-Hova?-kérdeztem
-Ahova akarsz csak legyél velem.-csókolt meg. Egy kicsit sokkot kaptam amikor ezt mondta én durvábbra számítottam volna, hogy tölts el velem egy éjszakát vagy valami. De szerencsére nem. Menjek vele?
-Mi a baj olyan lehangolt lettél?-kérdezte.
-Hogy érted, hogy menjek veled?-még mindig nem értettem a kérdést.
-Úgy, hogy maradj mellettem mert nélküled nem tudok élni. Rájöttem, hogy nagy szükségem van rád.-magyarázta.
-Te most lényegében azt akarod, hogy ha vége a sulinak és tartsak veled?
-Igen.-felelte. Nem tudtam erre mit mondani. Igen nem? És ha megint összeveszünk? Vagy olyat követ el?
-Justin. Most egy csomó kérdés merült fel bennem. Mi van ha összekapunk? Vagy megutáljuk egymást még durván 2 hetünk van az alatt bármit történhet.-fogtam meg a fejem.
-Nem. Ne is gondolj ilyenekre. Nem lesz semmibaj.-ölelt át. De bennem még mindig ott volt az ha mégis?
-Most megyek jó?-néztem rá.
-Jó ha menned kell.-felelte.
-Rendben akkor majd még beszélünk. Szia!-csuktam be az ajtót. Az előbb olyan feszült volt a légkör közöttünk Justinnal. Kaptam egy üzit. ,,Sziia Nicole! Nincs kedved egyet beszélgetni már régen voltunk együtt. Na mit szólsz hozzá? Ross". Igaz nem ártana egy jó kis beszélgetés. ,,Persze Rendben hol?Nicole". Vártam egy kicsit mire megjött az üzi. ,,Mondjuk nálam most?" Mivel már elkezdtem visszafelé sétálni a kabinomhoz, úgy, hogy mindjárt ott voltam. Bekopogtam.
-Huh! Ez gyors volt.-nyitotta ki.
-Tudom. ültem le a kanapéra.
-Mi a baj látom, hogy valami nagyon nem hagyj nyugodni.-ült le mellém.
-Hogy te mennyire belelátsz az ember szívébe.-könyököltem a térdemre.
-Na mi a baj?-kérdezte.
-Justin. Kötöttünk egy fogadást és ő nyert és most azt kéri, hogy menjek vele. De attól félek, hogy megint összeveszünk vagy valami akkor mit fogok csinálni?-hadartam le gyorsan.
-Öhh. Megfogtál. Csak annyit tudok mondani, hogy minden okkal történik, és, hogy hallgass a szívedre. Majd az idő eldönti.-mondta.
-Ez mily bölcs volt.-öleltem át.
-Köszönöm.-viszonozta.
-Olyan jó, hogy vagy nekem. Nélküled elvesznék. Tényleg nem is láttalak hol voltatok Párizsban?-kérdeztem.
-Hát én nekem nem nagyon volt kedvem lemenni mert már ezerszer láttam Párizst kívülről tudom, hogy mi hol van meg minden.-mondta unottan.
-Komolyan? Én most voltam először és iszonyatos nagy élmény volt nekem ezt látni. Az a sok minden. Nem tudom elmondani, hogy mennyire jó érzés volt látni őket.-ábrándoztam.
-Örülök, hogy jól szórakoztál.-mosolyodott el.
-Na és mesélj most te. Mit csináltál?-érdeklődtem.
-Semmi érdekeset.-hajolt közelebb.
-Igazán.-vesztem el a tekintetében. Már majdnem megcsókolt amikor észbe kaptam. Eltoltam egy kicsit magamtól.
-Ross. Én Justinnal vagyok most.-hajtottam le a fejem.
-De nem értem miért vagy vele. Hisz annyi fájdalmat okozott.-túrt bele a hajára.
-Mert szeretem.-tördeltem az ujjaimat.
-Igazán? Szerintem csak kényszerből vagy vele.-nézett rám.
-Nem. Nem kényszerből vagyok vele. Azért vagyok vele mert szeretem.
-Nicole.-simította végig a karomat.
-Ross. Mondom.-mondtam nyöszörögve. Igaz nem tagadom, hogy Ross iránt még mindig érzek valamit. De ugyanúgy Justin iránt is. Csak azt nem tudom, hogy melyik az erősebb. Míg én elkalandoztam a gondolataimban Ross kihasználva az alkalmat megcsókolt. Olyan hirtelen ért a dolog. Értitek míg én az életem nagy gondjaimon merengek ők lekap. Eltoltam magamtól.
-Ross. Nem tehetem értsd meg.-suttogtam.
-Szóval megtennéd csak félsz, hogy kiderül.-vetett egy sunyi mosolyt.
-Ne forgasd ki a szavaimat.-mérgelődtem.
-Nem forgatom ki. Tudom, hogy még mindig érzel valamit irántam.-érintette meg az arcomat.
-Honnan veszed ilyen biztosra?-sóhajtottam.
-Csak tudom a nézésedből és a csókodból.-Hajoltunk közel egymáshoz.
-Ross. Mos hagyjuk abba mert még a végén olyat csinálok amit később megbánok.-fordítottam el a fejem. Ekkor a karomnál fogva visszarántott és olyan közel voltunk egymáshoz. Csak néztünk és néztünk. Majdnem bírtam parancsolni az érzéseimnek és megcsókoltam. A szívem úgy zakatolt mint még soha. Elkezdtünk vadul csókolózni. Majd felkapott és bevitt a szobájába. Ott lerakott az ágyra. Elkezdte a nyakamat csókolgatni. Lehúztam róla a pólóját majd ő az farmerdzsekimet. A cipő is lekerült rólunk. A végén amikor leakarta venni a melltartómat akkor megfogtam a kezét.
-Mi baj?-kérdezte.
-Félek.-szorítottam ökölbe a kezemet.
-Ha nem akarod akkor nem muszáj.-ült le mellém.
-Most teljesen össze vagyok zavarodva.-csordult ki egy könnycsepp a szememből. Átölelt.
-Nicole. Előbb utóbb választanod kell nem játszhatsz mindkettőnkkel.-mondta.
-Tudom. De nem tudok egyszerűen nem megy.-kezdtem zokogni.
-Nicole. Hallgass a szívedre. Most az mit súg?-törölgette a könnyeimet.
-A szívem azt súgja, hogy szeretlek mind a kettőtöket. De nem tudok választani.-néztem rá.
-Nicole ha megcsókolsz engem akkor mit érzel? És amikor Justint csókolod meg akkor mit érzel? Erre gondolj.-mondta. Elgondolkoztam egy kicsit lehunytam a szemem és mély lélegzetet vettem és emlékezni kezdtem a csókokra. Pár perc múlva tudtam a választ.
-Döntöttem.-mondtam határozottan.
-Nos?-kérdezte.
-Ross. Úgy döntöttem, hogy majd az idő dönt. Hisz te mondtad idővel minden kiderül.-kezdtem felöltözni.
-Nicole. Sok sikert a döntéshez.-vette fel a pólóját. Mikor felöltöztünk elbúcsúztunk egymástól majd visszamentem a kabinomba. Utána lefürödtem majd ágyba dőltem és elaludtam. Nem sokat aludtam. Egész végig az járt a fejemben, hogy ki mellett fogok kikötni. Majd arra leszek figyelmes, hogy már hajnali 3 van. Úristen ezt most komoly, hogy ennyi az idő? Képtelen vagyok aludni. Fogtam magam felkeltem és a
-Sziasztok.-köszöntem.
-Szia. Nincs kedved egyet táncolni.kérdezte az egyik.
-De persze. Amúgy Nicole vagyok.-nyújtottam kezet.
-Én David.-fogott kezet. Elkezdtünk táncolni mire arra lettem figyelmes, hogy Justin jött be. Úristen ha meglát. Nem is tudom mi lesz.
-Bocs David de most mennem kell.-hagytam ott. Próbáltam feltűnés nélkül kijutni a tömegből. De elég nehéz volt meg magassarkúban voltam. Megbotlottam és beleestem egy tök cuki fiú ölébe.
-Szia. Te meg honnan pottyantál ide? Tán a mennyből?-kérdezte. Olyan zavarba jöttem.
-Bocs de mennem kell.-keltem fel. Mentem tovább hátra néztem, hogy hol lehet Justin és amikor visszafordultam, hogy előre nézzek pont bele ütköztem.
-Szia!-akartam lelépni de megfogta a kezemet és visszarántott.
-Tán nem előlem bujkálsz?-nézett.
-Dehogyis.-emeltem fel a hangom.
-Biztos? Mert eddig úgy vettem észre.-rakta keresztbe a karjait.
-Mi lenne ha ezt a beszélgetést holnap folytatnánk?-akartam menni.
-Szerintem beszéljük meg most.-húzott magával.
-De nem akarom.-hátráltam. Erre mögöttem megjelent David.
-Úgy hallottam, hogy a hölgy nem akar távozni.-állt közénk.
-Te meg ki vagy, hogy beleszólj a dolgunkba?-borult ki Justin.
-Ahhoz neked semmi közöd. Megkérlek, hogy hagyd békén Nicolet.-lökte meg Justint.
-Mit jössz nekem.-húzott be neki. David a földre került mindenki minket nézett.
-Justin ne! Menjünk!-tuszkoltam.
-Ezt még megbánod! Seggfej!-kiabált utánunk. Mi gyorsan kirohantunk. A folyóson megállítottam Justint.
-Te normális vagy?!-kiabáltam rá.
-Nicole nincs ehhez kedvem.-akart elmenni de elé álltam.
-Nem most végig hallgatsz!-erre a hátára emelt és elvitt a kabinjába. Ott lerakott az ágyra.
-Tartozol nekem egy vallomással.-amikor ezt a mondatod kimondta megállt bennem az ütő. Egyből az ugrott be, hogy majdnem lefeküdte Rossal.
-Mégis miről?-nyeltem egy nagyot.
-Tudod te pontosan.-jött közel hozzám.
-Nem tudom miről beszélsz.-hajtottam le fejem.
-Nicole nézz rám!-hajtotta fel a fejem. Lassan a tekintetemet rámeresztettem.
-Igen.-mondtam rettegve.
-Miért mentél el? Tudom, hogy valami nyomja a szívedet és azt is tudom, hogy valamit rejtegetsz előlem.-mondta határozottan. Mennyire belelát a szívembe.
-Öhh...-tördeltem az ujjaimat és egyre idegesebb lettem.
-Nicole.Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.-ült le mellém.
-Majdnem lefeküdtem Rossal.-böktem ki, és felálltam.
-Hogy mi? Ugye ez csak vicc?-szorította meg a kezemet.
-Justin ez fáj. Engedj el kérlek.-próbáltam kiszabadulni a szorításából.
-Nicole válaszolj a kérdésemre.-szorított meg jobban.
-Igen. De nem történt semmi. Most pedig eressz el! Justin ez fáj.-iszonyatos dühöt láttam a szemében. Egy pillanatig azt hittem, hogy megfog ütni. Elengedte a karomat és egy vázát a földhöz vágott. Majd a földre térdelt. Nem tudtam mit csinálni. Csak néztem.
-Most menj el. Egyedül akarok lenni.-morogta.
-Nem értem miért vagy kiborulva te is lefeküdtél azzal a csajjal.-vágtam a fejéhez. Felállt és odajött hozzám és mélyen a szemebe nézett.
-Most válaszolj őszintén. Kibe vagy szerelmes?-megint ideges lett.
-Nem tudom össze vagyok zavarodva teljesen ezért is mentem el bulizni.
-Hát pedig döntened kell.-emelte fel a hangját.
-Te miért nem tudsz olyan megértő lenni mint Ross. Ő megét engemet eltudta fogadni, hogy össze vagyok zavarodva és tudd várni! De te nem tudsz forró fejű vagy és akaratos!-kiabáltam.
-Ohh igazán akkor válaszd az imádatos Rossodat!-vágta hozzám.
-Jó!-vágtam rá.
-Jó!-vágott vissza.
-Jó!-csordult ki egy könnycsepp a szememből.
-Jó!-fordított hátat.
-Jó!-rohantam ki a szobából. Visszamentem a szobába és sírva az ágyba dőltem. Miért nem ért meg ez olyan nagy kérés? Ross miért értett meg? Vajon ez egy jel, hogy őt válasszam? Nem értek már semmit. Egy kicsit még pityeregtem majd elaludtam. Felébredtem délután 1-kor. Jézusom mennyit aludtam. Nem sok kedvem volt kimozdulni az elmúltak miatt. Letusoltam majd ettem egy kicsit belebújtam egy melegítőbe és tanulni kezdtem. Amikor végeztem a tanulással délután 4 óra lett. Szupii. Teljesen elment az élet kedvem. Felmentem facebookra elég régen voltam. Jött egy csomó üzim mindegyikre válaszoltam meg kb 100 értesítésem volt. Na itt is kb 1 órát tököltem. Kopogtak.
-Szia.-mondtam fáradtan.
-Szia. Mi történt olyan letört vagy?-kérdezte Ross.
-Tegnap elmentem szórakozni és Justin utánam jött majd összeverekedett és utána csúnyán összevesztünk és most teljesen ki vagyok-bőgtem el magam.
-Jól van.-ölelt át.
-De Ross tudod mi fáj a legjobban. Az, hogy amikor elmondtam neki, hogy majdnem lefeküdtünk fel volt háborodva pedig nem is feküdtünk le ő meg igen egy csajjal. Meg egyszerűen nem ért meg.-szipogtam.
-Nicole. Justin nem érdemli meg, hogy szeresd. Látod mit tesz veled?-simogatta a hátamat.
-Ross. De félek, hogy rossz döntést hozok. Érted mi van ha rosszul döntök?-jobban sírtam.
-Nem kell félned. Van időd én bízok benned, hogy jó döntés hozol.-törölgette a könnyeimet.
-Annyira örülök, hogy te mindig tudod, hogy mit kell mondanod. Mindig tudod, hogy hogyan vigasztalj meg.-öleltem át.
-Mert ismerlek és figyelek rád.-suttogta. Annyira jól esnek a szavai örülök, hogy mindig itt van mellettem amikor kell.
-Nicole valamit el kell mondanom.-hajtotta le a fejét.
-Mit?-kérdeztem aggódva.
-Miután véget ér ez a suli nekem Berlinbe kell utaznom.-mondta keseredve.
-Mi miért? Ne menj nem engedem.-szorítottam magamhoz.
-De muszáj jelentkeztem egy zenei suliba és felvettek és Berlinbe kell utaznom.-szorított magához.
-Nem akarom nagyon fogsz hiányozni. Szükségem van rád.-néztem a szemébe.
-De erről álmodtam, hogy azt csináljam mait szeretek. De sajnos áldozatot kell, hogy hozzak érte. A családomat is nagyon ritkán láthatom meg téged is.-simította meg az arcom.
-Annyira fogsz hiányozni.-kerülgetett a sírás.
-De majd tudunk beszélgetni. Chatelni meg webcamerázni.-próbált felvidítani.
-De az teljesen más. Ki fog felvidítani ki lesz itt mellettem ha tanácsra szorulok?-csordult ki egy könnycsepp a szememből.
-Megszakad a szívem ha így látlak. Kérlek ne sírj. Te is nagyon fogsz nekem hiányozni.-öleltük át egymást. Én továbbra is sírtam nem bírtam visszafojtani. Annyira fáj, hogy olyan messze lesz tőlem, hogy nem lesz itt velem. Elképzelni se tudjátok, hogy mennyire fáj. Olyan mintha szíven döftek volna annyira fáj. Nem is tudom mi lesz velem ha Justin is elhagy. Őt is nagyon szeretem. Lehet, hogy jobban ki leszek? Nem is merek belegondolni. Épp elég Ross.
-Szeretlek.-suttogta.
-Én is téged.-mondtam alig hallhatóan. Egy darabig még ölelkeztünk majd elengedtük egymást.
-De még van két hetem. Nézd a jó oldalát.-mondta egy erőltetett mosollyal.
-De az olyan gyorsan elfog menni. Nagyon kevés az az idő.-törtem le.
-Jobb mintha ha holnap kellene utaznom. Ekkor odahajoltam és egy csókot nyomtam a szájára. Ekkor hátra dőltünk és az ágyon feküdtünk majd a plafont kezdtük nézegetni. Ross megfogta a kezemet. Olyan jól eset. Most már eldöntöttem, hogy kit választok teljesen biztos voltam. Az egyiket el kell engednem de a másikat soha nem fogom. Mindig mellettem lesz.
-Most mennem kell. Még van egy kis dolgom majd benézek és holnap lesz egy kis programunk.-nyomtam egy puszit az arcára. Majd elsétáltam Justinhoz. Bekopogtam és ajtót nyitott.
-Beszélhetnénk?-kérdeztem olyan kislányos hangon.
-Miről?-dőlt az ajtófélfának.
-Kettőnkről.-harapdáltam a számat.
-Gyere.-engedett be. Megálltam előtte és mélyen a szemébe néztem.
-Sajnálom. Tudom hibáztam de én is ember vagyok. Neked is voltak botlásaid meg nekem is vannak és még lesznek. De tanultam belőle. És most azért jöttem, hogy elmondjam, hogy döntöttem.-nyeltem egy nagyot.
-Örülök, hogy sikerült döntened. És ha szabad megtudnom kit választottál.-túrt bele a hajába.
-Én úgy döntöttem, hogy...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése