39.fejezet Elmegyek örökre!

*Nicole szemszöge*

Nem tudom hol vagyok? Nem emlékszem semmire. Számtalan kérdés megfordult a fejembe. De a legnagyobb baj, hogy nem tudom ki vagyok. Semmire sem emlékszem.

-Öltözz fel.-állt fel az ágyról a fiú. Basszus mi volt a neve? Dusztin? Igen az, Dusztin. Felálltam és szekrényhez léptem majd kivettem egy pólót meg egy nadrágot. Bementem a fürdőbe gyors felöltöztem és egy cipőt is felkaptam. Kiléptem és vele találtam magam szembe. -Most elmegyünk.-ragadt meg a karomat.

-Mi?-húzott ki az erkélyre.

-Jól hallottad.-kapott fel.

-Mit csinálsz?-kapaszkodtam a nyakába.

-Most csukd be a szemed.-suttogta. Úgy tettem ahogy mondta. Majd pedig zuhanni kezdtem, és valaki elkapott.

-Szia kis csaj.-egy fekete bőrű tartott a karjaiban. Majd pedig Dusztin is leugrott. Hogy csinálta ezt hiszen holt részeg.

-Twist a kocsiba.-mordult rá.

-Hova visztek?-ijedtem meg.

-Az ágyamba.-vigyorgott sunyin Dusztin. Mielőtt bármit is reagálhattam volna betuszkoltak a kocsiba.

-Ezt nem tehetitek! Engedjetek ki!-rángattam a kocsiajtót. -Ezért börtönbe is kerülhettek! Akaratom ellenére elhurcoltatok!-kiabáltam.

-Kussoljál már be!-szegezett rám Dusztin egy fegyvert. A lélegzetem megállt és a vér is megfagyott bennem. Milyen emberek ezek? Bűnözők,maffiások,drogcsempészek? -Na végre.-rakta el a pisztolyát. Az út csendesen telt el. A nigga aminek elfejtettem a nevét, valami Wrist volt vagy mi. Áh tök mindegy! Dusztin kituszkolt a kocsiból és a hátára dobott. -Kösz haver a fuvart.-intett majd az utat befele vettük. Bezárta az ajtót engem pedig lerakott. -Mi a baj hercegnőm?-jött közelebb.

-Kérlek engedj el.-jöttek elő a könnyeim.

-Nem foglak bántani.-simította meg az arcomat.

-Részeg vagy.-nyeltem nagyot. Félek sőt rettegek tőle. Valami azt súgja, hogy nem jó szándékai vannak velem. Egyre csak jobban és jobban hátráltam, ő meg csak közeledett felém. Végül azon kaptam magam, hogy a falba ütköztem. Pontosan elém lépett és megint olyan közel hajolt. 

-Nem is tudod, hogy mennyire kívánlak.-húzta végig ajkait az enyémeken.

-Kérlek ne csináld.-remegett meg a hangom.

-Nem fog fájni. Tudod már csináltuk.-mi én lefeküdtem vele?! 

-Kérlek ne.-jött rám a sírógörcs.

-Na ne sírj mert a végén még megsajnállak.-törölgette a könnyeimet.

-Könyörgök.-néztem szemeibe. Széles mosolyra húzta a száját.

-A nagy Nicole Moor a maffia vezér lánya könyörög.-nevetett fel kárörvendően. Akkor Nicole Moornak hívnak, és milyen maffia vezér lánya? -Ezt is megéltük.-még mindig mosolygott.

-Kérlek engedj haza. Nem fogok semmit sem mondani csak hadd menjek haza.-még mindig remegtem.

-Hiszen otthon vagy.-csókolt meg. Csókja vad volt, és ellentmondó. Keze pedig testemen lejjebb haladt. Ekkor megcsörrent a telefonom. -Hagyd.-fojtatta a csókot tovább, de én felakartam venni. A képernyőn Austin(?) neve villogott. Ki ez a gyerek? Tök mindegy lehet, hogy segíthet nekem. Jó elő érzetem van. Szóval ellöktem magamtól Dusztin és felvettem.

-Segíts!-kiáltottam el magam de Dusztin kivette a kezemből a telefont.

-Ez hiba volt édesem.-morogta.

-Austin kérlek!-kiabáltam.

-Sajnos Austin nem fog segíteni.-nyomta ki majd a kanapéra dobta a telefont. Én futásnak eredtem. Az utamat felfele vettem és egy szobába zárkóztam. Vagyis szerettem volna mivel Dusztin gyorsabb volt nálam. -Most mivel rossz voltál büntetés jár érte.-zárta kulcsra az ajtót. 

-Ne, ne csináld.-hátráltam.

-Élvezni fogod hidd el.-lépett közelebb.

-Kérlek.-szemeimből már patakként fojt a könny.

-Jobban szeretem ha a lányok boldogok mielőtt beújítom őket.-tűrte el a hajamat. 

-Kérlek.-néztem barna szemeibe. -Ne csináld.-motyogtam.

-Nicole, Nicole.-sóhajtott egyet. -Tudod te egy igen szép...-nyomott egy csókot a nyakamra. -Okos...-megint. -Ravasz lány vagy.-ismételte meg. -De nem tudod elképzelni, hogy milyen fájdalmat okoztál nekem.-nézett szemeimbe.

-Nem tudom miről beszélsz.-haraptam alsó ajkamba.

-Dehogyisnem.-kuncogott.

-Részeg vagy, és nem tudod miket beszélsz.

-Cs!-rakta ujját számra. -De tudom.-tapadt ajkaimra. De most már tudom, hogy nincs visszaút. Lehunytam szemeimet és elengedtem magam. Tudom, hogy mi fog rám várni. Kezét combomhoz vezette majd felkapott és az ágyra fektetett. Nyakamat kezdte elhalmozni puszikkal. -Ígérem egy csodálatos este áll előtted.-suttogta fülembe. Kezét pólóm alá csúsztatta és megszabadított tőle. Melltartóm kapcsához nyúlt.

-Várj!-állítottam meg. Tudom, hogy most már nekem annyi és rosszabb, hogy ha ellenkezek. Felültünk és én magam vettem le a melltartómat és bújtam ki cipőmből majd nadrágomból.

-Szeretem ha kéreted magad.-csókolt meg ismét és hátra döntött. Megnyalta először a felső majd alsó ajkamat mire én szétnyitottam őket, és ő ezt kihasználva szépen becsúsztatta a nyelvét. Keze a combomat simogatta közben leszedte magáról a pólóját majd a nadrágját is. Utolsó ruhadarabomhoz nyúlt és éreztem ahogy egy könnycsepp végig folyik az arcomon. Hirtelen kivágódott az ajtó. Egy barna hajó és zöldeskék szemű srác állt ott.

-Most szállj le róla Bieber!-szegezte rá fegyverét. Én gyors magamra kaptam a melltartómat és a felsőmet.
-Sajnálom Mahone mert Nicole velem éjszakázik.-állt fel.
-Jajj bocs, de keresned kell egy másik Nicolet mert ő most velem jön.-pillantott rám. Istenem milyen szép szemei vannak. Míg ők fojtatták a bájcsevejt én addig felöltöztem. Valamit kerestem valami erős tárgyat. Az éjjeli szekrényen volt egy kis tömör szobor. Szóval a kezembe vettem és Dusztin mögé osontam és leütöttem aki a földre rogyott. -Nicole.-jött oda Austin és megölelt. Nem tudom miért hiszen nem is ismerem de visszaöleltem.
-Elmondanád, hogy te ki vagy és, hogy ő ki?-mutattam a földön heverő fiúra.
-Mi te miről beszélsz Nicole?-nevetett fel.
-Tudod nem emlékszek semmire.-hajtottam le a fejemet.
-Várj először menjünk el innen.-fogta meg a kezemet és lefele vettük az irányt. Olyan puha volt a keze. A kocsi felé vettük az irányt de megtorpantam ami neki is feltűnt.
-Ugye te nem akarsz elrabolni és utána...-vágott közbe.
-Dehogyis. Nicole figyelj, én soha nem bántanálak.-simította meg az arcomat és egy édes mosolyt küldött felém. -Gyere menjünk.-biccentett a fejével a kocsi felé. Gyors beszálltunk a kocsiba és elhajtottunk innen. Nem tudom, hogy hova vitt de egy szép házhoz azt tudom. Kiszálltunk majd bementünk. Leültünk a kanapéra. -Na akkor elmagyarázod pontosan, hogy mi történt?-törte meg a csendet.
-Nem emlékszek semmire. Amikor felkeltem Dusztin...-ekkor felröhögött.
-Justin Nicole Justinnak hívják.-kuncogott.
-Akkor Dusztin Justin?-pillantottam rá.
-Igen.-nevetett tovább.
-Jól van na.-húztam mosolyra a számat. -Na akkor amikor felkeltem akkor Justin volt ott a szobában. Akkor már nem emlékeztem semmire. Nem tudtam, hogy hol vagyok, ki ő, vagy, hogy mit akar. Ezernyi kérdés fordult meg bennem. De egyikre sem kaptam választ. Nem tudtam ki vagyok.-nyeltem nagyot. -Utána meg leült az ágyamra és a következő pillanatban pedig megcsókolt. Utána meg mondta, hogy öltözzek fel, és miután felöltöztem ledobott az erkélyről és valami Wrist vagy ki...-szólt közbe.
-Twist, Lil Twist.-mosolygott.
-Akkor az.-morogtam. -És akkor Twist meg elkapott és betuszkolta a kocsiba. Én meg nem tudtam, hogy hova akarnak vinni és rám jött a pánik roham és Justin meg rám mordult és fegyvert rántott. A vér is megfagyott bennem annyira megijedtem azt hittem, hogy le fog lőni. Utána meg...-hajtottam le a fejemet és nagy levegőt vettem. -Twist kirakott valahol minket egy tök szép háznál. Justin bevitt a házba és...-csuklott el a hangom.
-Nicole mit csinált?-fogta meg a kezemet.
-Erőszakoskodott és én meg nem akartam, hogy azt csinálja velem és felfutottam de nem volt elég gyors és utánam jött. Ha akkor nem toppansz be megerőszakol.-potyogtak a könnyeim.
-Ne aggódj én itt vagyok.-ölelt át.
-Úgy féltem már tudtam, hogy nincs visszaút de te jöttél.-viszonoztam az ölelését. -Köszönöm.-súgtam fülébe.
-Nem kell megköszönnöd nekem ez a feladatom, hogy vigyázzak rád.-tolt el egy kicsit magától, hogy egymás szemébe tudjunk nézni. Nyomott egy puszit a homlokomra ami egy kis mosolyt csalt az arcomra.
-És most hol vagyunk?-töröltem le a könnyeimet.
-Nálam. Írok egy üzit az apádnak, hogy nálam vagy és holnap majd mindent megbeszélünk vele. Jó?-kérdezte egy mosoly kíséretében.
-Persze.-bólintottam. Ő addig elvonult telefonálni. Felálltam, és gondoltam egy kicsit körbe nézek. Remélem

nem bánja. Majd megláttam egy képet amin mi ketten vagyunk. Ez a kép nagyon tetszett. Megfogtam és valami bevillant. Egy beszélgetés.

*Visszaemlékezés*

(30.-31. fejezet)

-Austin.-állt meg. De szemei csillogni kezdtek. Nem bírta tovább. Ajkait az enyémre nyomta. Nem tudom, hogy miért de hagytam és vissza is csókoltam. Majd elváltunk egymástól.

-Szeretlek Nicole. El sem tudod képzelni, hogy mennyire. És amikor az a tudat van bennem, hogy Bieberrel vagy felemészt a düh és tombolok. Fáj, hogy nem lehetsz az enyém.-mondta minden egyes szavát komolyan.

                             *Vége*

Jézusom ő szeret engem. És én tényleg együtt voltam Justinnal?!

-Itt vagyok.-jött be és én felé fordultam. -Látom észrevetted a képünket.-jött elém és megnézte ő is. -Nagyon szeretem ezt a képünket. Tudod ez akkor készült amikor igazán boldog voltál.-pillantott rám.

-Austin, te tényleg szerelmes vagy belém?-nyeltem nagyot. -Bocs nem akartam ilyen tapintatlan lenni.-jöttem zavarba.

-Honnan tudod?-kérdezte.

-Amikor megfogta a képet bevillant egy beszélgetés veled.-néztem félve a szemébe.

-El sem tudod képzelni, hogy mennyire. De ez reménytelen mert te Justint szereted vagyis már igazán én sem tudom.-ültünk le a kanapéra.

-Mi én azt az embert szeretem/szerettem aki megpróbált megerőszakolni?-akadtam ki.

-Tudod ő már megtette nem is egyszer.-ekkor nem hittem el amiket hallok.

-Megtette?-remegett a hangom.

-El sem tudod képzelni, hogy miket tett veled.-harapott alsó ajkába. Mégis milyen múltam van? Mi történhetett velem? Nem emlékszem semmire és ez nagyon zavar.

-És egyre válaszolj kérlek. Ki vagyok én valójában?-nyeltem nagyot.

-Hogy ki vagy?-kuncogott fel. -Egy olyan lány aki igen sok szenvedésen ment át és mégis kibírta. Egy erős lány vagy. Sok csapás ért de te kitartattál és itt vagy. Nem egyszer kerültél padlóra.-fogta meg a kezemet és ekkor vettem észre, hogy a csuklómon vágási hegek vannak. -Ezeket is mind Bieber miatt csináltad magaddal, mert olyan szinten nem bírtad már, hogy megakartál halni de valaki mindig megmentett. Rengeteg áldozatot hoztál, és ez is mind Justin hibája. Az összes kapcsolatodat szétvágta. Miatta kezdtél el drogozni és rossz útra tévedni. De te ennek ellenére mégis mellette álltál mégis őt szeretted. Próbáltunk tőle elszakítani de te vele maradtál. Nicole most, hogy semmire sem emlékszel egy új életet kezdhetsz. Egy fájdalom menteset. Csak egy dolgod lenne. Biebert eltaszítanod magadtól!-nem hittem, hogy ő ilyen gonosz. 

-Én tényleg ennyit szenvedtem? Én tényleg ennyi mindenen mentem át?-remegett meg a hangon.

-Ez amit elmondtam csak a történetednek az eleje. De szépen és lassan visszanyerheted az emlékeidet csak olyan személyekkel kell beszélned akik közel álltak vagy állnak hozzád.-mos már tudom, hogy Justin gonosz ember és, hogy mennyit ártott nekem. -De szerintem feküdjünk le.-ekkor riadtam ránéztem. -Nem úgy nyugi!-rakta fel a kezét védekezésképen.

-Már megijedtem.-esett le egy kő a szívemről.

-Majd annak is eljön az ideje.-kacsintott majd felállt. -Gyere keresünk neked egy szobát.-húzott maga után.

-Austin.-szóltam hozzá. Ekkor megállt és rám nézett. -Nem aludhatok veled mert nagyon félek, hogy esetleg Justin ide talál.-haraptam ajkamba.

-Persze. Ahogy helyben hagytad és még ráadásul részeg is volt nem hiszem, hogy ide találna.-karolt át és bementünk egy szobába. Austin adott egy pólót amit gyors magamra kaptam és bebújtunk az ágyba. Átkarolta a derekamat és így már biztonságban éreztem magam. Tudom, hogy ő jó ember és nem bántana. Őt egykönnyen megtudnám szeretni. De aludnom kéne mert a holnapi nap eléggé hosszú lesz és még sok mindenre kíváncsi vagyok. Ezekkel a mondatokkal aludtam el. Reggel mikor felkeltem Austin szuszogására lettem. Megfordultam és az alvó fiúval találkoztam. Istenem milyen aranyos amikor alszik, megtudnám zabálni. Annyira aranyosan

aludt, hogy muszáj volt néznem majd pedig láttam, hogy szép lassan kinyitja a szemeit. Ekkor felkuncogtam mert olyan aranyos volt és nem bírtam tovább.

-Mi ilyen vicces?-támasztotta meg fejét a kezével.

-Amúgy jó reggelt, és az előbbi cselekedeted halál cuki volt.-néztem rá.

-Neked is jó reggelt. És cukinak találtad?-mászott rám. Ezen egy kicsit meglepődtem.

-Most mire készülsz?-nevettem el magam.

-Nem is tudom.-érintettük össze homlokunkat. Ilyen közel még nem voltam hozzá. Belenéztem szemeibe és elvesztem teljesen bennük. Már orrunk hegye is összeért és szinte ajkaimon éreztem leheletét. Tudtam, hogy ebből csók lesz amit különösen nem is bánok inkább örülök neki. Szemeimet szép lassan behunytam és ajkaim szétnyíltak, majd pedig megéreztem az ajkait. Szánk egyszerre mozgott és egy ritmust felvettünk. Nyelvét óvatosan a számba helyezte és felkérte egy táncra az enyémet. Kezemmel hajába túrtam ami nagyon tetszett neki. Ő meg alám nyúlt így az ő keze a hátamon pihent. Majd pedig combomra csúszott mire én felhúztam a lábamat. Számról áttért a nyakamra. Eszméletlenül élveztem  helyzetet míg ő a nyakamat kényeztette a puszijaival és addig haját túrtam szét és ajkamat harapdáltam.  Austin combomat kezdte markolászni ami belőlem egy nyögés váltott ki. 

-Austin.-suttogtam nevét. Visszatért számra és újra élvezhettem azokat. Közben a keze becsúszott a pólóm alám. Igen csikis vagyok és olyan finoman simította meg a bőrömet, hogy belemosolyogtam a csókunkba. 

-Mi az?-kérdezte egy huncut mosoly kíséretében.

-Csikis vagyok.-kuncogtam.

-Oh igazán.-és elkezdett csikizni.

-Austin ne kérlek!-visítottam fel. Már fájt a hasam a nevetéstől és ebből a csikizésből az lett, hogy leestünk az ágyról. Én egyenesen Austinra estem. -Látod mi lett belőle?-néztem szemeibe.

-Bocsánat nem akartam.-tűrte el a hajamat.

-Megbocsájtok.-tapadtam ajkaira. Istenem vele olyan jól érzem magam. Azt hiszem, hogy ebből több lesz mint szimpla barátság. Levegőhiány miatt elváltunk.

-Ezt miért kaptam?-mosolyodtunk el.

-Nem tudom. Csak úgy.-még nyomtam egy gyors puszit és leszálltam róla.

-Gyere menjünk enni.-fogta meg a karomat és húzni kezdett de én nem mentem.

-Nincs erőm.-nyöszörögtem.

-Akkor kénytelen leszek elvinni téged.-jött oda és felkapott a karjaiba.

-Ilyet többször is csinálhatsz megengedem.-vitt ki a konyhába.

-Te pedig többször is adhatsz csókot.-nyomtam egyet a szájára. Kiértünk a konyhába és ott pedig lerakott egy székre. -Mit parancsol a hercegnő?-kérdezte.

-Nem is tudom. Nagyon nem vagyok éhes.-könyököltem az asztalon.

-Olyan nincs. A reggelire a nap legfontosabb étkezése. Csinálok palacsintát.-vette elő a serpenyőt.

-Segítek.-pattantam fel. Elővettük a hozzávaló dolgokat és amikor a lisztet a tálba öntöttük Austin összelisztezte az orromat. Ezért én is az övét.

-Csodálatos.-akaszkodtam a nyakába.

-Ugye.-mosolyogtam felé.

-Imádom amikor mosolyogsz.-karolta át a derekamat.

-Én tudod mit imádok?-hajoltam közelebb. -Ha megcsókolsz.-suttogtam ajkaiba. Több sem kellett

mert ajkunk összeért. Fenekemre csúsztatta a kezét, és felkapott, majd a konyhapultra ültetett. Nyakamat vette célpontnak. Hangos sóhajok hagyták el a számat.
-Nicole.-suttogta nevemet. Na szerintem nem lesz ebből a palacsinta sütésből semmi. Lábaimmal átkulcsoltam a derekát és közelebb érezhettem őt. -Kívánlak.-súgta fülembe. Ekkor bevillant egy kép. Ugyanez a szó hagyta el Justin száját is. Ekkor megálltam és ez neki is feltűnt. -Valami rosszat mondtam?-nézett szemeimbe.
-Justin is ugyanezt mondta. Bevillant egy kép.-zavarodtam össze. -Inkább süssük meg azt palacsintát.-szálltam le a pultról.
-Minden rendben?-fogta meg a kezemet.
-Persze.-bólintottam. Igazából semmi sincs rendben! Semmire sem emlékszek és az a legszörnyebb, hogy Justin aki nem is tudom, hogy milyen veszélyes ember felfog tuti keresni és lehet, hogy Austin nem lesz itt. A telefonom meg nála maradt. Azért meg vissza kéne  mennem lehet. Austinnal megsütöttük a palacsintát és leültünk, majd elfogyasztottuk.
-Austin Justinnál ott maradt a telefonom nem mehetnénk el érte?-néztem rá.
-Veszek neked újat.-bökte ki.
-De abba lehet, hogy van valami ami segít a visszaemlékezésben.-tördeltem az ujjaimat.
-Rendben.-mondta unottan.
-Akkor én most elmegyek elkészülődni.-álltam fel.
-Jó.-dünnyögte és a telefonját bújta. Ennek most mi a baja? Bementem a fürdőbe és lezuhanyoztam majd megfésültem a hajam és fogat mosta. Visszavettem a tegnapi ruhámat és kimentem a nappaliba.
-Austin?-néztem körül.
-Hello szpéségem.-hallottam meg egy ismerős hangot mögöttem.

*Justin szemszöge*
Mikor kinyitottam a szemem iszonyatosan hasogatott a fejem. Azt vettem észre, hogy egy nagy pupli van a fejemen. Felálltam és azt vettem észre, hogy nem a saját szobámban vagyok. Mégis mit keresek itt, egy szál bokszerben?! Tegnap egy kicsit sokat ittam de ennyire? Bementem a fürdőbe és lezuhanyoztam majd tiszta ruhákat kaptam magamra. A telefonomat kezdtem el kutatni amit meg is találtam. Lementem a nappaliba és a kanapén volt valami. Közelebb mentem és az Nicole telefonja volt. Mi történt tegnap? Megnéztem az utolsó hívást ami Austiné volt. Visszahallgattam és Nicole segítségért kiáltozott. Most is Austinnál van. Nem, nem! Ezt nem hagyom, hogy összejöjjenek. Ők soha nem lesznek együtt! Fogtam egy fegyvert majd a kocsikulcsomat és autóba szálltam. Austin háza előtt megtöltöttem a pisztolyom és beosontam. Austin a konyhában ügyködött és pont háttal volt nekem. Szuper! Halkan mögé lopakodtam és leütöttem. Azonnal a földön terült el. Odébb húztam, majd halottam, hogy nyílik az egyik szobaajtó.
-Austin?-hallottam meg Nicole hangját. Ő előttem volt szóval mögé léptem.
-Hello szépségem.-ekkor lassan megfordult és az arcára rémület volt felírva. 
-Te-te mit keresel itt?-remegett meg a hangja és hátrálni kezdett.
-Érted jöttem.-húztam mosolyra a számat.
-Hol van Austin?-kérdezte.
-Austin most egy darabig aludni fog.-erre a kijelentésemre közelebb jött.
-Mit tettél vele? Megölted?!-rontott nekem és ütni kezdett. Lefogtam  csuklójánál és így egymás szemébe néztünk. -Mit tettél Austinnal?-szűrte ki fogai közül a szavakat.
-Mert?-húztam fel a szemöldököm.
-Most azonnal áruld el!-mordult rém.
-És mi lesz ha nem?-húztam az agyát.
-Ne tudd meg.-szemében csak úgy égett a düh.
-Huh de félek.-kacagtam fel. Hirtelen fordult egyet de a kezét nem engedtem és így háta mögött voltak a kezei majd pedig átfordított és egy hatalmas hátast dobtam. Fájdalmamban felszisszentem. Ezt meg, hogy a faszba csinálta? Honnan volt ennyi ereje? A fegyveremet felszedtem a földről majd rám szegezte. 
-Utoljára mondom el. Hol van Austin.-hangja mérges és dühös volt. 
-A konyhában megtalálod.-egyből futott is. Na most meg vagy.  Ahogy odaértem Nicole az ölébe vette Austint és hallottam, ahogy halkan sír. 
-Austin kérlek ébredj.-suttogta. A szívem megszakadt, hogy így láttam. Elfelejtett és már őt szereti. A könnyeimet próbáltam lenyelni de egy kiszaladt a szememből. Nem lehet, hogy őt szereti. Én miért nem tudom magamat túltenni rajta? Miért nem tudom elfelejteni? -Mit tettél vele?-állt elém és szemeiből csak úgy folyt a könny. De ahogy szemeimbe nézett láttam, hogy meglepődött. -Te sírsz.-mondta halkan. Sarkon fordultam és menni akartam de karom után nyúlt. Elém jött. 
-Miért csináltad ezt? Miért volt jó, hogy lelkileg tönkre tettél?-remegett meg a hangom.
-Te mégis miről beszélsz?-vágott értetlen fejet.
-Te most tényleg ekkora hülyének nézel?-akadtam ki.
-Tudod nem emlékszem semmire.-hajtotta le a fejét. -Elvesztettem az emlékeimet.-ez a hír sokkon ért. Úristen mit csináltam én vele tegnap? Nagyon sokat ittam mert ki voltam de mit csináltam vele? -Kérlek menj el.-nézett szemeimbe. -Te rossz ember vagy. Austin mindent elmondott, hogy mennyit ártottál nekem, hogy mennyit szenvedtem miattad.-nem bírtam tovább. Arcát kezeim közé fogtam és megcsókoltam. Majd lassan elváltunk egymástól.
-Szeretlek Nicole.-suttogtam ajkaiba. 
-Ne csináld.-nyelt nagyot. -Hazudsz.-rázta fejét.
-Hallod.-raktam kezét a szívemre. -Hallod, hogy dobog? És tudod még miért dobog. Azért mert te élsz és itt vagy a közelemben. De ha eltaszítasz magadtól és gyűlölni fogsz, azt nem fogom kibírni.-nyeltem le a könnyeimet. Csak rázta a fejét lassan és végig a szemembe nézett. 
-Menj el kérlek-szakadt el tőlem.
-Elmegyek, de ha azon az ajtón kilépek...-mutattam az ajtóra. -Soha többet nem jövök vissza. Elmegyek örökre.-el sem hiszem, hogy ezeket mondtam. Hátat fordított és hallottam, ahogy sír. Nagy levegőt vettem és megtettem az első lépést és az ajtó felé mentem. Ahogy átléptem a küszöbét tudtam, hogy most láttam utoljára, most csókoltam meg utoljára, és most érinthettem meg utoljára. Viszlát Nicole Moor!