2. évad. 9. rész (49. fejezet) Várunk!

*Nicole szemszöge*

Borzalmasan fájt, amit az imént hallottam. Justin csókolózott Sellel, de ez még nem is nagyon zavarna, hogy csókolóztak, de az már igen, hogy viszonozta is. Ez még mindig azt bizonyítja, hogy Justin érez iránta valamit, vagy nem tudom megadni ami kell neki. Nem tudom, egyszerűen nem tudom, hogy mégis miért csinálja mindig ezt velem? Azt hittem, hogy most már tényleg minden rendben lesz, de nem. Valaki mindig hibázik, valaki mindig beleavatkozik. Könnyeim potyogtak, és csak sétáltam egyedül magányosan a tisztáson.

-Nicole, várj!-kapott karom után.

-Mit akarsz?-rántottam ki kezemet szorításából. -Nem volt elég eddig, ez? Nem eleget bántottál már? Nem eleget szenvedtem? Ez nem volt elég?-vontam kérdőn.

-Nicole, kérlek, hagyd, hogy megmagyarázzam.-nézett szemeimbe.

-Nem! Nem érdekel! Elegem van belőled! Elegem, van mindenkiből! Hagyjatok békén!-ordítottam, és elkezdtem futni. Futottam, és csak futottam. Nem érdekelt semmi, és senki. Az egyetlen személy, aki számított, az a kisbabám. Már csak ő maradt nekem. 

-Nicole!-hallottam, hogy jön utánam. Mindjárt elérek egy erdőt, és tőle, nem messze van egy kis patak. Ott nem tudd megtalálni. Futottam tovább, és már beértem az erdőbe, ott pedig csak ropogtak a gallyak a lábam alatt, de nem izgatott, hogy az ágak belém akadnak, csak menekülni akartam. Elzárkózni a világtól, és mindenkitől. Elértem a kis patakhoz, és épp amikor, át akartam menni a hídon, két kar ragadott meg.

-Eressz el!-sikoltottam.

-Nicole.-suttogta a fülembe. Felismertem, a hangjáról, az illatáról, és a kezét megnézve csak ő lehet. Kis szúrást éreztem a karomba, és kicsit kezdtem fáradni, és a testrészeim zsibbadni.

-Nicole!-hallottam meg Justin hangját. -Te nyomorult!-kaptam oda tekintetem, és Justin arcára néztem. Austin elengedett, és valamennyire, de sikerült megtámaszkodnom, mert alig éreztem a lábaimat.
-Soha nem lesz a tied!-kiabálta.
-Eddig is az enyém volt.-vigyorgott önelégülten Justin. -Pont, hogy a tied nem volt soha.-vágott komoly arcot.
-Nem fogom engedni, hogy együtt legyetek.-rántott pisztolyt.
-Ne!-indultam el, és hirtelen, minden erőm elszállt, és összeestem.
-Nicole!-rohant mellém Justin. Kezdtem nagyon szédülni, és a kép is kezdett homályos lenni. -Mit adtál be neki, te idióta?!-üvöltött, a nyakán pedig az erek kidagadtak.
-Csak a szokásost.-hallottam Austin hangját.
-Justin.-nyögtem ki. -A babánk.-emeltem a kezem a hasamhoz.
-Minden rendben lesz.-simította meg a homlokomat.
-A babánk.-nyöszörögtem.
-Minden rendben.-a kép pedig kezdett torzulni. -Nicole, ne aludj el! Kérlek.-hallottam Justin utolsó szavait, és innentől kezdve pedig nem láttam, és nem hallottam semmit.

Lassan kinyitottam a szemeimet, és igen gyenge voltam. Először a kép is homályos volt, majd felültem lassan, és megpillantottam Justint, ahogyan sír(?). Magamra néztem, és láttam, hogy csupa vér vagyok. Ideges lettem, és nem tudtam, hogy miért vagyok csupa vér. Majd láttam, hogy Justin kezei is véresek voltak.
-Justin mi történt?-kérdeztem kétségbeesetten.
-Nem tudtam megmenteni.-bökte ki nagy nehezen.
-Hol van a kisbabánk?-kérdetem idegesen.
-Sajnálom.-sírta el magát jobban.
-Justin, hol van a gyerekünk?!-kérdeztem kiabálva, és szemeimbe már könnyek gyűltek.
-Nicole, meghalt.-törölte meg szemeit.
-Nem! Nem!-kiabáltam, és kétségbeesetten sírtam.

Szemeim kipattantak, és azt vettem észre, hogy otthon vagyok. A szobában nem egyedül voltam. Ő ült a sarokban lévő fotelban.
-Csak, hogy felébredtél.-töltötte meg a pisztolyát. Lábaimat felhúztam, és hátrébb húzódtam az ágyon.
-Mit akarsz?-nyeltem nagyot.
-Már megtettem.-vigyorodott el. A torkom összeszorult, és kezemet ökölbe szorítottam. Nem, nem sírhatok, nem adhatom, meg neki ezt az örömöt.
-Megölted?-kérdeztem és fejemet lehajtottam.
-Nem.-felelte egyszerűen. A szívemről pedig egy hatalmas nagy kő eset le.
-Megöli magát úgyis.-fejemet felkaptam, és vigyorgó arcával találtam.
-M-mi?-remegett meg a hangom.
-Édes...-kelt fel, és elindult felém, az ágyam elejébe lerakta két kezét, és rátámaszkodott, és előre dőlt. -Te mér soha nem lehetsz vele.-nézett szemeimbe.
-Mit tettél?-kérdeztem rettegve.
-Én semmit.-még mindig vigyorgott. -De neked lesz egy kis dolgod.-tartott hatás szünetet. -Ha jót akarsz magadnak, és Biebernek, meg persze a gyereketeknek, akkor annyit kell tenned, hogy hozzám jössz feleségül.-ekkor sokkolt a hír.
-Ezt nem teheted!-háborodtam fel.
-Dehogyisnem.-kapta el a karomat, és magához rántott. -Különben búcsúzhatsz Biebertől, és a gyerekedtől is.-mondta fogcsikorgatva.
-Mekkora egy patkány vagy. Így embert, mint téged még nem gyűlöltem.-mondtam a szemébe nézve.
-Te döntesz.-lökött hátra az ágyra. Nem ez nem velem történik meg. Ezt nem teheti velem, nem kérheti ezt tőlem. Nem is tudom, hogy tudnék egy ekkora áldozatot hozni. De itt most Justinról, és a babánkról van szó. Nagy levegőt vettem ,és szólásra nyitottam a szám.
-Rendben.-hajtottam le a fejem.
-Na ezt már szeretem.-csapta össze kezeit. -Most pedig indulunk szervezkedni, mert még vasárnap az enyém leszel.-rántott fel az ágyról. 3 nap és az övé leszek. 3 nap, és örökre lemondhatok Justinról. 3 nap és az életemnek vége hivatalosan. Elindultunk lefele a lépcsőn és beszálltunk a kocsijába. -Először időpontot foglalunk, és utána keresünk neked ruhát, meghívót választunk, és a többi.-sorolta fel a napi rendet. Nem mondtam semmit, csak elfordítottam a fejem, és kifele néztem. Apám hol van ilyenkor? Justin és a többiek? Ilyenkor miért nincs mellettem senki? Leparkoltunk egy épület előtt, és kiszálltunk. Austin magabiztosan lépkedett mellette pedig én. -Kicsit boldogabban.-karolt át, és beléptünk az ajtón. -Jó napot.-szólt a recepciós hölgynek.
-Üdvözlöm önöket. Miben segíthetek?-kérdezte mosolyogva.
-Szeretnék egy dátumot kitűzni az esküvőnknek.-mosolygott, és az oldalamat ujjával megbökte, ezzel jelezett, hogy én is mosolyogjak. Egy erőltetett mosolyt sikerült felkavarnom az arcomra.
-Oh, hát ez esetben menjenek itt a folyosón jobbra a harmadik fehér ajtóhoz. Mrs. Doris tudja önöket fogadni.-felelte a nő.
-Köszönjünk.-és ezzel ott hagytuk őt. Megkerestük azt a helyet amint az imént mondtak nekünk. Kopogtunk és bementünk.
-Oh, üdvözlöm magukat, kérem foglaljanak helyet.-mutatott az asztala előtti székekre. Helyet foglaltunk. -A nevem Jenna Doris.-nyújtotta a kezét.
-Austin Mahone, ő pedig a kedvesem Nicole Moor.-mutatott be.
-És miben is segíthetek magunknak?-tolta fel szemövegét az orrán.
-Időpontot szeretnék.-mondta mosolyogva.
-Hát elég szűkösen állunk. Tudok adni, most vasárnapra, és egy hónap múlva, ja meg 2 hét múlva kedden.-nézegette a füzetét.
-A vasárnap tökéletes.-fogta meg a kezemet.
-Rendben akkor vasárnap 2-kor?-pillantott ránk.
-Rendben. Akkor vasárnap kettőkor.-csukta be a füzetét. -Sok boldogságot.-ezzel pedig elhagytuk az épületet. Beszálltunk a kocsiba a következő megállónk pedig a meghívó választás volt. Bementünk választattunk vagyis Austin választott mert nekem semmi kedvem nem volt, mint ahogy ehhez az esküvőhöz. Miután választott meghívót fizettünk és mentünk is. A következő pedig a ruhám volt. Vagy ezer ruhát felpróbáltam de Austinnak egy sem tetszett.
-Nem tudnál végre egyet választani?!-ripakodtam rá.
-Bocs, hogy nem tetszik egy sem. Neked tökéletes ruha kell, mert az a nap is az lesz.-vigyorodott fel. Felkaptam egy ruhát ami végre Austinnak is tetszett.
-Ez jó lesz. Ezt visszük.-levettem majd fizettünk és mentünk is tovább.

Már teljesen kész vagyok. Ma egész nap csak mentünk, és mentünk. Hazajöttem vagyis Austin kirakott. Végre egyedül. Vagyis nem egyedül, mert a házat a ,,kutyái" őrzik. A telefonomat elvette, és a vezetékes pedig meghalt, mivel elvágta a vezetéket. Lehuppantam az ágyamba, és kezemet a hasamra simítottam. Ajh Justin, most hol lehetsz? Úgy hiányzol. Bárcsak, most veled lehetnék.

*Justin szemszöge*
Fogalmam sincs, hogy most mit tegyek? Mahone megfenyegetett, hogy ha Nicole közelébe megyek akkor megöli. Meg van kötve a kezem. A házat rengetegen őrzik, és még bent is vannak. Lehetetlen beszökni. Kockáztatni meg nem ehet, mert akkor egyikünk meghal.
-Justin jött egy levél neked.-jött be Ryan.
-Milyen levél?-kérdeztem.
-Nem tudom, de neked címezték.-nyújtotta át. Kinyitottam a borítékot amiben ez állt:

Úgy éreztem magam, mint akinek most jött el a vég. Ez nem lehet, hogy összeházasodnak. Nicole sose tenne ilyet önszántából. Nem ez nem lehet igaz! Ilyen nincs! Kezemet ökölbe szorítottam, és ezáltal a papír is összegyűrődött, majd a földre dobtam.

-Haver mi a baj?-kérdezte Ryan.
-Ezt nem fogom tétlenül nézni.-morogtam, és indulni akartam, de Ryan lefogott.
-Te nem mész sehova! Justin ne kockáztass! Ha valami rosszul sül el Nicole issza meg a levét.-nézett szemeimbe.
-Akkor nézzem végig ahogy feleségül veszi!?-ordítottam.
-Mi?
-Igen jól hallottad. Meghívót küldött az a fasz az esküvőjükre.-dőltem neki az asztalnak.
-Mikor lesz?-kérdezte sóhajtva.
-Vassárnap.-dünnyögtem.
-Jó akkor van 3 napunk, hogy kitaláljunk valamit.-ült fel egy bárszékre.
-Justin.-jött be a konyhába Scooter.
-Mondjad.-feleltem közömbösen.
-Elkel menned turnézni.
-Mi a fasz?!-akadtam ki.
-Csak három naposra kellene menned, és ez muszáj. Az elnök lányainak koncerteznél utána meg az angol királynőnek, és valami gazdag csajnak a szülinapjára.-olvasta fel a telefonjáról.
-Én nem megyek sehova! Austin feleségül akarja venni Nicolet vasárnap! Addig pedig valamit ki kell találnunk, hogy hogyan szöktessük meg.-
-Justin, sajnálom de most muszáj menned. Ha nem mész el akkor rengeteg pénzt vesztesz, és a cikkekben pedig mindenhol az lesz, hogy nem mentél el, és nagyon lefognak húzni. Rajtad fog csámcsogni a sajtó, és őszintén nem lenne jó ha megint rossz színben tűnnél fel.-húzta el a száját.
-Scooter nem érted, hogy itt most életem szerelméről van szó? Aki ráadásul a gyerekemet várja?-emeltem fel a hangomat.
-Nicole terhes?-kerekedtek ki a szemei. -Jézusom.-fogta a fejét.
-Ne jézusomoz, mert így is van elég gondom.-túrtam a hajamba.
-Justin te felkészültél egyáltalán az apaságra?
-Majd belejövök.-legyintettem.
-Justin egy baba nagyon sok figyelmet, és szeretet igényel, neked igaz, hogy most pihenőn vagy, de mi lesz amikor újabb turnéd lesz?
-Jönnek velem.-rántottam meg a vállam.
-Ebből is akkora címlap sztori lesz. Még csak 23 éves vagy. Nicole meg idén tölti be a 20-at. Nem lenne jobb, ha...
-Nem!-vágtam közbe. -Felejtsd el! Egyszer már elvesztette a gyerekünket, másodszorra nem fogja, mert én nem engedem, és ő se! Szóval felejtsd el! Nem érdekel, hogy ki mit fog majd gondolni, engem csak Nicole és a babánk érdekel!-hagytam ott őket. A faszom ki van, hogy soha senki nem ért meg. Senki nem tudja, hogy igazén nekem mi is a jó. Nem érdekel, de én nem fogok most elmenni turnézgatni. Van ennél nagyobb bajom.
-Justin várj!-jött utánam Ryan.
-Mi az?-fordultam vele szembe.
-Nem hagylak egyedül menni.-mosolyodott el.
-Kösz tesó.-öklöztünk. -Na de most kell egy terv.-törtem a fejem.
-Szóljunk Nicole apjának.-mondta egyszerűen Ryan.
-Szerinted jó ötlet?-vakartam a tarkóm.
-Van jobb ötleted. Az öreg talán tudd beszélni vele.

-Mi ezt nem hiszem el!-akadt ki Jack.
-Akkor most tesz valami, vagy tétlenül nézi ahogy a lánya hozzámegy egy seggfejhez!-vágott fel Chaz.
-Austin nem ilyen.-rázta a fejét.
-Igazán?-húztam fel a szemöldököm. -Arra esetleg nem gondolt, hogy magának nyalt, és mind végig ez volt a terve, hogy megszerezze a lányát?-vontam kérdőn.
-Kicsit gondolkodj Jack.-szólt Fredo.
-Most hol van a lányom?-sóhajtott nagyot.
-Otthon. Mahone meg őrizteti a majmaival.-vetettem oda.
-Srácok most nem tudom, hogy mit tegyek. Egyenlőre megpróbálok vele beszélni, és meglátom, hogy mi lesz.-zárta le a témát.
-Ennyi?!-kérdeztük kórusba.
-Igen.-vágott komoly fejet.
-Az eszem eldobom.-háborodott fel Chaz.
-Sajnálom, de most még várnunk kell.
-Jack nem érted,  hogy kerek három napunk van addig, hogy Nicolet megmentsük.-mondtam idegesen.
-Justin nyugodj meg! Ne aggódj beszélek vele, és Nicolellal is. Minden rendben lesz. De most pedig menjetek a magatok dolgára. Én nekem is vannak dolgaim.-ezzel pedig kimentünk.
-Na most mi lesz?-kérdezte Ryan.
-Várunk.-haraptam alsó ajkamba.

Nagyon sajnálom, hogy ilyen későn hoztam a részt de tudjátok nagyon sok tanulni valóm van és vannak barátaim is akikkel szeretnék időket tölteni. De megpróbálok gyakrabban hozni részeket de az órarendem is borzalmas hétfőn már kilenc órával kezdek, és utána is végig nyolc kivéve pénteken mert akkor öt van. Szóval próbálok gyakrabban hozni részeket. Úgy döntöttem, hogy egy kicsit tovább írom ezt a blogot pár résszel, mert ihletet kaptam. Remélem tetszett, de szerintem lapos lett, de most csak ilyenre volt időm:(