40.fejezet Austin titka!

Sziasztok, elérkeztünk az első éved utolsó részéhez. Vagyis ez azt jelenti, hogy egy nagyon rövidke szünetre vonulok. Tudom múltkor is úgy lett volna, hogy szünetelek, de megírtam a részt, mert ihletet kaptam és muszáj volt leírnom. Szóval remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket. Most fény derül Austin titkára, amire annyira vártatok:)

*Justin szemszöge*

A szívem tört ketté. Már nem érdekelt semmi. Kész az életemnek vége. Elvesztettem azt az embert a világon, akit mindennél jobban szerettem. Soha többet nem fogom látni. Egy utolsó pillantást vetettem a házra majd pedig kocsimhoz vettem az irányt. Beültem és sírtam. Nem érdekelt, hogy ha látnak. Fájt nagyon. Elvesztettem végleg. Nem jön vissza, nincs újra kibékülés, nincs több olyan, hogy megbocsájtok. Mindennek vége. Austint választotta. Miért istenem miért?! Idegesen a kormányra csaptam. Nem, ez nem történhetett meg.

-Nicole.-suttogtam nevét. -Szeretlek.-folyt végig az arcomon egy könnycsepp. De a mi történetünk most végleg véget ért. Minden az én hibám. Minden miattam történt. Én csesztem el, és mi lett belőle? Elvesztettem. Soha nem fogom ezt megbocsájtani magamnak. Hagytam, hogy a düh és a nagyképű énem uralkodjon rajtam. Ha akkor nem csinálom azokat meg Nicolellal akkor lehet, hogy most már az esküvőt terveznénk. Hogy hova mennénk nászútra, milyen ruhájuk legyenek a koszorúslányoknak stb. Vagy kisbaba neveket válogatnánk. Istenem mindig is arról álmodtam, hogy Nicole és én egy családot alapítunk, sok gyerekkel. De ez mind csak álom marad. Egy idióta vagyok! Soha nem találok egy ilyen lányt, mint ő. Emlékszem, amikor először megláttam, először csókoltam, először érintettem meg, először voltunk igazán együtt. De ezek mind szép emlékek, de csak emlékek maradnak, semmi több. Vége, most már tényleg vége. Beindítottam a kocsit és elhajtottam. Elhajtottam a régi Bieber  család kastélyhoz. Leállítottam a kocsit majd elővettem a kulcsot és kiszálltam. Az ajtót kinyitottam majd beljebb sétáltam. Minden ugyanolyan, mint 60 évvel ezelőtt. A ház lakatlan, de van a gondnok, aki tisztán tarja a házat és a kertész, aki gondozza a kertet. Most vagyok itt talán másodszor. Felmentem az emeltre és benyitottam az üknagymamám szobájába. Leültem az ágyra és körbe néztem. Minden olyan régi. Elszerettem volna hozni ide Nicolet mert tudom, hogy odavan az ilyen helyekért. Körbe néztem mindenhol Nicolelos emlékeket láttam. Amikor nevet, amikor mosolyog, amikor csókolózunk, vagy amikor nézzük egymást. Nem tudom, hogy hogyan fogom őt elfelejteni, hiszen állandóan ő jár a fejemben. Felálltam és kinéztem az ablakon. Gyönyörű idő volt kint, hiszen nyár van. A nap csak úgy sütött és az égen egy felhő sem volt. Ha az égre nézek Nicole gyönyörű kék szemei jutnak eszembe. Bárcsak visszapörgethetném időt. Mindent megváltoztatnék. Minden elkövetett hibámat jóvátenném. Lehunytam szemeimet.

-Bárcsak minden a régi lenne.-suttogtam magamnak. -Bárcsak visszakaphatnám őt.-mondtam halkan. Majd kinyitottam a szemeimet. Elővettem a telefonomat és megkerestem a közös képeinket. Látni, hogy itt milyen

boldogok voltunk. Nem fogom kibírni nélküle. Annyira hiányzik, már most. Képtelen vagyok, még mindig felfogni, hogy már nem lehetünk együtt. Már nincs olyan, hogy MI. Valószínű, hogy már nem is lesz. Kitudja, hogy látni fogom-e még valaha. De ő döntött arról, hogy menjek. Ő akarta, hogy menjek el, mert ő inkább Austint választja. Megértem. Austin soha nem emelt rá kezet, soha nem bántotta, soha nem volt hozzá egy rossz szava. Míg én? Folyton bántottam, szenvedett mellettem. Hányszor került miattam padlóra? Hányszor bántotta magát az én hibámból? Miatta kezdett el drogozni, miattam akart öngyilkos lenni, miattam esett teherbe, miattam ejtett annyi könnyet. Minden az én hibám! Austin mellett jó helye lesz. Szereti mind a kettő egymást, és én ez ellen nem tehetek semmit. Meg értem, hogy Isten miért vette el őt tőlem. Jobb sorsa lesz neki ott. Boldog lesz, és engem csak ez érdekel. Nem fog szenvedni. Muszáj lesz őt elengednem.

-Muszáj.-suttogtam. Ökölbe szorítottam a kezemet és éreztem, hogy újabb könnycseppek szöknek ki a szememből. Szeretem és el kell engednem őt. Letöröltem a könnyeimet, és egy nagyot sóhajtottam. Egy

üzenetem jött. Örülök, hogy Ryan aggódik értem. Mindig is testvéremként tekintettem rá. Leültem az ágyra, és gondolkoztam. Vajon tényleg eltudom engedni? Vajon képes leszek elfelejteni? Képes lesz egy nap majd úgy felkelni, hogy nem ő rá fogok gondolni, hanem már egy másik lányra? Vajon sikerülni fog? Nem hiszem, hogy egy könnyedén eltudom majd engedni őt. Hiszen annyi mindenen mentünk keresztül. Amikor megpillantottam először tudtam, hogy ő nem egy átlagos csaj. Először csak arra ment ki a játék, hogy meghúzzam, majd idővel kezdtem valamit iránta érezni, ami egyre erősebb és erősebb lett. Gondolatmenetemből a fiúk hangja zökkentett ki.

-Bieber megjöttünk!-kiáltotta el magát Chaz.

-De buzi vagy! Nem illik csak úgy kiabálni.-mordult rá Fredo. Istenem. Megforgattam a szemeimet majd utamat lefele vettem.

-Hali.-intettem neki.

-Ennyire ki vagy, hogy még ölelést sem kapok?-tárta szét karjait Ryan. Ekkor ránéztem olyan mostnemépp alegjobbhangulatombanvagyok fejjel. -Na, gyere, üljünk le.-mentünk be a nappaliba és leültünk a kanapén.

-Na, nekünk kiöntheted a szívedet.-nézett rém Fredo.

-Elmentem ma reggel Nicolehoz és elakartam vinni. De abból az lett, hogy azt mondta, hogy menjek el. Mondtam neki, hogy ha kilépek, azon az ajtón soha többet nem jövök vissza. Valószínű, hogy ma csókoltam meg utoljára, ma láthattam utoljára. Nem tudom, hogy hogyan leszek képes túltenni magamat rajta. Ezer és ezer gondolat fordult meg a fejemben. Egy idióta vagyok, mert én csak ártottam neki. Későn vallottam be neki, hogy szeretem. Mert ha nem teszem meg vele azokat a dolgokat lehet, hogy most is együtt lennénk. Most már igazán átérzem azt, amikor azt mondják, hogy nem tudsz élni az életed szerelme nélkül. Most jöttem rá, hogy Nicole nekem mennyit jelent, hogy mennyire szeretem. Képes lennék érte meghalni, bármit megtenni, csak, hogy boldog legyen. De egy módon lehet boldog, ha elengedem. Mert tudom, hogy más mellett nagyobb biztonságban van, mint mellettem. Én csak bántottam. Nekem ő volt a mindenem. Soha nem fogok még egy ilyen lányt találni, mint ő. El kell engednem, az lesz a legjobb. De az fáj a legjobban, hogy Austinnal van. Pedig ha tudná, hogy milyen ügyei vannak. Srácok, én Nicolet úgy szeretem, mint még soha senkit. A csókjától a fellegekben érzem magam, ha magam mellett érzem, boldog vagyok. Ha mosolyogni látom, nekem az felér mindennel. Mert ha ő boldog, akkor én is. Ha szomorú, rosszul érzem magam. Nem tudjátok, hogy mennyi mindent megtennék azért, hogy újra magam mellett érezhessem, és, hogy újra együtt legyünk. Vagy, hogy mindent az elejétől kezdjek. Visszaakarom az időt pörgetni, hogy a hibáimat kijavítsam. Azt soha nem fogom magamnak megbocsájtani, hogy bántottam és szenvedést okoztam neki.-a végén már megint a sírás kerülgetett. Majd arra lettem figyelmes, hogy a srácok szipognak.

-Látod, most nem csak én pityergek.-mondta a sírást visszafojtva Ryan.

-Nem tehetek róla. Ilyen lelkizés után. Nekem is vannak érzéseim, bazdmeg.-pityergett Chaz.

-Haver többet nem lelkizünk veled.-törölgette a szemeit Fredo. -Ha igazán szereted, akkor ne mondj, le róla küzdj érte. Mentsd a menthetőt, és most, hogy semmire sem emlékszik ez egy újabb esély az újrakezdéshez. Nem tudja, hogy mit tettél vele.-mondta Fredo.

-Austin már elmondta neki.-nyeltem nagyot.

-Mondani bárki mondhat bármit. Justin itt az alkalom. Ő nem tudja, hogy mi történt vele. Ha most nem próbálod, meg akkor elfogod veszíteni. Megpróbáljam? Utoljára? Ha elküld, akkor elmegyek, de végleg, de nem próbálom meg akkor nem is fogom megtudni.

*Nicole szemszöge*

Miután Justin elment, nem tudom miért, de nagyon szarul eset. Mintha valaki szíven szúrt volna annyira rosszul eset. Leültem Austinhoz, és finoman pofozgatni kezdtem.

-Austin, Austin kérlek, ébredj.-majd pedig lassan kinyitotta a szemét.

-Mi történt?-kérdezte kómásan.

-Justin leütött.-haraptam alsó ajkamba.

-És te jól vagy?-ült fel.

-Igen jól vagyok.-küldtem felé egy mosolyt.

-Nicole ne hazudj, látom rajtad, hogy valami nagyon bánt.-simította meg az arcomat.

-Csak aggódtam, hogy nem-e esett valami bajod.-küldtem felé egy mosolyt.

-Jól vagyok.-nyomott egy puszit az arcomra. Felálltunk, de Austin rögtön megszédült szóval próbáltam megfogni.

-Látom, hogy jól vagy?-forgattam meg a szemeimet.

-Csak megszédültem egy kicsit.

-Gyere, menjünk be a szobába.-sétáltunk be. Austin lefektettem az ágyra. -Hozok egy pohár vizet.-válaszát meg se várva már szaladtam is a konyhába. Levettem a polcról egy poharat és vizet engedtem bele. Amikor indulni akartam, hirtelen erős fájdalom hasított a fejembe. Iszonyatosan rosszul lettem, és a kezemben lévő pohár a földre esett. A pohár darabokra hullt. Muszáj volt valamiben megkapaszkodnom. Forgott velem az egész világ, és a fejem pedig hasogatott. Nem bírtam tovább állni és a földre rogytam.

-Nicole.-jött ki Austin. -Nicole mi a baj?-jött oda hozzám.

-Rosszul vagyok.-nyögtem ki.

-Mid fáj?-remegett meg a hangja.

-A fejem, és nagyon szédülök.-majd pedig éreztem, hogy dőlök, de Austin, megragadott és felkapott. Bevitt a szobába és lerakott az ágyra. Előkapta a telefonját és tárcsázott. Egy orvost hívott.

-Minden rendben lesz, nyugi. Nemsokára itt az orvos.-simogatta a homlokomat. -Mindjárt jövök.-kiment majd hallottam, hogy összeszedi a szilánkokat és visszatért a kezében egy pohár vízzel. -Ezt kérlek, idd meg.-nyomta a kezembe. Úgy tettem, ahogy mondta. Felhúztam a pohár tartalmát, és egy kicsit már jobban éreztem magam. Austin leült mellém és a kezemet kezdte el simogatni.

-Austin.-törtem meg a csendet.

-Igen?-nézett szemeimbe.

-Az mit jelent, hogy ha egy feltételezzük fel, hogy egy lány elküldi azt a fiút, akivel nagyon sok mindenen mentek keresztül és szerelmesek is voltak. Majd a lányt egy baleset érte, és nem emlékezett semmire. A fiú meg nagyon szerette, de a lány elküldte, hiszen ne emlékezett rá és csak csupa rosszat hallott róla, és a lány utána mégis rosszul érzi magát.-fújtam ki a végén a levegőt.

-Erre azt mondom, hogy ha tényleg nagyon szereti a fiú a lányt, akkor küzdeni fog érte. Nem fogja feladni, míg újra meg nem szerzi.-küldött felém egy mosolyt. -Miért kérdezted?-húzta fel a szemöldökét.

-Csak úgy. Tudod csak úgy felmerült bennem.-haraptam alsó ajkamba.

-Most már jobban érzed magad?-simította meg a homlokomat.

-Egy kicsit.-mondtam a végén nagyon halkan. Austin közelebb hajolt majd megcsókolt. Egy kezét arcomra helyezte a másikat pedig derekamra és így elfektetett az ágyon. Egy kicsit eltoltam magamtól, hogy szemeibe nézhessek.

-Austin.-suttogtam nevét.

-Nem akarod ugye?-láttam az arcán, hogy nagyon bántja, és nem akarom megsérteni.

-Sajnálom, de most nem megy.-sütöttem le a tekintetemet. Leszállt rólam, és kiment a szobából. Most megsértődött volna? Nem akartam, hogy berágjon, de most képtelen vagyok erre. Végig Justin jár a fejemben és azok a mondatai. ,,Ha kilépek, azon az ajtón nem jövök vissza soha. Elmegyek örökre." Nem tudom miért, de utána kellett volna mennem. Meg kellett volna állítanom. Miért érzem azt, hogy valami erős kötelék van köztünk? Miért volt az, hogy amikor megcsókolt a lábam is remegni kezdett, és a szívverésem felgyorsult, a gyomromban pillangók ezrei repdestek. Vajon ő az a személy, akit én igazán szeretek? Vajon ő lenne számomra az igazi? Nem, hiszen ő csak kihasználna. Austin is megmondta, hogy mennyit ártott nekem. Hányszor megerőszakolt, hányszor kerültem miatta padlóra, hányszor bántott meg engem, és mennyi könnycseppet ejtettem miatta. Jó lesz nekem Austin mellett. Ő tényleg igazán szeret én hülye meg, megbántottam. Óvatosan a lábaimra álltam, és kimentem.

-Austin?-sétáltam a nappaliba. A kanapén ült és a feje le volt hajtva(?). -Austin.-ültem le mellé. Rám emelte könnyes tekintetét.

-Miért van, hogy te még most is őt szereted, pedig nem is emlékszel rá?-nyelt nagyot.

-Hogyan szerethetném őt, amikor ő annyit ártott nekem. Te pedig itt vagy mellettem és minden egyes lépésemet lesed. Figyelsz rám, és óvsz mindentől. Austin sajnálom az előbbit, hülye voltam. Tudom most már, hogy te mennyit jelentesz nekem, és, hogy mennyire szeretsz.-fogtam arcát kezeim közé. Láttam a csillogást a szemeiben és a reményt. Austin ajkaira tapadtam, és elkezdtem őket falni. Többet és többet akartam. Csókunkat a csengő zavarta meg.

-Ez is a legjobbkor.-morgott Austin. Én felálltam és gyors a szobába siettem. Lefeküdtem az ágyra. Bejött az orvos Austinnal elpanaszoltam, hogy mi a bajom majd pedig megvizsgált.

-A hölgynek semmi komoly baja. Valami érzelmi stressz jött ki rajta. De pihenjek sokat és igyon.-csukta össze táskáját, majd pedig Austin kikísérte, utána meg visszajött hozzám.

-Na, akkor menjünk apudhoz?-kérdezte.

-Most nem nagyon van kedvem.-motyogtam.

-Akkor mihez van kedved?-ült le mellém.

-Hááát.-néztem rá kuncogva.

-Hááát?-hajolt ajkaimhoz.

-Szerintem te is pontosan tudod.-tapadt ajkaimra. Elfeküdtünk az ágyon majd a keze becsúszott a felsőm alá és ott kezdte el kényeztetni a bőrömet a simogatásával. Közben egymás ajkait faltuk. Nemsokkal később a felső lekerült mind a kettőnkről.

-Biztos vagy benne?-suttogta ajkaimba. -Most még megállhatunk. Még visszatudom magam fogni.-a végén egy mosoly csúszott a szájára.

-Én már nem tudom magam.-csókoltam meg mohón. Ajkaimról áttért a nyakamra, és ott pedig apró csókokat nyomott rá, amitől én felsóhajtottam. Leszedtem róla a nadrágját is majd ő is rólam. A melltartómtól is megszabadított. Testemen lejjebb haladt a csókjaival. A hasam aljánál megállt és rám pillantott. Én felhúztam a fejét és ajkához hajoltam. -Csináld.-suttogtam. Újra nyakamat vettem célba és a keze lecsúszott a bugyimhoz. Kínzóan lassan húzta le, azt hittem, hogy belehalok. Most ezt direkt csinálta. -Ne kínozz tovább.-súgtam fülébe.

-De nem szeretem elkapkodni a dolgokat.-mosolyodott el. Ujjával megsimította az alsó ajkamat.

-Nem is tudod, hogy mennyire vártam már ezt a pillanatot.-egy mosolyt küldtem felé majd leszedtem róla a bokszerét. -Még mindig meggondolhatod magad.-suttogta a fülembe.

-Mi van, ha nem akarom meggondolni magamat?-kuncogtam fel. Tudom, hogy ezt nem fogom megbánni, hogy most lefekszek vele, mert ha úgy vesszük, érzek valamit iránta, és ő is irántam. Szóval ezt vehetjük úgy, hogy szerelemből tesszük. Arra eszméltem fel, hogy egy tasakot vesz, elő majd a tartalmát felveszi. Nyakamhoz hajolt majd egy csókot nyomott rá és belém hatolt. Egy kisebb nyögés hagyta el a számat. Egymás ajkaira tapadtunk és ő pedig lassan mozogni kezdett bennem. Minden egyes mozdulata lágy és gyengéd volt. Végi csókolta az egész testemet, utána meg a melleimet kezdte el kényeztetni.

-Austin.-nyögtem fel a nevét. Tempóján gyorsított és érezni kezdtem a gyönyört. Felhúztam a lábaimat és egy teljes méretét belém nyomta mire én már szinte felsikítottam. Combomba markolt és nagyobbakat lökött rajtam. Heves csókcsatába kezdtünk majd pedig elvált ajkaimtól és nyakamat csókolgatta majd testemen egy lejjebb és lejjebb haladt. Majdnem elérte az érzékeny pontomat, de felhúztam a fejét. -Jobban szeretem, ha az ajkaid az ajkaimat kényeztetik nem pedig mást.-kuncogtam fel. Éreztem, hogy nem sok kell és elmegyünk mind a ketten. Kezei bejárták az egész testemet. Majd pedig felütünk és úgy fojtattuk tovább. Austin keze végig a fenekem alatt volt, és így könnyebben tudtam megemelkedni. Ne csak ő kényeztessen engem, hanem én nekem is akcióba kell lépnem. Hátradöntöttem és csípőjére ráültem, ami lehet, hogy nem a legjobb ötlet volt, mert egy elég nagy nyögés hagyta el a számat. Nyakát vettem célba és lassú és kínzó csókokat nyomtam rá.

-Nicole ne csináld ezt velem.-hangja már szinte kérlelő volt.

-Én csak visszaadom azt, amit te.-kuncogtam nyakába. Végig a hátamat simogattam vagy a fenekemet markolászta. Lejjebb haladtam és minden egyes kockájára egy-egy puszit nyomtam, majd pedig fordított a helyzetünkön.

-Eleget kínoztál már.-tapadt ajkaimra. Megfogta a derekamat és teljes erejével belém nyomta magát, mire én belenyögtem a csókunkba.

-Austin, nem...-vágott szavamba.

-Nekem is.-karjaival körül ölelt és ez olyan szinten jól esett, mert biztonságban éreztem magam. Védve éreztem magam. Csókjaitól ellágyultam és függővé tett. Kezeimet hátára csúsztattam és tudtam, hogy már nagyon kevés van hátra. Tempóján még jobban gyorsított és a szobát a mi nyögéseink töltöttékbe. Utolsót lökte rajtam, de az volt a legjobb, mert akkor már végleg elmentem. Fáradtam huppant mellém. A szobát most már nem a nyögéseink töltötték be, hanem a szapora levegővételeink. Odabújtam hozzá majd ránk húzta a takarót és átkarolt. Megint azt a biztonságos érzést éreztem.

-Köszönöm, hogy egy élményben részesülhettem.-nyomott egy puszit a fejemre.

-Én is köszönöm.-néztem fel rá, mire ő egy apró puszit nyomott a számra. Még jobban hozzábújtam, a fejemet mellkasára hajtottam és álomra csuktam a szemem.

*Austin szemszöge*

Végre elértem, amit mindig is akartam. Nicole velem van és a kapcsolatunk is kezd komolyra fordulni. Hát egy ilyen után megértem, hogy elszundikál. Soha nem gondolta volna, hogy ennyire jó lesz vele. De egy kis bűntudatom van. Mert úgy érzem, hogy becsapom. Nem tudja, hogy milyen üzleteim vannak. Nem ismerő a másik énemet. Nem tudja, hogy igazából ki vagyok. amit most felé mutatok oldalam, általában ilyen vagyok, de amikor dolgozok, akkor szinte a mostani énemnek az ellentéte. Nem akarom, hogy megtudja, hogy mit csinálok, mert akkor egy életre megutálna. Nem akarom őt elveszteni. Tudom, hogy valahol a szíve legmélyén még mindig él benne az a szerelem amit Bieber iránt érez. Ezt kell belőle kiölnöm. Teljesen elfelejtetni vele Biebert, és ahogy elnézem, elég jó felé haladok. Hiszen ha most Bieber tudná, hogy mit műveltünk szerintem öngyilkos lenne. Azzal, hogy megszereztem Nicolet egyben bosszút is álltam Bieberen. Ezt megérdemelte. Nicole végre biztonságban lesz. Boldog fog lenni mellettem, mert mindent megfogok neki adni. Nem fogom hagyni, hogy szenvedjen vagy esetleg Bieber megint ártson neki. Engem is igen lefárasztott ez a kis akciónk Nicolellal szóval én is elszunyókáltam. Mikor felkeltem Nicole még mindig aludt. Istenem milyen aranyos. Majd mozgolódni kezdett, végül pedig felébredt.

-Hogy aludtál?-simítottam meg a karját.

-Fantasztikusan.-mosolyodott el. Majd pedig csöngettek. Kinéztem az ablakon, mert pont innen a bejárati ajtóra lehet látni.

-Basszus ezek a szüleid.-elkezdtem öltözni.

-Mi?!-ült fel Nicole. Mint valami örültek elkezdtünk öltözni.

-Én előre megyek és próbálom őket feltartani.-mondtam neki mire ő bólintott. Gyors megigazítottam a hajamat, mert Nicole elég rendesen széttúrta, majd pedig ajtót nyitottam. -Mr. és Mrs. Moor.-engedtem beljebb őket.

-Szerbusz, Austin.-köszönt Nicole anyukája.

-Austin fiam.-nyújtotta kezét Jack.

-Üdvözlöm önöket.-ültünk le a kanapéra. -Pont most akartunk indulni magukhoz.-álltam elő a fedő sztorival.

-Nicole hol van?-kérdezte Jack.

-Itt vagyok.-jött mellém majd pedig az anyukája felállt és megölelte.

-Jajj kislányom úgy aggódtunk érted. Amikor Austin mondta, hogy mi történt nagyon megijedtünk.-simította meg az arcát.

-Ne aggódj, mer, most lehet, hogy nincsenek emlékeim, de lehetnek újak.-küldött felé egy mosolyt. -Apu.-fordult Nicole Jack felé.

-Kislányom.-ölelték át egymást. -Látom Austin vigyázz rád. Látod neked egy ilyen férfi mellett a helyed.-mosolyodtak el mind ketten. Jól esik, hogy Jack nem ellenzi a kapcsolatunkat Nicolellal. De még ő se tudja, hogy milyen piszkos ügyeim vannak. Beszélgettünk egy darabig majd Nicole szülei elmentek és már eléggé késő volt.

-Nos, mihez lenne kedved?-karoltam át derekát.

-Aludni. Fáradt vagyok.-rakta karjait nyakamba.

-Nem csodálom.-terült szét az arcomon egy nagy vigyor.

-Haha. Nem csak azért. A szüleim lefárasztottak.-nyöszörögte a végét.

-Rendben.-nyomtam egy puszit a szájára.

-Nem megyünk zuhanyozni?-kérdezte.

-Rendben.-leindult és húzott maga után. Levetkőztünk majd beálltunk a zuhany alá. Nem nagyon bírtam magammal szóval megcsókoltam Nicolet. Nem ellenkezett, sőt vissza is csókolt. Megmostuk egymást. Én nagyon élveztem, mert nem szivacsot használtunk és egyszer véletlenül elkalandozott a kezem mire Nicole felnyögött. -Nem tudom megállni, hogy ne érjek hozzád.-súgta fülébe.

-Mi lenne, ha játszanánk olyat, hogy ki bírja tovább?-húzta fel a szemöldökét.

-Én már most vesztettem.-csúsztattam kezemet érzékeny pontjára.

-Austin.-sóhajtott fel, majd hátrahajtotta a fejét. Nyakát letámadtam és másik kezemet meg derekára helyeztem. Ő is igen kis huncut volt mivel én fent kényeztettem a nyakát, ,,véletlenül" lecsúszott a keze és férfiasságomba markolt.

-Nicole te kis rossz kislány.-kuncogtam fel.

-Te is csináltad akkor nekem is szabad.

-Úgy látszik, hogy mind a ketten vésztettünk.-nyúltam segge alá majd felkaptam. Neki döntöttem a csempének, és vadul csókolózni kezdtünk. Próbáltunk uralkodni magunkon, ami össze is jött. Miután kiáztattok magunkat elmentünk aludni. Vagyis Nicole. Mivel nekem el kell mennem a bárba. Az ajtóban megálltam és visszapillantottam az alvó Nicolera. Nem szívesen hagyom itt, de már muszáj be mennem, mert régen voltam. Remélem nem lesz baja. Ezzel a gondolattal kisétáltam a házból, természetesen halkan majd elhajtottam. Bementem a bárba és láttam, hogy a hely tele van. Az irodámba érkeztem ahol Jessica fogadott.

-Austin már régen jártál itt.-pillantott meg.

-Sok volt a dolgom.-ültem le a székembe.

-Engem is igen elhanyagoltál. A lányokkal már azt hittük, hogy valami baj történt.-ült az ölembe.

-Itt vagyok és élek.-simítottam meg a combját. Ekkor Riker nyitott be.

-Uh, bocs.-húzta el a száj szélét.

-Semmibaj gyere.-intettem neki. -Na, mi a helyzet.

-A sztriptíz bár nagyon jól megy, most is elég nagy a forgalmunk.-éreztem, hogy Jessica keze a nadrágomba csúszik.

-Na, most babám.-suttogtam fülébe.

-A következő csaj szállítmány, pedig holnap érkezik.-mutatta a papírokat.

-Pontosan hány lány?-néztem át a szállítmányos papírt.

-Hát olyan 30. De állítólag fele mg szűz.-röhögött fel.

-Azokat majd a csajok betanítják. Először táncolni és felszolgálni fognak. A többi meg mehet a vendégeknek.-írtam alá a papírokat.

-Austin ugye most már sűrűbben fogsz jelentkezni.-helyezte kezeit a nyakamba.

-Persze.-nyomtam egy csókot a szájára. -Riker elmehetsz.-intettem neki. -Nekem van egy kis dolgom Jessicaval.-tapadtam ajkaira.