20. rész Tudom mi a gyenge pontod!

*Benjamin szemszöge*
És egy hirtelen mozdulatot tett amire nem számítottam.  Neki esett az ajkaimnak. Majd lassan eltolt magától.
-Csak, hogy tudd Tobiassal köztünk nincs semmi.-suttogta. -Mert vele nem csinálnék ilyet. Nem csókolnám meg. Nem éreznék olyat mint nálad, hogy ha hozzám érsz az egész testem beleremeg. Ő egy barát. És nem is lesz több.-mondta el a szemembe nézve majd kisétált. Őszintének tűnt de akkor is valami nem hagy nyugodni. Talán csak a féltékenységem. Lementem a konyhába valamit összeütni mert eléggé éhes voltam. Majd Nicole is csatlakozott hozzám.
-Csak nem főzünk?-húzta fel a szemöldökét. -Nem is tudtam, hogy konyhaséf vagy.-nevette el magát.
-Ja valami olyasmi.-néztem rá és neki dőltem a konyhapultnak.
-Ohh igazán. Akkor amerikai palacsintát kérek.-nézett kajánul.
-Rendben még más valamit kér?
-Meg egy pohár narancslevet.-foglalt helyett az asztalnál. Nagy nehezen megsütöttem neki a palacsintát és amikor kész voltam szépen megterítettem majd leültem vele szembe.
-Na milyen?-kérdeztem kíváncsian.
-Ahhoz képest, hogy rosszabbra számítottam tök finom lett.-mondta és közben lenyelte a falatot.
-Na és ezért nem kapok valamit?-kérdeztem egy perverz mosollyal az arcomon. Épp ekkor fejezte be felállt és egy puszit nyomott az arcomra.
-A jutalmad.-ment fel a szobájába. Majd megjelentek a tesómék. Nekik is megterítettem. Amikor végeztem fura mert Tobias nem jött le enni. Máskor mindig a konyhában van. Forgattam meg a szemeimet. Felmentem és Nicole szobájába vettem az irányt. Amikor beléptem az ágyon ült és zokogott.
-Mi történt?-siettem oda hozzá. Ekkor a kezembe nyomta a telefonját. Egy üzenet volt az. ,,Tudom, hogy hol vagy úgy, hogy nagyon vigyázz magadra cica! Én megmondtam, hogy előbb vagy utóbb megszerezlek és ezt be is tartom szóval legyél résen." Eléggé megszeppentem.
-Kitől?-néztem felé. Ekkor megtörölte könnyes szemeit.
-Justin.-nyögte ki. Ekkor mérhetetlen düht éreztem és legszívesebben szét ütöttem volna a fejét.
-Ne félj itt vagyok.-öleltem meg.
-De te nem ismered Justint. Nem tudod mire képes.-zokogott jobban.
-Nicole ha kell a rendőrséghez fordulunk.-kezeimet az arcára raktam és így egyenesen a szemembe nézett.
-Ne! Nem akarom belekeverni a zsarukat mert Justinnak igen nagy az ismeretségi köre a maffiázósoknál.-látszott rajta, hogy szinte retteg a félelemtől. Nem tudtam semmit sem tenni és ettől megőrülök. Megvan kötözve a kezem és Bieber bármikor amikor kezdve szottyan elviszi Nicolet. Ami a legjobban zavar, hogy csak azért kell neki, hogy jól meghúzza. Ekkor végképp felment bennem a pumpa és dühöngve kiviharoztam a szobából. Muszáj volt kiszellőztetnem a fejem.

*Nicole szemszöge*
Benjamin dühöngve hagyta el a szobát. Remélem nem csinál marhaságot. Rettegek, hogy Justin elvisz. Összekuporodtam az ágyamon és jobban zokogtam. Ekkor Marius jött be a szobámba.
-Nicole mi a baj?-bújt be mellém az ágyba.
-Semmi. Csak tudod van olyan idő amikor jól esik sírni.-törölgettem le a könnyeimet.
-De akkor miért vagy szomorú?-simította meg a karomat.
-Marius te még kicsi vagy, és tudod vannak olyan dolgok amiket még nem értesz. De ahogy cseperedsz mindent jobban fogsz érteni.-öleltem át.
-Benjamin ilyenkor azt szokta mondani, hogy majd ha nagyobb leszel megérted. Vagyis ugyanazt mondta mint te csak máshogy fogalmazott.-majd ő is jobban belebújt az ölembe. Egy mosoly vetett felém és kiment a szobából. Hirtelen minden csendes lett. Felkeltem és az erkély felé vettem az irányt. Amikor kiléptem friss levegő csapta meg az arcomat. Láttam, hogy Benjamin a ház felé veszi az irányt. Vajon hol lehetett? Hirtelen azt éreztem, hogy valaki hátulról megfogja a derekamat. Hátra néztem és Tobias volt az. Vetettem felé egy mosolyt.
-Mi a baj olyan letört vagy?-dőlt neki a korlátnak.
-Tudod mostanában  minden összejön. Justin küldött egy üzenetet ami eléggé felizgatott. Azt mondta, hogy tudja, hogy hol vagyok és úgyis megszerezz, és most rettegek mert bárhova megyek ő ott van és addig tényleg nem fog megnyugodni míg meg nem szerezz.-jöttek elő a könnyek a szememben.
-Nicole nyugi mi itt vagyunk és vigyázunk rád.-ölelt át.
-De akkor is rettegek.-próbáltam megnyugodni amit be kell, hogy valljak, hogy nem nagyon ment.
-Figyelj nálunk a sulinkban mindig nyáron szokott lenni bál és nincs kedved eljönni velünk Benjaminnal?-törölgette le a könnyeimet.
-Nem is tudom. Senkit nem ismerek ott.
-Figyelj ez álarcos bál. Szóval senki sem tudja, hogy ki ki lesz. Nem kell aggódnod.-ekkor egy kicsit megnyugodtam és bementünk az erkélyről majd Tobias magamra hagyott. Megnéztem mennyi az idő. Már három óra volt. Hogy a francba?! Na mindegy. Lementem a nappaliba és Benjaminba botlottam. Még mindig feldúlt volt.
-Hallom Tobias mondta, hogy lesz az a bál.-ment a konyhába.
-Ja.-ültem fel a konyhapultra.
-És akarsz menni?-töltött magának narancslevet. -Kérsz te is?-húzta fel a szemöldökét.
-Kösz nem. Hát nem is tudom. Mondta, hogy álarcos bál lesz és, hogy senki sem fogja tudni, hogy ki kicsoda.
-Ja.-kortyolt bele az italába. -Felőlem elmehetünk. Legalább egy kicsit kikapcsolódsz.-rakta le a poharát.
-Te is még mindig tök feszült vagy.-álltam elé és mélyen a szemébe néztem.
-Mert féltelek csak ennyi.-fordította oldalra a fejét.
-Nem kell. Már hozzá szoktam, hogy az életem egy nagy csalódás.-csordult ki egy könnycsepp a szememből. Benjamin magához húzott és szorosan átölelt.
-Nem akarom, hogy szenvedj. Nem bírnám ki.-suttogta a fülembe.
-Ennyire fontos lettem neked?-néztem rá.
-Nem is tudod, hogy mennyire.-csókolt meg. Kezét a derekamra csúsztattam én pedig beletúrtam a hajába. Majd lassan elváltak ajkaink.
-Na mit csinálunk.-toppant be Tobias.
-Van egy ötletem.-néztek össze Benjaminék. Én csak figyeltem őket, hogy miben sántikálnak.
-Mindjárt jövünk.-rohantak ki a házból. Na ezek is mire készülnek? Forgattam meg a szemeimet. Öntöttem magamnak narancslevet és helyett foglaltam az asztalnál. Előkaptam a telefonom és közben az innivalómat szürcsöltem. Hirtelen Benjaminék rontottak be és mind a kettőnek vízipisztoly volt a kezében. Mind a ketten engem spriccelt én meg sikongatva menekültem előlük. A végén csurom vizes lettem.
-Ti betegek vagytok.-huppantam le a kanapéra. Benjamin is csatlakozott hozzám Tobias pedig többé kevésbe. Épp a kanapé felé vette az irányt és egy akkorát tanyált, hogy az már fájt. -Jól vagy?-siettem oda hozzá és én is majdnem megcsúsztam ha Benjamin nem fog meg.
-Csak óvatosan.-rakott le a földre.
-Basszus rohadtul fáj a fejem.-kelt fel a földről.
-Várj hozok jeget.-mentem a konyhába természetesen óvatosan. -Tessék.-nyomtam a fejére.
-Kössz.-szorította oda.
-Na látjátok mi lett a hülyeségetekből.-forgattam meg a szemeimet.
-Jól van na.-vágta rá morogva Benjamin.
-Elmegyek feltörlöm a vizet.-mentem be a fürdőbe ahol meg is találtam a felmosót és szépen feltöröltem. Majd amikor végeztem felmentem a szobámba. A fiúk is elhúztak valahova. Gőzöm sincs, hogy hova. Már öt óra volt. Mi már ilyen gyorsan eltelt 2 óra?! Akadtam ki teljesen. Bevonultam a ruháim közé és jó sokat

időztem ott mire kiválasztottam a megfelelő ruhát. Szerencsére elhoztam azt a báli ruhát amit még anya vett és egy különleges alkalomra

tartogattam. Végül is ez az lesz mert ez egy bál. És az este folyamán bármi megtörténhet. Szóval megfogtam a ruhát és kisiettem vele. Választottam hozzá egy megfelelő magassarkút és neki estem a hajamnak. Szépen begöndörítettem majd kisminkeltem magam. Utána belebújtam a ruhába. Majd az ágyamra pillantottam ahol egy álarc várt rám. Tök szép volt és ment is a ruhámhoz.
-Nicole!-kiabált lentről Benjamin.
-Megyek!-majd szép lassan lesétáltam és mind a kettőjüknek tátva marad a szája. -Túl öltöztem?-húztam el a számat.
-Nem pont tökéletes vagy.-mondták kórusban. Ekkor egy kicsit zavarba jöttem. Beszálltunk a kocsiba. Én hátra ültem míg a fiúk előre. Amikor megérkeztünk nem hittem a szememnek. Mindenhol álarcos emberek és szebbnél szebb ruhák. Most már tudom, hogy nem öltöztem túl. Bementünk és minden szempár rám tapadt. Egy kicsit zavarba jöttem de amikor Benjamin átkarolt már minden jobb volt. Tobiast pedig egyből megkörnyékezték a csajok. Épp egy lassú számhoz érkeztünk. Benjamin megfogta a kezemet és átkarolta a derekamat. Végig egymás szemébe néztünk és mint a filmekben a szám végén megcsókoltuk egymást és a tömeg pedig ujjongott. Majd kimentem egy kicsit levegőzni. Leültem a szökőkút melletti padra és a víz csobogását hallgattam. Majd hirtelen valaki lépteire lettem figyelmes.
-Milyen kellemes időnk van nem?-szólalt meg mögöttem egy hang. Majd elém jött. Álarc volt rajta. De amikor megpillantottam a csillogó barna szemeit, aranyló barna haját és ajkait egyből a félelem kapott el. -Mi van már meg sem ismersz?-vette le a maszkját. Leírhatatlanul rettegtem. Senki sehol.
-Mit akarsz?-kérdeztem flegmán és a félelmemet leplezni.
-Nem kaptad meg az üzenetemet? Nem voltam elég világos?-húzta fel a szemöldökét.
-Mit vársz most mit mondjak?
-Csak, hogy tudd én ígértem valamit és azt be is tartóm.-húzta el a száját egy gonosz mosolyra. Hülye strici.
-Mi van eddig nem volt elegendő csaj?-néztem rá lesajnálóan.
-Hát... Tudod a hajón mindenki megvolt rajtad kívül.-nevette el magát.
-De ott volt vagy 200 csaj.-kerekedtek el a szemeim.
-Tudom. Mindenkiből kaptam egy kis ízelítőt.-nyalta meg a száját.
-Hát engem nem fogsz megkóstolni.-álltam fel és elakartam menni de megragadta a karomat és magához rántott. Alig volt köztünk hely. A szívem majd kiugrott a helyéről.
-Csak nem félsz?-húzta fel a szemöldökét és egy gúny mosolyt vetett felém. -Szinte az egész tested remeg. Érzem. Nyugi nem foglak bántani.-hajolt közelebb.
-Miért kell ezt csinálnod?-suttogtam. -Ha tudnád, hogy mennyit szenvedtem miattad. Miért akarod megint, hogy újra összezuhanjak? Hogy megint kárt tegyek magamban. Pedig én tényleg szerettelek amikor Rossal összejöttem akkor is még szerettelek. Képes lettem volna érted mindent eldobni és ott hagyni. Mert annyira szerettelek. De nem. Neked fontosabb volt a drog meg a csajok.-mondtam végig könnyekkel küzdve a monológomat. Justin végig a szemebe nézett és csak mozdulatlanul állt.
-Befejezted?-jelent meg megint az a mosoly az arcán. -Nagyon szép volt a kis beszéded. De ha most az hiszed, hogy meghatottál akkor tévedtél. És ha azt hiszed, hogy szerettelek hát az is tévedés. Nicole tudtam is mindig, hogy könnyű hitű vagy de, hogy ennyire.-nevetett fel kárörvendően.
-Engedj el!-kiabáltam rá.
-Mert mi lesz ha nem?
-Utoljára mondom, hogy engedj el.-kezdtem ideges lenni de belül rettegtem.
-Nicole nem kell megjátszanod magad. Tudom, hogy kívánsz, és, hogy nem felejtettél el.-hajolt jobban közel majd az ajkait végig húzta az enyémen. Utána pedig rájuk tapasztotta. Olyan hirtelen ért a dolog, hogy nem tudtam mit reagálni. Próbáltam eltolni magamtól de lehetetlen volt. Izmos karjaival magához ölelt és nem akart elengedni. Levegő hiány miatt az ajkaink elváltak egymástól. Elengedett és felhúzta a maszkját. -Majd még találkozunk.-távozott el.

*Benjamin szemszöge*
Forrt bennem a düh amikor Biebert és Nicolet csókolózni láttam. Még, hogy retteg tőle. Ugyan kérlek. Azt hittem, hogy más lány de ugyanolyan mint a többi. Semmivel sem más. Ő is Justin kurvája lesz. Nicole megfordult és amikor megpillantott nem jött ki egy szó sem a szájából.
-Látom nagyon rettegsz.-forgattam meg a szemeimet.
-Benjamin megtudom magyarázni.-vágta rá.
-De Nicole nem is ellenkeztél. Azt hittem, hogy más vagy de nem. Te is Bieber kurvája vagy.-hagytam ott. Szinte szétrobbanok a dühtől. Megkerestem Tobiast. Meg is találtam de már annyit ivott, hogy alig állt a lábán.
-Gyere hazamegyünk.-karoltam át és betuszkoltam a kocsiba. Nemsokkal később Nicole is megjelent beült Tobiashoz hátra. Az út csendesen telt. Amikor megérkeztünk bevittem Tobiast a szobájába Nicole pedig sértődöttem felment és le sem jött. Anyáék már itthon voltak szóval próbáltam halk lenni. Még mindig nem akartam elhinni ami történt. Felmentem az emeletre és a fürdőbe vettem az irányt. Lezuhanyoztam majd amikor elhaladtam Nicole szobájának ajtaja előtt zokogásra lettem figyelmes. Lehet, hogy nem kellett volna azt mondanom neki. De mérges voltam. Nem tudtam, hogy bemenjek vagy inkább hagyjam. De tudtam, hogy ha hagyom akkor meg nem fogok aludni mert a zavarni fog a dolog. Szóval kopogtam majd ajtót nyitottam.
-Nicole...-vágott közbe.
-Nincs kedvem beszélgetni.-szipogta. Tudom, hogy nagy sebet ejtettem a szívén de nem állt szándékomban.
-Sajnálom amit mondtam. Dühös voltam. Nem akartalak megbántani. Fontos vagy nekem és nem akarom, hogy szenvedj.-hajtottam le a fejemet.
-Menj el kérlek.-jelentette ki egyértelműen. Egy sóhajtás után távoztam  is a szobából. Megértem ha haragszik rám. Nem volt szívem ott hagyni de nem akar velem beszélni. Szóval vissza ballagtam a szobámba. De előtte még ránéztem Tobiasra. Elég sokat ivott. Ugyanúgy feküdt ahogy leraktam. Holnapra olyan másnapos lesz. A feje meg szét fog szakadni. Végig Nicolon járt a fejem. Kimentem az erkélyre kicsit ki kell szellőztetnem a fejem. Miért ilyen nehéz minden. Sokáig gondolkoztam kint. Próbáltam a fejemben a dolgokat összerendezni. Majd elmentem aludni.

*Nicole szemszöge*
Nagyon fájt amit Benjamin a fejemhez vágott. ,,Te is Bieber kurvája vagy." Állandóan ez visszhangzott a fejemben. Ezzel nagy fájdalmat okozott nekem. Tobiassal nem tudok beszélni mert hulla részeg. Felkaptam egy laza ruhát és egy torna cipőt és kimentem a kertbe. A hátsó udvarba mentem. Leültem a fa alá és az eget vizsgáltam. Eszembe jutott, hogy Benjamin itt csókolt meg először. Rossal is mi lehet már mióta nem beszéltünk. Amikor felálltam valaki hátulról befogta a számat és valami fehér szerű anyagot nyomott oda amitől elkábultam. Minden elsötétült. Majd egy kocsiban találtam magam. Amikor kinyitottam a szemem minden olyan homályos volt. A volán mögött egy kapucnis nap szemüveges gyerek ült. De amit jobban élesedett a kép láttam, hogy Justin az. Még nem vette észre, hogy magamnál vagyok. Azt terveztem, hogy hirtelen kinyitom az ajtót és kiugrok. Amikor kiakartam nyitni sokkoló tudás ért bezárta ez a féreg.
-Hiába.-nevette el magát. Majd 15 perc kocsikázás után megálltunk egy bazi nagy ház előtt. Gondolom ez Justin háza. Feloldotta a zárat és ki is pattant a kocsiból. Nekem eszem ágában sem állt elhagyni a kocsit.
-Mi lenne ha kiszállnál?-nyitotta ki az ajtót.
-Mi lenne ha elengednél?-húztam fel a szemöldököm.
-Figyelj cicám. Itt én a hozom a szabályokat. Szóval most szálljál ki és húzzál be a házba de rögtön!-emelte fel a hangját. Mérgesen kimásztam és úgy bevágtam az ajtót. Justin nem örült sőt inkább tombolt. Majd kinyitotta a bejárati ajtót. Rabnak éreztem magamat. Csak a börtönöm egy kastély volt. -Válassz szobát.-vágódott le a kanapéra és a telefonját buzerálta.
-Seggfej.-motyogtam de szerencsétlenségemre meghallotta. Megragadott és a falnak nyomott.
-Elmondom mik a szabályok. A szobám tabu. Ahogy a cuccaim is. És válogasd meg a szavaidat.-engedett el. Mégis kinek képzeli ezt magát?! Válogasd meg a szavaidat. Nem vagy az apám. Köcsög paraszt. Már régen olvastam az emberek gondolataiba. Szóval ideje egy kicsit benne turkálni. Hahh! Erre nem számított. ,,Hisztis liba. Azt hiszi, hogy velem így beszélhet. Kicsit sokat gondol magáról. De úgyis az enyém lesz pár nap vagy pár óra és megdöntöm. Könnyű préda de mégis olyan tüzes és vad, és ez az ami felcsigáz. Ami vágyat kelt bennem, hogy enyémnek érezhessem. Kár, hogy a kis szöszi megelőzött. Általában a szüzek sokkal jobbak. Igaz nem tapasztaltak de jobbak. Lehet, hogy megdobom egy kis anyaggal, hogy pörögjön fel." Mocskos szemétláda. Dühöngve az emeltre trappoltam. Majd benyitottam találomra egy szobába. Hiba volt mert pont Justinéba nyitottam be. Kíváncsiságom felül kerekedett rajtam és körbe néztem egy kicsit. Kinyitottam pár fiókot mindegyikben pisztoly,anyag vagy óvszer volt. Majd az egyik fiókban találtam papírokat. Valami anyag szállításról volt szó. Hatalmas összegek voltak ráírva. Olvastam volna tovább de Justin lépteit hallottam. Gyors visszarakta.
-Kurva életbe nem megmondtam, hogy a szobám tabu!-rántott fel a földről. -Ez volt az utolsó, hogy itt talállak. Ha csak nem egy kis szórakozásra vágysz.-húzta el a száját egy perverz mosolyra.
-Azt lesheted. Ja és máskor vigyázz mikre gondolsz és nem kell a szar cuccod megvagyok én anélkül is.-

sétáltam ki. Akkor választottam másik szobát. Előkaptam a telefonom és dobtam egy üzit Benjaminnak, hogy Justin elrabolt és, hogy segítsenek elvinni. Próbáltam magabiztos lenni. Vagyis amennyire csak tudtam. Néha egy kicsit összetörtem és féltem. De a szoba megnyugtatott. Otthonosnak tűnt. Majd a nyugalmamat Justin zavarta meg.
-Még meddig akarsz depizni már vagy 1 órája itt bőgsz.-dőlt az ajtófélfának.
-Téged mióta érdekel, hogy én mit csinálok?-töröltem le a könnyeimet.
-Nem érdekel. De még a lányokkal szórakozni sem tudok mert áthallatszik a pityergésed.-forgatta a szemeit.
-Ha nem tetszik akkor engedj el!-álltam fel az ágyra.
-Te ne emeld fel a hangodat ha hozzám beszélsz!-jött közelebb.
-Mert mi lesz?! Megversz? Vagy tán megerőszakolsz?-lettem ideges.
-Az utóbbi nem is tűnik rossz ötletnek. Ha valaki jól helyre rakna befognád a pofádat.-rántott le az ágyról és magához ragadott. Lenéző pillantást vettettem felé. ,,Megint olyan vad és dühös. Csak úgy tombol. Mindig lázba hoz."
-Mi lenne ha korlátoznád a gondolataidat? Mert kurva idegesítő, hogy végig csak azon jár az eszed és a másik szobából is hallom. Ja és a szőke ribancod most fújt meg egy kisebb összeget tőled.-vettem felé szúrós tekintetemet.
-Vigye. Van még elég. Ja és örülnék ha nem a gondolataimban turkálnál.
-Bocs nem tehetek róla. Legalább tudom, hogy mikor mire készülsz. Milyen sötét ügyeket intézel és bármikor felnyomhatlak a zsaruknál.-szorításából nem engedett csak emelt rajta. Már szinte fájt. -Eressz el.-nyögtem ki. A düh tükröződődött a szemeiben. Az erek kitagadtak a nyakán. A feszültség nőtt közöttük.
-Ezt még nagyon megfogod bánni Nicole!-fenyegetett meg. Szerencsétlenségemre megszólalt a telefonom. Justin kikapta kezemből és elolvasta az üzenetemet. -Szökni próbálunk? Csak nem fog összejönni.-mondta lesajnálóan. Telefon után nyúltam de nem jártam sikerrel. Kiment a szobámból és kulcsra zárta. Nyomorult. Tomboltam. Pár dolgot szét is törtem.
-Ezért még megfizetsz Bieber!-kiabáltam. Az ágyra dőltem és egy párnába fojtottam a bánatomat. Miért csinálja ezt velem? Miért jó ez neki? Miért jó neki ha szenvedek? Csak akkor fog elengedni ha megadom neki ami kell neki. De arra képtelen vagyok. Nem tudok elé állni és csak úgy odaadni magamat neki. Gyűlölöm! Nem is tudom, hogy hogyan tudtam én anno szeretni.
-Megnyugodtál?-nyitott be. Nem szóltam semmit. Egy kicsit rá kéne hoznom a frászt. Szóval ott feküdtem az ágyon mozdulatlanul és csukott szemmel. -Nicole? Ne szórakozz.-hallottam lépteit ahogy közeledik. -Nicole.-rázott meg. Még mindig játszottam a halott szerepet. -Nem szórakozz!-kezdett aggódni. Mivel bezártál most szívatlak.
-Mi lenne ha hagynál egyszer a büdös életben pihenne.-nyöszörögtem.
-Bazdmeg! Én már azt hittem, hogy kinyírtad magad.-esett le a kő a szívről.
-Ezt most jegyezd meg Bieber ami most mondok.-ültem fel így egyenesen a szemébe nézhettem. -Én soha többet miattad nem leszek öngyilkos. Mert te még azt sem érdemled meg. Egy utolsó senkiházi féreg vagy akinek csak a szex számít. Undorító vagy.-mondtam közvetlen a szemébe arc megrezzenés nélkül. Hiába mert mintha a falnak beszéltem volna. Nekem esett pontosabban a számnak. Tudtam, hogy valami nem fog jól elsülni. Próbáltam lelökni magamról de hiába. Kicsúszni alóla de az még rosszabb lenne mert ha alulra csúsznék akkor egy bizonyos pont gátolná a tovább haladásomat. Ha meg fel akkor végig tapizná a testemet és azt az örömöt nem adom meg neki.
-Justin engedj el.-de mintha a falnak mondtam volna. Tovább fojtatta. A nyakamra apró csókokat lehelt kezét végig simította az arcomon egyre kellemetlenül éreztem magam. Majd isteni csodámra megszólalt a telefonja köszönöm. Leszállt rólam felvette és kiment. Gyors bezárkóztam a fürdőbe. Most nem sokon múlt, hogy megszerezzen. Hallom, hogy jön mert egyre hangosabbak a gondolatai.
-Nicole tudom, hogy a fürdőben vagy.-állt meg az ajtó előtt.
-Lesheted, hogy kijövök innen.-mondtam remegő hangon. Nagyon félek. A földön összekuporodtam és zokogni kezdtem. Minden reményem szerte foszlott nem maradt semmi. Éreztem, hogy előbb vagy utóbb megszerezz. Benjaminéknak leírtam a címet. Vagyis a GPS segítségével. Majd fegyver kattanást hallottam.
-Eláruljak egy titkot?-kérdezte. Nem feleltem csak felemeltem a fejem. -A drága apukádról van szó. Igen mi ismerjük egymást elég jóba vagyunk.  Tudod én önszántamból soha nem mentem volna abba a szar hajós suliba hanem ő küldött oda, hogy vigyázzak rád. Azért nincs otthon soha mert ügyeket intézz. Árut szállít. Szóval ő a főnököm.-ahogy ez elhangzott ez a mondat a szájából ledöbbentem. Apa csempész lenne. Nem az nem lehet. Ez nem igaz. -Most is ő küldött utánad, hogy tartsalak szemmel.-ekkor kinyitottam az ajtót. A szemébe néztem és lekevertem neki egy pofont.
-Remélem a sitten rohadsz Justin Bieber!-mondtam dühöngve.
-Csak nem fáj az igazság?-kérdezte kárörvendő nevetés kíséretében.
-Egy mocskos szemétláda vagy!-ugrottam neki és ahol értem ütöttem. De a falnak taszított.
-Vajon mit szólni Moor apu ha megtudná, hogy a lánya lefeküdt egy olyan gyerekkel aki nem is szereti a kis hercegnőt. Igen Ross soha nem szeretett. Csak azért kellettél neki, hogy ágyba vigyen és engem bosszantson. De ha nem hiszed el nem izgat. Ja meg a kis új bandádra is vigyázhatnál. Benjamin és Tobias sem teljesen tiszta. Tudod mindent tudok ami veled és körülötted folyik mivel éjjel nappal figyellek. Az a feladatom.-hajolt közel.
-Hazudsz!-vágtam a képébe.
-Pontosan te is jól tudod, hogy nem hazudok.-és megint megjelent az az átkozott mosoly az arcán.
-Mért jó ez neked? Miért csinálod ezt velem?-nyögtem ki és a sírás fojtogatott már.
-Én csak élvezem a helyzetet. De jobban is élvezhetném de ahhoz társulnod kell.-tűrte hátra a hajamat. Egy gondolat menet suhant át az agyamon.
-Ha lefekszek veled elengedsz?-néztem rá könnyes szemekkel.
-Ilyen áron nem kellesz. Hogy szánalomból odaadod magad. Majd akkor, hogy ha te is úgy igazán akarod.-engedett el és leült az ágyra.
-Miért játszol velem?-tettem fel a kérdést sírva.
-Figyelj Nicole. Az élet ilyen vagy alkalmazkodol hozzá vagy feladod. Tudni kell mindennek a taktikáját. Én alkalmazkodtam és taktikát is szereztem.-terült el rajta.
-Nem is tudod, hogy mennyire gyűlöllek és ki nem állhatlak. Egy utolsó mocsok vagy.-szorítottam ökölbe a kezeimet.
-Huhh! Gyerünk indulj be jobban! Gyerünk!-örvendezett. Két döntés állt előttem vagy most odaadom neki magam vagy bezárkózom és nem jövök ki. Döntést kellett hoznom. Tettem egy lépést előre. Majd egy nagyot nyeltem. De ha lefekszek vele elveszítem Benjamint valamint Tobiast. Abba pedig belepusztulnék. Fontosak nekem nagyon. Szóval inkább bezárkóztam. -Nicole ne kezd már megint.-dörömbölt az ajtón.
-Hagyjál békén!-zokogtam. Ki voltam teljesen.
-Nicole.-dörömbölt tovább de nem nyitottam ajtót neki.
-Tűnj már el! Hagyjál békén!-majd még dörömbölt de továbbra sem állt szándékomban kinyitni neki az ajtót. Pár óra elteltével még mindig bent voltam. A szemeimet szét sírtam. A csempézett földön feküdtem ami hűtött. Justinnak semmi híre és semmi hangja. Közelebb mentem az ajtóhoz és nem hallottam a gondolatait szóval nincs itthon. Most vagy soha! Kinyitottam az ajtót és minél gyorsabban kerestem egy telefont. Szerencsémre találtam. Tárcsáztam Benjamin számát.
-Igen?-szólt bele.
-Benjamin én vagyok az Nicole. Segítsetek mentsetek ki innen! Justin fogva tart és nem tudom meddig bírom ki itt.-mondtam a könnyekkel küszködve.
-Nicole nyugodj meg. Hol vagy most pontosan?-kezelte a helyzetet nyugodtan.
-Küldtem egy SMS-est abba mindent leírtam de Justin elvette a telefonomat. Benjamin nagyon félek.-alig tudtam megtartani a telefont a kezemben mert a félelem uralkodott rajtam.
-Figyelj nemsokára megyünk Tobiassal érted. nyugodj meg kimentünk.
-Rendben.-elmagyarázott mindent és lerakta. Justin is megérkezett. Gyors leraktam a telefont és a fürdőbe visszasiettem. Bezártam mintha ott lettem volna.
-Nicole!-halottam lépteit közeledni. Most nem dörömbölt hanem kopogott. Nem szóltam és nem moccantam. Majd megint kopogott de semmi. Szóval berontott. -Olyan nagy kérés, hogy kinyögj egy szaros szót?-állt meg előttem. Mielőtt válaszoltam volna Justin egyik haverja rontott be a szobába.
-Vendégeink érkeztek.-mondta lihegve.
-Akkor menjünk!-rántotta elő a fegyverét. Ekkor esett le, hogy a ,,Vendégek'' Benjaminék. A rohadt életbe! Gyors kihúztam az egyik fiókot de a szobában. Persze az enyémbe miért is raknál fegyvert? Szóval ,,kölcsönvettem" Justintól az egyik fegyverét. Most pedig a felszínre hozom azt a Nicolet aki a másik éltemben létezik. Nadrágomba csúsztattam a pisztolyt és halkan lesurrantam. Láttam ahogy Justinék kimennek az udvarra szóval követtem őket. A megérzésem pedig bebizonyosodott Tobiasékat fogták el. Nem is gondoltam, hogy ennyi ,,kutya" őrzi a házat. Az egyik pillanatban azt hittem, hogy lebukok de szerencsére nem. Majd egy bokornál megálltam így tökéletesen láttam mindent és hallottam.
-Csak nem a kis felmentő sereg?-nevetett fel kárörvendően.
-Huh de vicces mindjárt hanyatt vágódok és szakadok a vicceden.-forgatta meg a szemeit Benjamin.
-Meglátjuk akkor is ilyen jó kedved lesz ha golyót repítek a fejedbe.-szegezte rá a fegyvert. Tudtam, hogy ekkor lépnem kell. Körbenéztem, hogy tiszta-e a telep és Justin mögé mentem és a fejének nyomta a pisztolyt.
-De előtte én fogok ha nem rakod le azt!-mondtam határozott hangnemben.
-Azt hittem, hogy még mindig bent depizel a fürdőben.-nem láttam de tudom, hogy mosolyra húzta a száját.
-Nagyon örülnék ha letörölnéd azt a retkes mosolyt a pofádról mert kurvára kezd elegem lenni belőle!-ment fel bennem a pumpa.
-Szóval ez az igazi éned. Vagy csak szeretnéd annak mutatni. De sosem leszel olyan mint az apád!-fordult meg hirtelen és kiakarta csavarni a pisztolyt a kezemből de nem jött neki össze mert Benjaminék is léptek. Justin a túloldalt a haverjával és fegyvert szegezett ránk.
-Koránt sem ismersz! Semmit sem tudsz rólam!-vetettem felé szúrós tekintetemet.
-Dehogyisnem. Tudom mi a gyenge pontod!-ekkor elsült Justin fegyvere...