hallottam, ahogy Justin valamit a földhöz vág. Boldog voltam tetszik, hogy ilyen lettem. Soha többet nem leszek olyan amilyen voltam egy kislány akit könnyen elnyomtak most határozott és erős leszek. Amikor visszaértem a kabinomba Justint találtam.
-Te meg mit keresel itt?-csaptam be az ajtót.
-Én is örülök, hogy látlak.-vetett felém egy hamis mosolyt.
-Na de most komolyan nincs időm ilyen butaságokra kiakarom használni ezt a hetet még.-dőltem a falnak.
-Szóval akkor neked mi nem butaság?-közeledett felém.
-Tényleg tudni akarod?-meresztettem rá nagy szemeket.
-Igen.-fogta meg a derekamat.
-Mi lenne ha nem fogdosnál?-rántottam le a kezeit.
-És mi lenne ha te egy kicsit odaadóbb lennél?-vetett egy kaján mosolyt. Ekkor nagyon felhúztam magam felakartam pofozni de megragadta a karomat. Majd egy mozdulattal az ágyra tepert.
-Justin.-suttogtam a fülébe. -Most meg fogsz erőszakolni?-kérdeztem és közben a tekintetét fürkésztem.
-Hát lehet.-mosolygott.
-Csak, hogy Jujukám az nem úgy megy.-löktem le magamról. -Most figyelj én már nem az az ártatlan kis lányka vagyok akit te megismertél. Megváltoztam. Erősebb lettem és magabiztosabb és már tudom, hogy mit kell csinálnom nem gyötörnek kétségek. Elmondok valamit amit veled csináltam bármi az csak játék volt. Semmi több. Remélem feltudod fogni.-álltam fel.
-Igazán.-állt mellém. -Akkor nem jelentett semmit a csókjaim?-hajolt közel. Próbált összezavarni. -Az érintéseim.-lehelt egy csókot a nyakamra. Próbáltam visszafogni magam és nem elengedni. A régi Nicolet bezárva tartani és az újat kiengedni. Majd szemezni kezdtünk. -Nem is tudsz megszólalni most? Tudom, hogy kívánsz Nicole. Hiszen érzem.-akart megcsókolni de ellöktem.
-Nem! Nem vagyok az a kislány. Ő már nincs! Nem tudsz szép szavakkal megigézni.-maradtam határozott.
-Lehet, hogy te ezt mondod de én még mindig látom ott a szemedben. Ott van legbelül csak te próbálod leplezni. Pedig még mindig az a kis törékeny érzelmekkel teli vidám kislány vagy.
-Hát akkor vegyél fel szemüveget. Megváltoztam. Miért nem tudod felfogni. Ilyen lettem. Mint mondtam ha tetszik leszarom! És örülnék ha elmennél.-mutattam az ajtóra.
-Egyszer úgyis megfogsz törni. Mert nem fogod bírni. Ezzel csak magadnak ártasz elveszíted azokat akik szeretnek. Miért nem veszed észre?
-Mióta lettél a személyi tanácsadóm?-kérdeztem flegmán és csípőre tett kézzel.
-Úgy látom nem lehet veled beszélni. Tudod amiket teszel annak következményei lesznek. Túl messzire mész Nicole. Túl messzire.-fogta meg a karomat.
-És te mégis honnan veszed ezt? És örülnék ha nem tapiznál.-próbáltam kiszabadulni de nem engedett. -Miért érdekel ennyire, hogy mit teszek? Miért törődsz velem? Hiszen utálnod kéne!-néztem mélyen a szemébe.
-Nicole én soha nem utáltalak. Soha nem lennék képes erre. Igenis foglalkozok veled mert érdekelsz mert fontos vagy nekem mert...-vágtam közbe.
-Mert szeretlek.-mondtam nyávogós hangon. -Régi duma. Már nem tudsz megvezetni.-hajoltam közel és mélyen a szemébe néztem.
-Úgy látszik szavakkal nem lehet meggyőzni csak tettekkel.-engedett el.
-Tudom, hogy mi a bajod.-állt össze a kép.
-Na mégis mi?-kérdezte.
-Azt, hogy nem tudsz megszerezni. Mert kellek neked de én nem engedem. Mert eddig minden lányt megkaptál és jól meghúztad őket. De én nem adom maga olcsón. Justin ez itt a való világ. Nem Justin Bieberland. Ahol minden körülötted forog. Ébredj fel.-simítottam meg az arcát.
-Ezt nem hiszem el. Hogy tudsz ilyen lenni? Komolyan undorító vagy. Hánynom kell tőled.-mondta lenézően.
-Ezt pont te mondod. Elnézést bocsánat, hogy megmondom az igazat. Ember én csak tisztázom az állás pontodat. És még én vagyok az undorító. Nem én használtam ki Selenat. Nem én feküdte le mindennap mással. Egy kicsit már nézzél magadba.-vágtam a fejéhez.
-Tudod mit nem vagyok kíváncsi rád. Most olyan szinten lesüllyedtél a szememben. Hogy tudtál így megváltozni?-közölte velem és ott hagyott. Fájtak a szavai. Nagyon. Mert részben igaza volt. De elegem volt, hogy mindenki az ártatlan törékeny virágszálat látta bennem. 16 éves vagyok nem 8. Törni zúzni tudtam volna annyira tombolt bennem a düh. Elővettem a naplómat mert most valahogy ki kell adnom magamból ezt az érzést. ,,Kedves Naplóm! Megváltoztam. Emiatt sok pofont kaptam. De ez így lesz jó. Így kellett lennie. Lehet, hogy elvesztek embereket de nem érdekel. Mr megvolt az első leszúrásom. De nem fogok örökre kislány maradni. Kinőttem azt a korszakot. Ne kezeljenek úgy mint egy gyereket mert már nem az vagyok, és jó lenne ha ezt fel is fognák. Vagy lehet, hogy hiba volt? Talán igaza van Justinnak? Hogy butaság, hogy így viselkedek az emberekkel. Nem tudom. Már megint kétségek gyötörnek. Pont ez az amit utálok amit gyűlölök magamban. Soha semmit nem tudok eldönteni. Most mit tegyek?" Kapott el a sírás. Legyek megint virágszál akit bárki és bármi eltiporhat. Vagy maradjak erős és szúrós rózsabokor. De jó, hogy növényekhez hasonlítom magam. Nem tudta mit csinálni. Ezért olyat csinálok ami megnyugtat. Rajzolok. Fogtam egy tömböt és ceruzát. Elmentem kerestem egy nyugodt csöndes helyett. Eszembe jutott, hogy amikor Justin elvitt a művész terembe akkor rengeteg ihletet kaptam. Hát ezért odamentem. Leültem és csak rajzoltam. Ekkor eszembe jutott az a gyerek akit a tükörben láttam.

Azok a gyönyörű szép kék szemek. Ahogy rajzoltam azt vettem észre, hogy azt a fiút vázolom. Hát mindegy akkor őt fogom lefirkantani. Amikor befejeztem a vázolást nekiestem a kontúroknak. Ceruzával mindent kiemeltem. Annyira belemerültem, hogy azt vettem észre, hogy a színezés végén tartok. Amikor befejeztem és megnéztem. Szóhoz sem jutottam. Soha életemben nem rajzolta le senkit sem ennyire. De a legjobban a szemei tetszettek. Egész nap eltudnám nézni. Megnéztem az időt már 7 óra volt. És ekkor jutott eszembe holnap hétfő elkezdődik az utolsó hét. Fogtam a rajzommal együtt visszatértem a kabinomba. Leraktam a cuccaimat az ágyra és elmentem a fürdőbe. Levettem a kötéseket. Nem volt kellemes látvány a hegek. Ahogy végig húztam rajta az ujjam ugyanazt éreztem mint amikor megvágtam. Fogtam magam és beálltam a zuhany alá. Elgondolkoztam az eddigi történteken. Visszagondolni az első napra iszonyatosan fájdalmas. Amikor megismertem Rosst. Aztán jött Justin és minden felfordult. Belegondolni abba, hogy min mentél keresztül itt és utána elhagyd. Természetesen azt is átgondoltam, hogy mi lesz az új Nicollal. Megtartsam vagy zárjam be és engedjem ki a régit? Nem egyik sem. Pont a kettő közöttinek kell lennem se nem rossz se nem jó hanem átlagos. Igen ez lesz. Kinyúltam egy törölközőért és megtöröltem magamat majd felkaptam a fürdőköntösömet. Amikor kiszálltam Justin ott állt egy szál nadrágban. És elkerekedett szemekkel néztem és köpni nyelni nem tudtam. Iszonyatos zavarba jöttem egyrészt azért mert csak egy köntös volt rajtam és semmi más és azt bármikor letépheti rólam meg másrészt Justin jelenléte.
-Hogy jöttél be?-törtem meg a csendet.
-Úgy mint mindig az ajtón.-nevette el magát.
-És a pólódat meg hol hagytad?
-Miért így nem tetszem?-kérdezte az arcán egy kaján mosollyal.
-Ő...-mondtam volna tovább de nem hagyta mivel lekapott. Felkapott és a szobába vitt ott pedig lerakott az ágyra. Egy kicsit elhajolt tőlem és a szemembe nézett.
-Nicole. Megőrülök érted. Kívánom mindenedet. A jelenléted pedig elvarázsol.-suttogta majd közelebb hajolt. -Szeretlek.-csókolt meg. A keze a hátamról a derekamra csúszott. Elkezdte a köntösömön a kötést kiboncolni. Ekkor megállítottam.
-Ne.-suttogtam és felálltam majd összekötöttem a köntösömet. Majd leültem a székemre.
-Nicole.-jött mögém és leguggolt mellém. -Ennyire félsz?-fogta meg az államat és maga felé fordította.
-Tudod nekem ez az első. Justin és félek egy kicsit.-pirultam el.
-Nem kell. Ha nem akarod akkor nem kell. Majd megtörténik magától.-csókolt meg.
-Tudod most mi nyugtatna meg?
-Mi?
-Ha énekelnél egyet.-néztem csillogó szemekkel rá. Ekkor elnevette magát.
-Nicole most akkor ugye megint a régi vagy?-furdalta a kíváncsiság.
-Nem.-vettem fel a poker face. Ekkor Justin egy kicsit megrémült és pedig a röhögéstől leestem a székről és ráestem. Szóval ott feküdtünk a földön. Ekkor már ő is nevetett.
-Örülök, hogy visszatértél. Szeretem amikor ilyen közel vagyunk egymáshoz mert ilyenkor mindig a szemed csillogásában merengek.-tűrte el a hajamat.
-Én is. Hiba volt, hogy úgy beszéltem veled butaság volt ezt csinálnom. Nem is tudom, hogy miért jutott eszembe ilyen.-hadartam le.
-Nicole. Tudod, hogy én nem az ember vagyok akit te megismertél.-komorodott el.
-Ezt, hogy érted?-keltem fel róla.
-Van egy titkom.-ült fel.
-Justin nem muszáj elmondanod ha nem akarod én elfogadlak olyannak amilyen vagy. Hiszen mindenkinek vannak hibái.
-De ezt már tudom tovább magamban tartani. Én...