2. évad 8. rész (48. rész) Csók!

*Nicole szemszöge*

Most mégis mi lesz? Leültünk a hintaágyba.

-Akkor egy idióta vagyok.-hajtottam le a fejem.

-Tényleg, mi volt ez az előbbi kis jelenet?-kérdezte barátom.

-Kicsit összekaptunk.-motyogtam.

-Látom. De figyelj, most egy darabig hagyd. Ilyenkor mi férfiak...-ekkor felröhögtem.

-Fiúk.-mosolyogtam.

-Fiúk.-kezdett bele. -Időre van szükségünk, és lenyugszunk. Kicsit iszunk, rosszabbik esetben, pedig seggrészegre leisszuk magunkat, és egy fantasztikus éjszakát töltünk el egy csajjal.

-Ezzel nem segítesz!-mordultam rá. -Nagyon nem!-most Justin tuti, haragszik rám. Elmegy keres egy nálam szebb lányt, akivel elhempereg. Közben meg nem is tudja, hogy úton van egy kisbaba ami az övé. Apám teljesen ki lesz, ha megtudja. Justint kinyírja én meg életre szóló szobafogságot kapok. 

-Bocs. De nyugodj, meg minden rendben lesz.-karolt át. Miért is Christ hoztam ki? Ekkor megjelent Lucy. Az én hősöm!

-Jöttem váltani.-állt meg Puckerman előtt.

-Dumcsizzatok.-állt fel Chris, majd bement.

-Na mesélj.-ült le.

-Lucy.-vettem nagy levegőt.

-Nicole, ennyire komoly?-nézett szemeimbe.

-Tudod.-nem bírtam tovább, könnyeimnek utat engedtem. -Terhes vagyok.-böktem ki.

-Mi?-hangja két oktávot ugrott. -Justintól ugye?

-Igen.-bólintottam. 

-Ajjh ne sírj.-ölelt át.

-Hogy ne sírnék. Nem akar gyereket.-töröltem le sós könnycseppjeimet. 

-Mi?-engedett el.

-Ezért is kaptunk össze.-szipogtam.

-Elmondtad neki?

-Nem. Csak megkérdeztem, hogy mit tenne, ha mondjuk terhes lennék, és azt mondta, hogy nem szeretne gyereket. Mert, hogy még nem áll rá készen. Meg, hogy ő még élvezni szeretné az életét. Ha nem akar gyereket, akkor nem kell tudnia róla. De elvetetni nem fogom. Megtartom, és felnevelem egyedül. Nem akarom, hogy terhére legyek. Szóval amint befejeztem a sulit, elmegyek.-zártam le a témát. 

-Nicole, biztos ezt akarod tenni?

-Igen. Hiszen, megmondta egyenesen a szemembe, hogy neki nem kell gyerek. Akkor nem is lesz. Majd talál, egy olyan lányt, aki tökéletes számára. Mert én nem vagyok az.-nevettem fel kínomban. -Soha nem voltam az számára.-ráztam a fejem.

-Ne mond ezt.-fogta meg a vállam.

-Neki is állok pakolni, mert még ma visszamegyek Floridába. Ez az utolsó évem. Az utolsó gimis évem. Jöttök, ha akartok, de én visszamegyek.-álltam fel. Úgy látszik, hogy Justinnal mi a történetünk, soha nem fog jól végződni. Soha nem legyünk boldogok. Mert a mi történetünk, nem úgy végződik, hogy boldogan élnek, míg meg nem halnak. A mi történetünk, teljesen más. A miénknek szomorú a vége, az eleje, és az egész. Van pár szép pillanat benne, de a nagy része, szomorú. Mindig is tudtam, hogy az élet nem egy tündérmese. Az én életem, sem az. Felmentem a szobámba, és nekiálltam pakolni. Ajtókopogást hallottam. 

-Gyere.-töröltem le a könnyeimet. 

-Nicole.-jött be Benjamin. -Mit csinálsz?

-Pakolok. Elmegyek.-gyömöszöltem a ruháimat, a bőröndbe. 

-Hova?

-Vissza. Hazamegyek. Nincs miért már itt maradnunk. A sulit is beakarom fejezni.-mentem a fürdőbe.

-Kétlem, hogy a suli miatt akarsz hazamenni.-jött utánam. -Mit csinált?-pakolásztam a kis táskámba a dolgokat.

-Semmit.-vágtam rá.

-Nicole.-fogta meg a kezem. 

-Semmit, és ha megbocsájtasz, nem akarok róla beszélni.-viharoztam ki. Tovább pakolásztam.

-Nem gyötröm magam.-ezzel pedig ott hagyott. Becipzároztam a bőröndöm, és leültem. Nem hiszem el, hogy megint így végződik. Külön vagyunk, ismét. Nem akarom én ezt. Nem akarom itt hagyni, de nem hagy más lehetőséget. Szeretem őt, nagyon, de... Istenem miért nem hagyod, hogy együtt legyünk? Miért választasz minket állandóan külön. Amikor elmentünk, és csak ketten voltunk, minden olyan jó volt. Az egész napot együtt töltöttük, és csak egymással foglalkoztunk. Senki, és semmi nem zavart meg minket. Most is miért, nem lehetünk, olyan boldogak. Az az éjszaka is valami csodálatos volt. 

-Kérlek, ne csináld ezt velünk.-suttogtam, és lecsuktam a szemem, majd egy könnycsepp csorgott végig az arcomon. -Nem akarom, elveszíteni. Nem akarom elengedni. Kérlek.-néztem fel az égre.  Megfogtam a bőröndöm kallantyúját, és felkaptam a kabátom, majd kinyitottam az ajtót, ahol Justin fogadott. Egymás szemébe néztünk, és csak álltunk ott. Justin ajkaimnak rontott, és így hátráltunk, be a szobába. A hajába túrtam, majd az ajtót, bevágta, és az ágyon terültünk el. Vadul csókolózni kezdtünk, és Justinról leszedtem a

pólóját.

-Justin.-szakadtam el tőle.

-Nem akarom, hogy elmenj. Idióta voltam.-lihegte. -Sajnálom, amiket mondtam.

-Valamit mondanom kell.-suttogtam.

-Lucy mindent elmondott. Szerencsére még időben.

-Ennyit a titok tartásról.-forgattam meg a szemem.

-Nem érdekel, amit mondtam. Szeretném azt a gyereket. Mert tudom, hogy tőled van, és csak ez számít.-mosolygott. -De fiú lesz én választok neki nevet.-ekkor felnevettem.

-Justin, nem is tudom, hogy mit mondjak.

-Én igen. Szeretlek.-csókolt meg.

-Én is Justin Bieber.-túrtam hajába.

-Még mindig nem hiszem el. Apa leszek.

-Igen, lesz egy közös gyerekünk. A mi gyerekünk.-isteni volt ezt kimondani.

-A mi kis gyerekünk.-csókolta meg a hasamat.

-De nem tudom, hogy a többiek mit fognak hozzászólni.-ültünk fel.

-Mi lenne ha kiderítenénk?-kérdezte mosolyogva.

-Kicsit félek.

-Nyugi, itt leszek.-kapta fel a pólóját. Kézen fogva lementünk, és behívtunk mindenkit a nappaliba. -Nicole szeretne nektek valamit mondani.-szólalt meg Justin.

-Justinnal kisbabánk lesz.-nyögtem ki.

-Úristen!-visított Ryan. -Én leszek a keresztapja!-ekkor Justin felröhögött.

-Nyugodj meg haver.-szólt rá. Benjamin arca mindent leírt. Csalódott volt és szomorú. 

-Benjamin...-nem hagyta hogy befejezzem, mert kirohant a házból. Utána mentem, és az istállónál szerencsére elcsíptem. -Benjamin kérlek hallgass meg.-ekkor megállt és szembe fordult velem. -Sajnálom.nyögtem ki, és könnyeim utat törtek.

-Mit? Hogy gyereked lesz, vagy, hogy Justin az apja?

-Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam. Hidd el, soha nem állt szándékomban bántani.-remegett meg a hangom. -Szeretlek nagyon, és nem akarlak elveszíteni, mint barátot. Szükségem van rád. Fontos vagy nekem.-töröltem le az előbuggyanó könnyeket.

-De Nicole te ezt nem érted. Én még mindig szeretlek, és nekem látni, azt, hogy ti itt együtt vagytok, és majd amikor megszületik a babátok. Nem tudnám végig nézni.-elé léptem és pontosan a szemébe néztem ahol egy apró kis könny bújt el.

-Ne tedd ezt velem. Ne kérd, hogy válasszak. Mert akkor őt választom. Nem rég kaptam vissza. Nem bírnám ki nélküle.-suttogtam.

-Sajnálom Nicole, de én ezt képtelen vagyok végig nézni.-harapott alsó ajkába.

-Kérlek ne menj el.-sírtam el magam. -Könyörgök.-öleltem át. -Kérlek ne, menj el.-súgtam fülébe. -Kellesz nekem. Szükségem van rád.-még mindig nem ölelt át. -Szeretlek.-motyogtak. Két szoros kar ölelt át.

-Én is. Mindennél jobban.-simogatta a hátamat. Lassan elváltunk egymástól.  

*Benjamin szemszöge*

Borzalmas volt az amikor Nicole közölte velünk, hogy gyereket vár Justintól. Az életem kettétört, mert tudtam, hogy végleg elvesztettem. Végleg, nem kapom vissza. Volt egy kis reményem, de az is szerte foszlott. Az utolsó remény sugaram is kialudt. Talán ez egy jel, hogy Nicolet nem nekem szánták. Miért fáj, ez ennyire? Miért pont őt választotta? Megérdemli, hogy boldog legyen, mert sokat szenvedett, és ha ő, őt választja akkor tiszteletben kell tartanom a döntését. Őt szereti, és ez ellen semmit nem tehetek. Elválaszthatatlanok és ezt nevezik igaz szerelemnek. Majd egyszer, az én életembe is betoppan az a lány aki talán elfelejteti velem Nicolelt. 

-Nem akarom, hogy esetleg elmenj, vagy itt hagyj.-mondta.

-Nem megyek.-simítottam meg az arcát. Bementünk, és a többiek nagyban beszélgettek. 

-Justin, nem megyünk el Selenához? Megszeretném látogatni.

-Miért mi a baja?-kérdeztem a mellettem álló lányt.

-Selena rehabon van.-harapott alsó ajkába.

-Én is bemegyek, ha nem nagy gond.-vágtam zsebre a kezem.

-Ti most Selena Gomezról beszéltek?-kérdezte Chris.

-Igen.-mondtuk kórusban.

-Hát akkor én is megyek. Jó csajszi.-kacsintott.

-Kötve hiszem, hogy bejönnél neki.-nevetett Bieber.

-Egy próbát megér.-dörzsölte össze a tenyerét.

-Ti maradtok?-fordult Nicole Lucyékhoz. -Tényleg Tobias hol van?
-Ja dolga akadt.-nyögte ki Ross.
-Aha.-bólintott Nicole. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk Selenához. Nem szívesen jövök ilyen helyre, de kíváncsi vagyok, hogy vele mi van.

*Justin szemszöge*
Ahogy beértünk a recepcióhoz mentünk.
-Jó napot. Selena Gomezhez jöttünk.-feleltem kedvesen.
-Gomez kisasszony csak egy embert tud fogadni jelenleg. De holnap visszajöhetnek, mert akkor többen is látogathatják.-felelte a hölgy.
-Justin, menj be te hozzá.-felelte Nicole.
-De...
-Kérlek. Akkor még maradunk egy napot, és holnap visszajövünk. De, most menj be te hozzá.-fogta meg a kezem.
-Jó.-mondtam, majd puszit adtam kedvesem arcára.
-Miss Gomez a 2. emelten található a 255 szobában.-mondta mosolyogva a hölgy. Elindulta lassan. Beszálltam a liftbe ami felvitt a a 2. emeletre. Lassan elballagtam a 255-ös ajtóig, és kopogtam, majd egy ,,gyere" után benyitottam. Selena ott ült összekuporodva az ablak előtt.
-Szia Sel.-köszöntem.
-Szia.-köszönt halkan, majd letörölte az előbuggyanó könnyeket. Helyet foglaltam mellette, és a szemébe néztem. -Mi késztetett rá, hogy meglátogass?-kérdezte.
-Nicolellal jöttem, meg a Chris és Benjamin is itt van. Nicole mondta, hogy jöjjek fel én mert csak egy ember jöhetett fel. De mond, miért Sel? Miért kellett idáig?-könnyeim csak úgy potyogtak neki.
-Te ezt nem értheted.-rázta a fejét.  -Hisz hogyan is érthetnéd. Te mindig mindent megkapsz.-törölgette

könnyeit. -Mindig eléred a célod. Mást nem veszel figyelembe, csak azt, hogy mi neked a fontos.-borzalmas volt így látni. Összetört és arca szenvedést sugallt. -Egyszer gondolhatnál másra is.-szipogott.
-Sel...-csak ennyit tudtam kinyögni.
-Képzeld tudok mindent. Tudom, hogy összejöttetek Nicolella. Gratulálok.
-Látom.-dünnyögtem.
-Nem Justin. Én tényleg komolyan gratulálok nektek. Boldogok vagytok. Nekem ez elég, hogy akiket szeretek azok boldogok.-fújta ki az orrát.
-Fáj. Látom rajtad, hogy fáj, és, hogy nem ezt akarod. Sel, kérlek ne csináld ezt.-fogta meg a kezét.
-De én csak így tudom feldolgozni.
-Mi? Hogy mindennap annyit iszol és drogozol, hogy ide juss. Nem, ez nem az a Selena akit én megismertem.
-Tudod, Justin az emberek változnak. Mi is megváltoztunk. Nézz ránk.-mosolyodott el. -Te boldog vagy, és megtaláltad életed szerelmét, akit mindig is kerestél.
-De te nem vagy az.-ekkor lehajtotta a fejét.
-Mert nincs mellettem az az ember akit szeretek. Nincs az a fiú mellettem aki hosszú évekig velem volt. Akit annyira szeretek még most is. Akibe első pillantásra beleszerettem.-nyelt nagyot, és könnyeit fojtotta vissza.
-Sel, kérlek, ne nehezítsd meg a dolgom. Elég, hogy így látlak. A szívem szakad meg.-szorongattam a kezét.
-Szeretlek, még mindig Justin.-nézett szemeimbe. -Ez ellen pedig nem tudok mit tenni. Még mindig ugyanúgy szeretlek.-hajolt közelebb. Homlokunk szinte már összeért.
-Sel, ne csináld, mert félek, hogy nem tudom megállni.-suttogtam.
-Nekem is pont olyan nagy akarat erő kell mint neked.-lehelt szavait ajkaimra. -Szeretlek Justin. Tudom, hogy helytelen, hogy ezt csinálom, veled, hiszen a legjobb barátnőm pasija vagy. De egyszerűen, hogy itt vagy egy karnyújtásra tőlem, de mégsem érhetek hozzád, mégsem csókolhatlak meg.-éreztem, hogy könnye a kezemre hullik.
-Sel, kérlek.-hunytam le a szemem. -Nem tehetem ezt Nicolellal.-vettem nagy levegőt.
-Csak utoljára.-nem bírtam én sem nagyon. Selena mindig is egy különleges lány marad az életemben. Mellette tanultam, meg is az az igaz szerelem. Ő volt nekem az első nagy szerelmem. Soha nem felejtem el, és soha nem fogom kizárni az életemből. Nem lennék rá képes. Fontos nekem nagyon. Megéreztem Sel puha ajkait és tudom, hogy most hibát követek el, de visszacsókoltam. Nem tudom, hogy mi ütött belém, de egyszerűen nem bírtam leállni. Majd, mint valami villámcsapás úgy hasított belém, hogy most kell leállnom.
-Sel, kérlek.-toltam el magamtól. Mind a ketten ziháltunk, és homlokunkat egymásénak döntöttük.
-Nem is tudod, hogy most mit indítottál el bennem.-érintette meg az arcom. Keze jéghideg volt, te viszont a teste meleget árasztott.
-Nem szabad. Nem tehetem ezt Nicolellal. Én szeretem őt.-szorítottam ökölbe a kezem, és felálltam.  Ajkamba harapva hagytam el a szobát, és kissé ideges is voltam. Hiszen, most csaltam meg a szerelmemet, gyermekem anyját, és a leendő feleségemet. Hupsz, ezt lehet, hogy előre elkiabáltam. De őszinte leszek vele. Hisz egy kapcsolat mit ér őszinteség nélkül. Hibáztam, és bűnhődjek érte. Tudom, hogy Nicole ki lesz akadva, de remélem, hogy megérti. A liftajtó kinyílt, én pedig könnyedén szálltam ki belőle.
-Hogy van?-jött mellém szerelmem.
-Kissé ki van. De mondtam, neki, hogy holnap bejössz. Nem bírja nagyon a bezártságot. Egyedül érzi magát, nagyon.-karoltam át, és kifelé vettük az irányt.
-Holnap bejövök hozzá, és akkor holnapután mehetünk is haza.-mosolygott. beszálltunk a kocsiba, majd visszamentünk a házba.
-Na mi volt?-kérdezte Ryan. Fejemmel az emeletre böktem. Körbe néztem, hogy tiszta-e a telep, és belekezdtem.
-Ajjh tesó.-sóhajtottam.
-Oh, oh ez már rosszul kezdődik.-rázta a fejét.
-Bementem, és beszélgetni kezdtünk, annyira össze volt zuhanva. Ha láttad volna.  Szemei szinte vérvörösek voltak. Könnyei pedig megállás nélkül csak potyogtak. Teljesen kifordult önmagából.-túrtam a hajamba.
-Elhiszem, hogy szar volt így látni. Hiszen Selenának mindig is igényes megjelenése volt. Egy mosolygós csaj, aki egy energia bomba.
-De most az ellentéte volt. Elkezdte mondani, hogy még mindig szeret. Még mindig szerelmes belém, és valami fura érzés kapott és olyat csináltunk amit nem kellett volna.
-Lefeküdtetek?-képedt el.
-Az kellett volna.-remélem érezhető volt a szarkazmus. -Megcsókolt, és én meg idióta visszacsókoltam. Nem is tudom, hogy hogyan tehettem ezt Nicolellal. Egy idióta vagy!-ütöttem a falba, majd Ryanre néztem aki lefagyva figyelt, mögém. Megfordultam, és Nicolet pillantottam meg magam mögött.
-Te csókolóztál Selenával?-dermedt le.
-Nicole, esküszöm, hogy megmagyarázom.-léptem elé, majd a keze csattant az arcomon.
-A gyerekedet várom, és próbálok mindenben segíteni, és próbálom a kapcsolatunkat tökéletesre formálni, és erre te ezt teszed?! Megcsalsz a legjobb barátnőmmel?!-emelte fel a hangját.
-Nicole kérlek...-vágott közbe.
-Nem nem érdekel. De azt tudd, hogy ezzel hibát követtél el. Még pedig, azt érted el, hogy soha nem fogsz látni engem, és a gyerekünket!-üvöltötte, majd elviharzott. utána rohantam, és próbáltam menteni a helyzetet.