2. évad 7. rész (47. fejezet) Nem akar gyereket!

*Justin szemszöge*

Teljesen ki vagyok, mert Nicolenak nyoma veszett. Semmit nem tudunk róla, és egyre rosszabb előérzetem van. Hirtelen rezgett a telefonom, miszerint üzenetet kaptam. Mahone-tól jött. Mit akar ez a seggfej? Egy videót küldött. Ahogy megnyitottam, és elkezdtem nézni, egyszerre éreztem azt, hogy egy kést döfnek belém, és, hogy szét vet az ideg. A telefont tiszta erőmből a földhöz vágtam, ami darabokra hullott.

-Te normális vagy?!-visított Ryan.

-Fogd be!-mordultam rá.

-Mi a fasz bajod van?-kérdezte kikerekedett szemekkel.

-Az, hogy ez a nyomorult, a kocsiban megbaszta Nicolet. És, ahogy látom, elég jól szórakoztak.-ütöttem a falba.

-Haver nyugodj meg!-jött be Puckerman.

-Menjetek a francba!-rontottam ki. Visszafogom hozni, ha meghalok akkor is. Valami sántít nekem ezzel a videóval kapcsolatosan, és kifogom deríteni. Kocsiba szálltam, és valamerre elindultam. Gondolkozz Bieber, ha Austin lennél, na ez már rosszul kezdődik. Mert ha Austin lennék, akkor öngyilkos lennék. De most az ő fejével kell gondolkoznom. Nem mehettek messze. Bekapcsoltam a GPS-t és megnéztem, hogy Texashoz, melyik közeli város van. Houston, Dallas, vagy Austin. Ez a három hely van a legközelebb. Ha nem olyan egoista akkor nem Austinba vitte. Szóval maradt Houston, és Dallas. Nem vagyok biztos, de mintha lenne egy háza Dallasba. Houstonba, csak nem vitte, hisz az nagyon közel van. De lehet, hogy oda vitte, nem tudhatom. Azért benézek Houstonba, és utána Dallasba. 

~este~

Már szinte mindent megnézte. Már Dallasba vagyok, és fogalmam sincs, hogy esetleg, hol is lehetnek. Félek, hogy nem esetleg nem találom, meg. Fájt, az a videó, hogy még mennyire, de én is sokszor megcsaltam Nicolet, és valamilyen szinten megérdemeltem. Csak egy a lényeg, neki ne legyen baja. Kérlek istenem ad, hogy épségben megtaláljam. Nem bírnám ki, ha valami baja lenne. Szeretem őt, nagyon, és mindennél fontosabb. Majd pedig megálltam egy háznál, és gondolkodtam. Nicole hol lehetsz? Mit nem adnék, ha most itt lennél mellettem. Lehunytam a szemem, és nagyot sóhajtottam.

*Nicole szemszöge*

Az életem most ért véget. Ha Justin megnézi a videót, azt hiszi, hogy megint csak kihasználtam, és játszottam vele. Ne, az nem lehet!

-Hogy tehetted?-kérdeztem. -TE IDIÓTA!-rontottam neki. Ütni kezdtem, és közben a könnyeim potyogtak, majd pedig megszereztem a fegyverét, és rászegeztem.

-Nicole, nyugodj meg.-tartotta fel a kezét, védekezés képen.

-Na, mi van most nem olyan nagy a pofád?-röhögtem fel. -Most vigyél vissza!-kiabáltam.

-Nem foglak!-rántott magához, és a pisztolyt, elvette tőlem.

-Eressz el!-próbáltam eltaszítani magamtól.

-Nem foglak, visszaengedni ahhoz a nyomorulthoz.-szűrte ki fogai közül. Ekkor lendült, a lábam, és szépen beletérdeltem, a férfiasságába, majd felmentem az emeltre. Menekülni, még nem fogok, majd akkor ha nem számít, rá. Bezárkóztam, és az ágyra feküdtem. 

Már egy jó ideje itt lehetek, és a nap is lement. Ajjh istenem. Justin, most hol vagy? Hol lehetsz? Kérlek segíts ki innen. Annyira hiányzol, de kérlek, gyere, és szabadíts ki innen. Hirtelen hangokat, hallottam a fejemben. Justin hangját, vagyis a gondolatait hallottam.  Kérlek adj egy jelet, hogy hol vagy. Bárhol is vagy, megtalállak, és tudd, hogy nagyon szeretlek. Megtalállak, és akkor elmegyünk, jó messzire, csak mi ketten, és akkor senki, sem választhat el minket. Istenem Nicole annyira hiányzol.

-Te is nekem Justin.-hunytam le a szemem, és egy könnycsepp gördült ki. -Szeretlek, nagyon, és tudd, hogy mindig szerettelek, és mindig is foglak. Kérlek gyere értem. Ne hagyd, hogy ez a szemét, tegyen velem valamit.-suttogta, és közben több könny szökött ki a szememből. -Istenem, miért nem hagyod, hogy végre boldogok legyünk? Miért kell minket, mindig szétválasztani?-tettem fel sorra a kérdéseket. -Szeretem őt nagyon, és ő is, de kérlek, hagyd, hogy együtt legyünk.-fordultam a hátamra, és a plafont kezdtem el nézni.

-Nicole.-kopogott Austin az ajtómon. Választ nem kapott, tőlem, szóval tovább próbálkozott. -Kérlek nyisd ki.-miért gyanús nekem ez a dolog? Bementem a fürdőbe, és ahogy elértem az ajtót, megszédültem. A világ forogni kezdett velem. Megkapaszkodtam, az ajtófélfába, és lecsúsztam a földre. Mélyeket sóhajtottam, és kezdett elmúlni. -Nicole, édesem, kérlek nyisd ki!-szinte már dörömbölt. Egyből leesett, hogy részeg! Ide aztán be nem engedem! Bezártam a fürdő ajtót, a biztonság kedvéért. Ahogy elfordultam az ajtótól, olyan hányinger kapott el, hogy egyből a wc-t céloztam meg. Mégis mi a francért hányok, ha nincs is bennem semmi. Nem az nem lehet! De hiszen, még mindig nem jött meg... Idegesen csúsztam a csempés padlóra. NEM, NEM! De amikor lent voltunk a parton akkor sem védekeztünk egyszer sem. De biztos, hogy nem akkor, hiszen... De amikor egyik nap reggel Justin mellett ébredtem a buli után, lehet, hogy olyan részegek voltunk, hogy elfelejtettünk. Oh istenem! Túrtam idegesen a hajamba. Az már megvolt majdnem egy hete. Te jézus... De még van remény. Lehet, hogy nem vagyok terhes, nem lehetek benne biztos, először kell szereznem egy terhességi tesztet. Majd nagy csattanást hallottam, majd minden elhalkult. Kinyitottam az ajtót, és Austinnal találtam magam szembe.

-Szia cica.-vigyorodott el. Az alkohol csak úgy áradt belőle, és azt hittem, hogy megint hánynom kell. Na Nicole most menekülj, vagy neked véged... 

-Mit akarsz?-kérdeztem riadtam.

-Szórakozni.-jött közelebb.

-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.-léptem egyet hátrébb. 

-Dehogyisnem.-jött közelebb, majd hirtelen mozdulattal kikerültem, és lefele szaladtam. Hallottam, hogy jön utánam, és a nevemet kiabálja. Épp a bejárati ajtót téptem volna fel, amikor elkapta a derekamat, és a számat, egy hatalmas sikoly hagyta el. Ad, hogy valaki meghallotta.

-Segítség!-üvöltöttem, majd a kanapéra tuszkolt. -Szállj le rólam!-toltam el magamtól amennyire csak tudtam. -Segítség!-kiabáltam tovább. Ő pedig nekiállt vetkőztetni. -Justin.-suttogtam, és mintha meghallotta volna, az ajtó kivágódott, és Justin állt ott.

-Azonnal vedd le róla a mocskos kezed.-szegezett rá fegyvert. Austin felnevetett, és egy könnyed mozdulattal, felrántott, majd magához szorított, és fegyvert nyomott a fejemhez.

-Jobban tennéd, ha a fegyvert leraknád.-nevetett fel.

-Hagyd őt békén.-arca érzelem mentes volt. 

-Sajnos nem tehetem.-fegyver kattanást hallottam.

-Mit akarsz?-kérdezte Justin.

-Ami neked a  legjobban fájna. Szóval Nicolet kérem.-nagyot nyeltem.

-Előbb ölöm, meg magam, mint, hogy őt átadjam neked.-köpte a szavakat oda.

-Pedig vagy odaadod vagy meghal.

-Justin.-suttogtam a nevét. Rám nézett, és szeme csillogni kezdet. Nagy levegőt vettem, és megmarkoltam Austin kezét, és minden erőmet összeszedtem, és egy mozdulattal hátra csavartam, és előre nyomta, aminek a következtében nyomott egy hasast. A fegyverét Justin kirúgta a kezéből, és elé állt.

-Na most legyen nagy a pofád.-nézett le rá, és fegyverét, majdnem elsütötte.

-Justin!-szóltam rá. -Nem teheted ezt!-néztem már könyörögve. Fogta a fegyverét a nadrágjába csúsztatta, és megragadta a karomat, majd maga mögé húzott.

-Ha még egyszer meglátlak a csajom közelébe, akkor már nem fog érdekelni, hogy ő mit mond, mert úgyis megöllek.-hangja dühös volt. Majd egy hatalmasat belerúgott, és elhagytuk a házat. Beültünk a kocsiba, és elhajtottunk. Nem szóltunk egymáshoz, majd egy bolt előtt lefékezett. Leállította a kocsit és felém fordult. Nem mondott semmit, csak magához húzott, és szorosan átölelt. Átemelt az ölébe, és úgy öleltük tovább egymást.

-Annyira szeretlek.-suttogta a fülembe.

-Azt hittem, hogy soha nem találsz meg.-remegett meg a hangom.

-Mindig megtalállak.-puszilt bele a hajamba. -Mindig itt leszek. Bármi is történik, én mindig itt leszek.

-Soha ne engedj el.

-Soha, ne mond, hogy soha.-nevettünk fel. -Gyere menjünk, be mert biztos, hogy reggel óta nem ettél semmit.-ragadta meg a kezemet, majd kiszálltunk. Elég sok mindent vettünk, és épp Justin kerestem, mert szem elöl vesztettem, és szerintetek, hol volt? Természetesen, hogy a női részlegen.

-Ilyen nem kell?-mutatott fel egy tamponos dobozt. Én fejbe csaptam magam, és felnevettem.

-Szerinte te innen gyere ki.-kezdtem húzni magam után.

-Én csak kérdeztem.-nevetett. -Jajj várj valamit elfelejtettem.-rohant vissza, majd valamit belerakott a kosárba. Na jó nem akarom tudni, hogy mit. -Itt vagyok.-jött mellém. -Gondoltam ez biztos kell.-kacsintott, majd a kosárba néztem. Bár ne tettem volna. Na jó, mit is várunk Justintól. Kis perverz.

-Minek vettél ennyit?-kérdeztem nevetést visszafojtva.

-Hát, mondjuk, hogy ne kelljen sokszor futkározni érte. Különben is, tőlem csinálhatjuk napi 3x.-csókolta meg a nyakamat.

-Justin.-nevettem fel. 

-Nekem nincs ellenvetésem.-sétáltunk a pénztár felé. Justin, amikor nem figyelt elemeltem a polcról, egy tesztet, és szerencsére nem vette észre. Fizettünk, majd a kocsihoz sétáltunk. -A málna a kedvenc gyümölcsöd nem?-kérdezte.

-Igen, miért?-nem válaszolt csak elmosolyodott. -Te beteg vagy!-löktem meg a vállát. 

-Ha már csináljuk, akkor legyen élvezetes.-pillantott rám, majd vissza az útra. 

-Mit is vártam tőled.-fogtam a fejem. Már hajnal körül járhat az idő, és lassan megérkezünk Texasba.

Arra riadtam fel, hogy valaki megmozdult mellettem, majd azt vettem észre, hogy a szobámba vagyunk, és Justin fekszik mellettem. Odabújtam hozzá, és éreztem ahogy átkarol. ő az életem, ő az akiért élek, és ő az aki a világot jelenti nekem. Tiszta szívemből szeretem.

Reggel amikor felébredtem Justin még aludt. Óvatosan kimásztam mellőle, és észrevettem, hogy az asztalomon, ott pihent a teszt. Basszus most biztos tudja. Felkaptam, és a fürdőbe vonultam. Megcsináltam, és vártam a csíkokra. Letelt az idő, és félve de megnéztem, és pozitív lett. 

-Nem.-eset ki a kezemből. Most mit fogok tenni. Egy biztos a gyereket elvetetni nem fogom. Csak Justin reakciójától félek, hogy esetleg, ő nem szeretné. A tesztet kidobtam a dobozzal együtt, és megmostam az arcomat, és a hajamat felkötöttem. Beálltam a tükör elé, és felhúztam a pólóm, majd a hasamat kezdtem el kémlelni. Nem hiszem el, még mindig, hogy itt bent van, egy kisbaba. 

-Te mit csinálsz?-fordultam a félig alvó Justin felé.

-Csak megnéztem, hogy nem-e híztam.-engedtem le a pólóm.

-Te még ducin is tökéletes lennél.-jött oda, és üdvözölt, egy reggeli csókkal.

-Justin lenne egy kérdésem. Ez csak ilyen felvetést.

-Jézusom mit tettél?-rémült meg.

-Semmit.-nevettem. -Mit tennél, ha mondjuk terhes lennék? Vagyis te szeretnél gyereket?-tördeltem az ujjaimat.

-Mond, meg őszintén terhes vagy?-vakarta meg a tarkóját.

-Nem.-hazudtam, a szemébe. Fájt amit tettem, de muszáj volt.

-Hát nem tudom, tudod még nem állok készen arra, hogy apa legyek. Még szeretném élvezni az életet, nem szeretnék már most azzal foglalkozni, hogy milyen neve legyen a gyereknek, vagy, hogy milyen szobája lenne. Szóval, még én nem szeretnék gyereket, Mondjuk egy 2 év múlva oké, de most nem. Meg szeretném korai lenne mind a kettőnknek egy gyerek. Meg 9 hónapig szex nélkül. Az nem én lennék, kétlem, hogy kibírnám.-nyújtózkodott. 

-Szóval nem akarsz gyereket?-kérdezte félve.

-Nem.-vágta rá. A szívem tört össze. Nem szeretne egy gyereket, de már ,,úton" van. -Mi az valami rosszat mondtam? Holt sápadt lettél.-simította meg az arcomat. Nem akar gyereket. Alig bírtam visszafogni a sírást. Istenem ez is csak velem történhet meg. Justin magához húzott, és megcsókolt. Nem bírtam visszacsókolni annyira sokkolt a hír, majd elengedte az ajkaimat. -Valami baj, van.-mondta komor arccal.

-Dehogyis.-jöttem el tőle, majd, mint az őrült ruhát kerestem magamnak.

-Nicole, ne mond, hogy nincs.-jött ki ő is.

-De mondom, hogy nincs.-kaptam elő egy cicanadrágot, és egy pulcsit, majd magamra kaptam a conversem.
-De látom.-kapott fel egy nadrágot, és egy cipőt.
-De nincsen.-mentem ki a szobából.
-Nicole!-jött utánam, közben belebújt egy pólóba.
-Justin!-utánoztam.
-Állj már meg.-kapta el a karomat.
-Mi az?-fordultam felé.
-Elmondanád, hogy mégis mi a bajod?-tárta szét a karjait.
-Semmi.-mondtam flegmán.
-Ja azért lettél, ilyen.-forgatta meg a szemét.
-Milyen?
-Hát ilyen.-mutatott végig rajtam.
-Oh, bocs, hogy nem vagyok tökéletes, de, mintha még fent azt mondtad, hogy az vagyok.
-Tudod, változhat a véleményem.-emelte fel a hangját.
-Akkor nekem, is változhat a véleményem.
-Mégis miben?-kérdezte mosolyogva.
-Abban, hogy veled maradok!-vágtam a fejéhez.
-Akkor szakítasz?-kérdezte, de mér a mosoly nem volt az arcán.
-Igen.-vágtam rá.
-Jó.-felelte.
-Jó.-vágtam rá.
-Jó.
-Jó.
-Jó!-mondtuk egyszerre.
-Ryan!-kapta el a karját.
-Chris.-én meg az övét. Szúrós pillantásokat küldtünk egymás felé, majd ő jobbra, ment én meg balra.. Idióta!